Egy kisfiú viszontagsága
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy óvodás kisfiú, aki nagyon szeretett a természetben sétálni. Az egyik nap ez a kisfiú elment az édesapjával kirándulni a városuk közelében magasló hegyre.
Az édesapja, induláskor, megkérte, hogy maradjon a közelében a kirándulásuk során. A kisfiú az elején szót fogadott az édesapjának, mellette sétálgatott, de egy idő után érdekesebbnél édekesebb virágokra esett a szeme és megállt, megcsodálni őket. Így észre sem vette, hogy elmaradt az édesapjától. Kicsit megijedt és szaladni kezdett s egyszercsak becsúszott egy kisebb szakadékba. Nagyon megijedt és nem tudta, hogy mitévő legyen. Először kiáltani kezdte az édesapját, hogy segítsen neki, de az édesapja nem hallotta. Nagyon elszomorkodott. Már majdnem sírásra fakadt, mikor eszébe jutott az a mondás, amit gyakran hallott az óvodában az óvó nénitől ,,mindenre van megoldás’’. Ekkor elkezdett gondolkozni… Körbe nézett és meglátott néhány követ, amely kiállt a földből, olyan volt mintha lépcső lett volna, de mégsem volt az. Eszébe jutott, hogy a játszótéren is van hasonló mászófal, melyen ő gyakran játszott és elkezdett kapaszkodni a kiálló kövekbe s egy öreg fa gyökereibe. Az összes erejét összeszedte és magába ismételgetve, hogy ,,hajrá, sikerül!’’, amit ugyancsak az óvodában hallott a barátjától, egyre jobban közeledett a felszín felé. Már majdnem kimászott, mikor kissé megcsúszott a lába, de nem veszítette el a bizalmát magába, hanem bátran mászott felfelé, míg kijutott a szakadékból.
Nagy boldogságot érzett a lelkében. Megtalálta a megoldás a nehéz helyzetben és sikerült kijutni a bajból.
Közben az apukája is észre vette, hogy elmaradt a kisfia és visszafordult megkeresni őt. Mikor megtalálta, mindketten nagyon örültek egymásnak.
A kisfiú elmesélte a viszontagságát és megigérte az édesapjának, hogy ezentúl mindig szót fogad neki.