Boldogságóra Alapprogram
Fekete István- Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Iskolánkban a programban részt vevő osztályok munkáiból készítettünk közös kiállítást az aulában. A feltett képek egész évi tevékenységünket bemutatják.
Szikszai György Református Általános Iskola
Ebben a hónapban a Szőlőfürt csoport tagjaival egy foglalkozáson megbeszéltük, hogy hogyan építhetjük be a mindennapjainkba a mozgást. Sokan közülük sportolnak, mások táncolnak és a mozgáskorlátozott kislányunk is imád lovagolni. A hónap többi foglalkozásán inkább a megvalósítás állt a középpontban. Kinti játékaink egyike a számháború volt, amit nagyon élveztek, így többször is játszottuk. Ezen kívül még nagy népszerűségnek örvendett a trambulin is. A mozgáskorlátozott kislányunk is befeküdt a gumira és a többiek ugrálása segítette őt is a repkedésben.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Piroskának hívtak. Egyszer a mamája megbetegedett és az anyukája elküldte hozzá. Vitt a nagymamának húslevest, hogy hamarabb meggyógyuljon. Ahogy megy mendegél, egyszer csak találkozik a farkassal. Hogy hívnak téged? kérdezte. Én vagyok Piroska. És hova sietsz? Megyek a mamámhoz, mert szegény beteg. Elkísérhetlek? Igen, egyedül nagyon unalmas lenne. Így a farkas és Piroska együtt sétáltak tovább a nagymamához. Útközben énekeltek, beszélgettek és virágokat gyűjtöttek. Nagyon jó barátok lettek. A nagymama is meggyógyult a levestől. Ha a leves el nem fogyott volna az én mesém is tovább tartott volna.
Sennyey Elza Általános Iskola Mándok
„A boldogság a sikernek nem csupán következménye, hanem oka is.”
Richard Wiseman Az idézett gondolatmenetét átbeszéltük és lefordították a gyermekek saját nyelvükre.
Óra zárásaként összefoglaltuk a Boldogság óra témáit. Minden gyermek elmondta hogy mi volt ebben az órában a pozitív, a jó. Megfogalmazták, hogy testi lelki táplálékot kaptak.