Boldogságóra Alapprogram
Kispaládi Napközi Otthonos Óvoda és Konyha
A relaxációs gyakorlatunk A medve vagyok cammogok…..gyakorlat volt. A közös éneklés során a Bella dalát játékos mozdulatokkal kísérték. A beszélgető körben a Személyiségfejlesztő kártyákból a célok eléréséhez kapcsolódó kártyákat húztunk és beszéltünk meg, hogy milyen célt állíthatunk magunk elé. Bezzeg Anna: A boldogvár meséjét meséltem el , és közösen segítettünk az akadályon átjutni Jánosnak a kis mondókával, hogy elérje a célját. A mese feldolgozása során, beszélgettünk , hogy kinek mi a célja, mi volt Jánosnak, milyen érzés, hogy sikerült a boszorkányt legyőznie. Építőkockákból elkészült a Boldogságvár, aminek az építésében mindenki kivette a részét. A kiskocsinak is segítettünk a haza vezető út megtalálásában, majd a célok elérésének szimbólumát elhelyeztük a boldogságvár lépcsőjén, és már fele utat megtettük jegyezték meg a gyerekek.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Januári témánkat sportoló diákjaink segítségével dolgoztuk fel. Céljaik kisgyermekkoruk óta határozottak és egyértelműek, a fővárosba is azért kerültek, hogy a minőségibb edzések által minél közelebb kerüljenek ezek megvalósításához, vállalva még a családtól való elszakadást is.
Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium
Szőts Gábor edző beszél a célokról és megvalósításukról
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
November óta gyűjtjük a 2. osztályos diákjaimmal a kampányra a mesekönyveket. Boldoggá tettek bennünket , hogy folyamatosan hozták iskolánk diákjai osztálytermünkbe a szebbnél szebb köteteket. A 210 könyv hatalmas nagy kupacban „roskadozott” a tantermünkben, amire mindig csillogó szemmel tekintettek a gyerekek.
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
November óta gyűjtjük a 2. osztályos diákjaimmal a kampányra a mesekönyveket. Boldoggá tettek bennünket , hogy folyamatosan hozták iskolánk diákjai osztálytermünkbe a szebbnél szebb köteteket. A 210 könyv hatalmas nagy kupacban „roskadozott” a tantermünkben, amire mindig csillogó szemmel tekintettek a gyerekek.
Napi egy órát a hideg időben is a szabadban töltünk. Előkerültek a hólapátok, amelyekkel havat gyűjtöttek a gyerekek. Célul tüztük ki, hogy a hóból egy hóembert építünk. Nagy élmény volt a munka, vártuk az erdményt. Amikor elkészült, nagyon boldogok voltunk.Hóemberünk hetekig állt az óvoda udvarán. Tudatosítottam a gyerekekkel, hogy mennyire fontos a cél elérése érdekében a kitartás.
Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája
A januári hóesés meghatározta közös célunkat:
\”Építsünk egy nagy hóembert!\”
A kitűzött cél magvalósulását a képeken láthatjátok.