A csoporttal sokat beszélgettünk arról, hogy mik a céljaik és , hogy azokat hogyan lehet elérni . Céltérképet készítettünk közösen .
Boldogságóra Alapprogram
Csemeteliget Napközi Otthonos Óvoda és Mini Bolcsöde, Sződliget
Az újévi fogadalmak helyett újévi célokkal kezdtük az esztendőt. A karácsonyi, szilveszteri boldog pillanatok megörökítésével zártuk az óévet és feltettük a kérdést: most hogyan tovább?
A Boldogságvár meséjével kezdtük a témát és egész hónapban sokszor visszanyúltunk a tanulságához.
Nagycsoportosaink már meg tudták fogalmazni személyes céljaikat és azt is, hogy ezeket hogyan szeretnék elérni. Ebből csodás rajzok készültek, amikből kiállítást rendeztünk az öltözőben.
Az egyéni célok után összeszedtük a csoport közös céljait is, közeli és távoli célokat. A közös hóangyalkázást az udvaron, a következő időszak jeles eseményeit, amik során komoly feladatok, illetve élmények várnak ránk. Ezeket csapatmunkában nagy felhőkbe rajzolták a gyerekek és kiraktuk a csoportszoba falára, hogy mindig lássuk, mi a következő állomás. Ez a gyerekek fejlődő időérzékelését is segíti. A hét játékai mind kitartást, állhatatosságot kívántak mindenkitől. Megtanították egymásnak az új, otthonról hozott, bizony nehéz játékokat, kitartóan sakkoztak, tanítgatták egymást a fortélyokra.
A második héten egy „egyetemes” célt tűztünk ki: egészségesnek lenni! Ezzel kapcsolatban az egészséges életmód 5 eleméből (egészséges étkezés, folyadékfogyasztás, mozgás, pihenés, tisztálkodás) tortát készítettünk, majd megfigyeltük, mi történik, ha valamelyik szelet túl nagyra vagy túl kicsire sikerül, mi lesz az eredménye. A „Mit teszel az egészségedért?” kérdésre adott válaszokat hozzákapcsoltuk a torta adott szeletéhez. A játék végén kiderült, hogy szeretünk pihenni, inni, enni, viszont kevésbé szeretünk mozogni és tisztálkodni. Újabb lehetőség adódott az újabb célok kitűzésére. A mosdófelelős ellenőrzi, hogy mi történik a mosdóban és mindenki jobban odafigyel a tisztálkodásra. A következő héten pedig OviOlimpiát hirdetünk, lehet kezdeni az edzéseket!
A harmadik héten kezdetét vette a kitartó fáradhatatlan küzdelem:) A hasalós foci, golf, ping-pong a mindennapi játék része lett. Elkészült az olimpiai karika dekoráció, titokban készítettük az olimpiai érmeket. Az erősebbek próbálkoztak a fekvőtámasszal (ez sok mókás pillanatot okozott), guggolásokkal, felülésekkel:). A várva várt olimpiai napon hihetetlen komolysággal küzdöttek a győzelemért. A nap végén ünnepélyes bevonulás után mindenki megkapta az érmet és zárásként énekeltünk egy jót -„Van nekem egy álmom”. A sok-sok kitartó küzdelem jutalmául kapott a csoport egy csocsó asztalt. Érdemes volt küzdeni?
Innentől cél a csillagos ég ;)- jövő héten űrhajós projektünk lesz:)))))
Domoszlói III. András Általános Iskola
Lelki jólétünk szempontjából fontos, hogy törekedjünk egy cél felé, hogy részt vegyünk egy tevékenységben, ami kihívásokat is rejt magában. Ilyen célt tűztünk ki most magunk elé: megtanuljuk a szorzótáblát. Még csak a felénél tartunk és sok szorgalom, figyelem, akarat szükséges, hogy legyőzzük a bennünket hátráltató tényezőket. A foglalkozáson számba vettük, hogy mely dolgok akadályoznak és melyek azok, amelyek segítenek bennünket, hogy elérjük a célkitűzésünket.
NémetNemzetiségi Óvoda és Konyha
Farsang van, farsang van…
„Vírkereszttől negyven napig…” vers elmondása után beszélgetünk a farsangról a farsangi szokásokról. Megbeszéljük mennyi érdekes tevékenység vár ránk a bálig. Figyelemmel hallgatom ötleteiket, javaslataikat.
Közösen céltérképet készítünk, jelölve rajta a farsangi készülődés fontos állomásait.
Első állomás a farsangi dalok, versek kiválasztása,azok folyqmatos gyakorlása.
Aztán farsangi szemüveg készítését terveztük.
Fontos a vendégek meghívása, meghívók elkészítése.
A farsangi bált kisze- báb égetéssel zárjuk, minden kisgyerek elkészíti saját bábját.
A csoportszobát is ünnepi díszbe kell öltöztetni, díszeket barkácsolunk.
Bohóc készítés szabadon bálasztott technikával.
Szülők felkérése, hogy gondoskodjanak finom ételről, italról a bálban.
Csoporttal közös fánk sütés, az alapanyagok közös beszerzése.
A céltérképen az állomásokat különböző szimbólumokkal jelöltük.
A térképet kifüggeszzettük, hogy folyqmatosan nyomon tudjuk követni, hol tartunk célunk megvalósításában. A már teljesített feladat mellé mosolygós smile kerül.
A gyerekek is látják, mennyi feladat vár ránk, hogy jó hangulatú bált tudjunk szervezni.
