Boldogságóra Alapprogram
Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola
Az óra bevezetéséhez Móra Ferenc: Szánkó című olvasmányát használtuk.
Beszélgettünk arról, hogy segítettek-e már valakinek. Beszéltünk a segítségnyújtás fajtáiról, lehetőségeiről, következményeiről.
„Kezdőbetűk üzenete”
Párokban dolgozva a minta szerint kiegészítették a kezdőbetűket a jó cselekedetekkel kapcsolatos mondatokká.
„Szuperhősök jótettei”
Csoportokban dolgozva akciótervet készítettek, hogy mivel tudnák jobbá tenni a világot.
Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Gimnáziuma És Szakgimnáziuma
Az osztály ebben a tanévben együtt kezdte meg középiskolai éveit. Sokat beszélgettünk arról, hogy ki miért választotta ezt az iskolát, milyen elvárásokkal, céllal érkezett ebbe az intézménybe. Megfogalmaztunk egy közös célt is: Együtt kezdtük a 9. B-ben, együtt is fejezzük be a 12. évet. Egy csapatként, összefogva, egymást segítve, támogatva küzdjük le az akadályokat. Az út hosszú, de a végén mindenki mosolygósan, boldogan gondol majd arra, hogy elértem, amiért ide jöttem. Tanultam, fejlődtem, barátokat szereztem, érettségi vizsgát tettem. A céltérképre nem az akadályokat írták rá a tanulók, hanem azokat a tulajdonságokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy elérjük céljainkat!
Az óra elején képeket vetítettem ki, melyet megbeszéltünk, és eljutottunk oda, hogy miért fontos, hogy legyenek céljaink. Megbeszéltük, hogy a célok hogyan befolyásolják az emberek, és az osztály tanulóinak életét. Voltak, akik konkrét példákat is felelevenítettek, és elmesélték társaiknak. Utána vagy csoportosan, vagy egyénileg rajzoltunk céltétképet, miközben meghallgattuk a hónap dalát.
Magyarpolányi Kerek Nap Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az első osztályosok a beszélgetőkör keretében meséltek arról, hogy ők hogyan, és milyen jó cselekedetekkel szoktak gondoskodni másokról. Az osztályban ilyenkor mindenki figyelmesebb a másikkal. A karácsonyi angyalkázás náluk nem csak az apró ajándékokról, hanem a figyelmességről is szól. Ennek keretében figyelnek arra, akit kihúztak, kedvesebbek, figyelmesebbek vele. Mindezek mellett szüleiknek is igyekeznek többet segíteni, így például rendet raknak a szobájukban, segítenek a karácsonyi készülődésben. Többen arról is meséltek, hogy nem okoz nekik problémát a régi,megunt játékok, ruhák összegyűjtése, így szüleik a rászulóknak tudják adni azokat. Az egyik kisfiú lelkes állatbarát, így ő a menhelyi kutyusokra is gondol minden évben, és szívesen látogatja meg őket szüleivel.
A hónap első óráját relaxációval kezdtük. Megfogalmaztuk közösen, mit jelent a cél. Felsorolták a gyerekek, mik lehetnek egy korabeli gyerek céljai. Megkülönböztettük a célt az álmodozástól. Felsoroltuk azokat a tulajdonságokat, melyek szükségesek a céljaink eléréséhez; kapcsolatot kerestünk az előző hónap témáival. Beszélgettünk filmbéli szuperhősök céljairól (Batman), majd megbeszéltük, hogy negatív célok is lehetnek. (Darth Vader) Közmondásokat vetítettem ki, ezeket megmagyaráztuk. Kívánságkártyát töltöttünk ki, melyben megfogalmaztuk, kinek kívánunk sok szerencsét egy bizonyos cél eléréséhez. Az órát meditációval zártuk.
A második órán elolvastuk a mesét. Elénekeltük a hónap dalát és megoldottuk a Céltérkép feladatot.