Boldogságóra Alapprogram
Az éves anyagot beszéltük át a gyerekekkel. Előkerült a hálakő mindenki elmondhatta ,hogy kinek és miért hálás ebben a tanévben. Az elkészített feladatokból a kollégium folyosóján kiállítást szerveztünk. Azokról készült képekből állítottunk össze egy fotó kollázst.
Élményekben gazdag , boldogságos nyári szünetet kívánunk Mindenkinek!
A mozgás nagyon fontos számunkra! Egy tartalmas délutánt töltöttünk kint a szabadban, játékos feladatokkal színesítettük a gyerekek mindennapjait. A mozgáskotta eszközeivel is jó kis feladatokat végeztek a gyerekek.
Ózdi SZC Deák Ferenc Szakképző Iskolája és Művészeti Szakgimnáziuma
A Boldogságórákat a Berentei Általános Iskola 3., 4., 5., 6. osztályban tartottam a diákoknak. A szeptemberi hónapban találkoztam velük először, így én magam is idegen voltam a számukra. Csodálkozva kérdezték, hogy mi az a boldogságóra? Érdeklődve várták, hogy akkor most mi is fog történni.
Mind a 10 témát sikerült feldolgozni a gyerekekkel. Nagyon várták minden hónapban ezt az alkalmat, amikor az ő szavaikkal élve jó dolgokról beszélgettünk. Szívesen és aktívan részt vettek a feladatokban, játékokban. Szívesen hallgatták a témához tartozó dalokat is, sőt volt, aki úgy megtanulta, hogy mindig énekelte vagy dúdolta.
A gyerekek aktívan vettek rész a feladatokban, lelkesen rajzoltak, beszéltek, illetve osztották meg saját tapasztalataikat, véleményeiket.
A hála témával indítottunk, s ami meglepő volt számukra is, hogy jó kifejezni azt, ha valakinek hálásak, s ezt szavakba, érzésekbe, tettekbe is lehet önteni.
Az optimizmus hónapjában kiderült, hogy nagyon sok gyerek nem optimista. Az optimizmus gyakorlásával a tanév végére volt, akinek megváltozott a szemlélete, hogy a világról amelyben él gondolkodhat másképpen is. Elkészítettük az optimista szemüveg is.
A társas kapcsolatok témában szívesen osztották meg azt, hogy ki kivel barátkozik és miért.
A boldogító jócselekedetek téma feldolgozása során rengeteg ötletet találtak ki a gyerekek arra, hogy ezután kinek és mivel fognak jót tenni. Olyan gyermek is akadt, aki a tanárának vagy éppen szüleinek készített boldogság befőttet kedves kis üzenetekkel.
Célok kitűzése hónap során mindenki talált magának célt, hogy mit szeretne elérni, milyen körülmények között szeretne majd élni.
Megküzdési stratégiák hónapjában a könyvből és a munkafüzetből oldottunk meg gyakorlatokat, kipróbáltuk a stresszkezelési technikákat is.
Az apró örömök hónapjában felismerték azt, hogy kis dolgoknak is lehet örülni. A tanterem ablakából kinézve egymás után mondogatták és csodálkoztak rá arra a látványra, amit eddig szinte észre sem vettek, mert természetes volt számukra.
A megbocsátás hónapjában megbeszéltük azt, hogy ki miért haragudott már meg valakire, miért jó ha megbocsátunk egymásnak, s ez milyen hatással van ránk.
Egészséges életmód kapcsán beszélgettünk az egészséges élelmiszerekről, s miért fontos a mozgás is. Összegyűjtöttük a sportolási lehetőségeket és eszközöket.
Fenntartható boldogság kapcsán átismételtük, hogy milyen témákat dolgoztunk fel az év során, s hogyan lehet fenntartani.
Összességében nagyon jó, érdekes, kicsit más órákat tölthettek velem a gyerekek. Elmondásuk alapján jól érezték magukat, más témákkal is foglalkozhattak, megismerhettek egy más szemléletmódot is. Visszajelzésük alapján otthon is gyakorolták a lehetséges technikákat, meséltek az órán elhangzottakról szüleiknek is. Az utolsó találkozásunk alkalmával az volt a kérdésük „Ugye találkozunk jövőre is?”
Örülök, hogy kipróbálhattam a Boldogságórákat, magam is sokat tanultam, fejlődtem, változtam a gyerekekkel együtt. Amennyiben lesz rá lehetőségem a továbbiakban is szívesen tartok ilyen órákat! Köszönöm a lehetőséget!