Győri Váci Mihály Általános Iskola
Varázs lufit készítettünk, az 1.b osztállyal. A lufiba a következő hónapra kitűzött céljaikat rajzolták a tanulók. 🙂
Szálljanak azok a lufik, a céljaink felé! 🙂
Nőtincsi Vár-Lak Óvoda és Bölcsőde
Célok kitűzése és elérése
Január hónapban a célok kitűzése és elérése volt a témakörünk. A gyerekek már nagyon várták, hogy Boldog Dóra mikor jön újra el a csoportba.
Megszámoltuk, hogy hányadik lépcsőfoknál tartunk a boldogságvárnál. Majd Bagdi Emőke relaxációs gyakorlataira tornáztunk.
Ez a témakör számukra különösen kedves volt, mert van nekik egy kedvenc boldogságórás zenéjük és most éppen ez következett.
Bagdi Bellától a „Van nekem egy álmom” c. ének. Ezt a gyerekek már kívülről tudják énekelni és mozgással kísérni.
Elbáboztam nekik a Boldogvár c. mesét. A mese mondanivalójáról beszélgettünk. Beszélgettem a gyerekekkel, hogy mire is jó, ha vannak céljaink.
Nagyon okos válaszok születtek. A gyerekek gyönyörű mondatokat fogalmaztak meg.
Az öröm érzetét fokoztuk azzal, hogy minden gyerek célba dobhatott egy függőben lévő karikába, hogy érezzék át mennyire jó átélni a sikerélményt.
Akinek nem sikerült, addig próbálkozhatott, amíg célba nem ért a labda. Ez után kis szívecskéket díszítettünk a hátoldalára pedig ráírtam mindenkinek mi a 2019-ben elérendő célja.
A szívecskét ajándékba adtuk a szülőknek. Behoztam különböző eljövendő eseményekről képeket.
Ezekből a képekből közösen egy csoporttablót készítettünk 2019-ben elérendő céljaink címmel.
Ez az alkotás is felkerült a Boldogság falunkra. Majd beöltöztem mackónak és térképpel a kezemben 4 feladatot kellett közösen teljesíteni a gyerekeknek, hogy a mackólány hazataláljon.
Számomra is fontos volt ez a témakör, mert rádöbbentem arra, hogy nekem is van a csoportommal kapcsolatban egy nagy elérendő célom.
A célom pedig az, hogy minden gyerek szeresse a másikat, ne legyenek kiközösítések. Érezzék át, hogy milyen fontos a többiek jelenléte a csoportban.
Érezzék át egymás iránt a szeretet és a boldogság érzését. Mindezt, hogy megvalósítsam bevezettem a csoportban a Boldogság oszlop c. játékot.
A játék menete: mindennap kiválasztok egy gyereket, aki minden gyerektől kap egy szép gesztust a foglalkozások előtt.
A Boldogság oszlopon 3 jelet helyeztem el. Ölelés, kézfogás és a simogatás jelét. A gyerekek a jel megérintésével kiválaszthatják, mit szeretnének a társuknak átadni.
Az első alkalommal mikor eljátszottuk nagyon jó érzés volt látni, hogy a kiválasztott gyerek mennyire meghatódott, és a jó érzés örömét lehetett felfedezni az arcán.
Másoknak is ajánlom ezt a játékot!
Nagyon jól sikerült az óránk óra eleji lazító gyakorlattal, a dal meghallgatásával, sok-sok beszélgetéssel a témában és az óra végi meditációval. Másnap elkészítettük a céltérképünket is. Közösen gyűjtöttünk ötleteke és építettük fel a piramist a céltérképhez és a negatív hozzáálláshoz is, hogy hová juthatunk, ha nem megfelelő a hozzáállásunk. A pozitív gondolatokból a piramisunk segítségével megalkottuk a céltérképet is.
Decemberben annyi sok program várt ránk, hogy nem volt alkalmam felkészülni a boldog óra megtartására. Megyei angol karácsonyi verseny, adventi osztálybuli műsorral, játékkal, Mikulás érkezése, felmérők megíratása a szünet előtt, azokra való felkészülés, iskolai karácsonyi ünnepség, művészeti iskola karácsonyi ünnepsége, városi adventi gyertyagyújtás, templomi karácsonyi hangverseny… töltötték meg a karácsony előtti adventi időszakot. Így januárban lekértem az óra anyagát és újragondolva, a munkafüzet és saját elképzelés alapján utólag valósítottam meg az óra anyagát. Nem bántam meg, mert nagyon aktuális volt a téma az osztályom számára. Előfordultak ugyanis kisebb problémák, amik megoldásához, kibeszéléséhez sokat segített a boldog óra anyaga. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert ha elsősorban a tananyagokra gondolok, nehezebb a problémákat megbeszélni. A boldogságóra viszont jó alkalmat ad a gyerekek érzelmi nevelésére. Összeszedtünk ötleteket, amit könnyen, napi szinten is meg tudnak valósítani, hogy hogyan tudnak jó cselekedeteket végrehajtani, boldogságot okozni másnak. Ezekből ötöt kellett kiválasztaniuk, leírni a munkafüzeti feladatlap mintájára és feladat, hogy február hónapban végre is hajtsák őket. Ezekből készítettünk is egy posztert a többi mellé a falra.
Tarcali Klapka György Általános Iskola
Célok kitűzése és elérése – szereplés 2 – Tarcal
Klapka György névadónkról tartott ünnepség