Ózdi SZC Deák Ferenc Szakképző Iskolája és Művészeti Szakgimnáziuma
A Boldogságórákat a dédestapolcsányi Lajos árpád Általános Iskola 7. osztályában tartottam a diákoknak. A szeptemberi hónapban találkoztam velük először, így én magam is idegen voltam a számukra. Csodálkozva kérdezték, hogy mi az a boldogságóra? Kíváncsian várták, hogy mi is fog történni az órákon.
Mind a 10 témát sikerült feldolgozni a gyerekekkel. Várták minden hónapban a találkozást, mert tudták, hogy valami másról is beszélhetnek, elmondhatják érzéseiket, gondolataikat, élményeiket az adott témával kapcsolatban. Aktívan vettek részt a feladatokban, játékokban, ha kellett gondolkodtak, gyűjtöttek, írtak, rajzoltak, színeztek. Szívesen hallgatták a témához tartozó dalokat. Elsajátítottak stresszkezelési technikákat, relaxálni tanultak.
A hála témával indítottunk, s az óra végére kiderült, hogy milyen jó is a hálájukat kifejezni.
Az optimizmus hónapjában kiderült, hogy nagyon sok gyerek nem optimista. Sikerült megmutatni nekik, hogy másképpen is lehet gondolkodni a világról, másképpen szemlélni a dolgokat, hiszen az optimizmus rajtuk múlik.
A boldogító jócselekedetek téma feldolgozása során sok ötlet született, volt, aki úgy cselekedett jót, hogy az óra végén kinyitotta nekem az ajtót! Sok ötlet született, hogy ki mivel fog jót tenni másoknak.
A társas kapcsolatok során megbeszéltük, hogy miért fontosak a barátok. A feladatot a munkafüzet segítségével oldottuk meg. A tanulók feladata az volt, hogy írják be a kör közepére saját magukat, ajd írják le kit éreznek magukhoz a legközelebb, illetve a legtávolabb.
Boldogító jócselekedetek hónapjában beszélgettünk arról, hogy miért is kell jócselekedetek végrehajtani. Összegyűjtöttük, hogy milyen jócselekedetekkel lehet kedveskedni egymásnak.
A célok kitűzése témakör során a bakancslista fogalom tisztázása után listát írtak arról, hogy milyen célokat szeretnének elérni, megvalósítani életük során. Volt, aki egész hosszú listát írt, de olyan is akadt, akié rövidre sikeredett.
A megküzdés hónapjában a kútból “kilábaló” csacsi történetének meghallgatása után sokat beszélgettünk arról, hogy mit jelent megküzdeni egy problémával, azt, hogyan oldhatjuk meg.
Az apró örömök hónapjában nehezen, de beindultak azok az ötletek, hogy mi mindent lehet észrevenni, s milyen apró örömök is okozhatnak boldog pillanatokat.
Megbocsátás téma kapcsán beszélgettünk arról, hogy ki mikor és kinek bocsátott már meg, hogyan érezte magát előtte és utána.
Egészséges életmód tükrében beszélgettünk arról, hogy kinek mit jelent az egészséges életmód, és hogyan és mit tesz azért, hogy egészséges legyen.
Fenntartható boldogság hónapjában átnéztük a boldogságóra havi témáit, majd megbeszéltük, hogy kinek melyik tetszett a legjobban és miért. Beszéltünk arról, hogy hogyan lehet fenntartani a boldogságot.
Az órákon jól érezték magukat. Olyan órákat tölthettek velem, ahol a mosoly, az ölelés, az egymásra figyelés volt a cél. Megismerhettek egy más szemléletmódot is. Visszajelzésük alapján a hallott információkat a tanult technikákat otthon szülőkkel is kipróbálták, gyakorolják, s próbálják beépíteni a mindennapi életükbe. Következő tanévben is várják a folytatást.
Örülök, hogy kipróbálhattam a Boldogságórákat ennél a korosztálynál is. A tanév végére láttam a változást az egymáshoz való viszonyukban is.
A megbocsátás gyakorlása, vagy sajnos nem gyakorlása az iskolai élet szerves része. Elvette a ceruzámat, meglökött tesi órán, kibeszélt a hátam mögött, árulkodott, stb. Az osztályomban azt tapasztalom és ez a beszélgetésből is kiderült, hogy minden tanulóm képes ezeknek a könnyedebb sérelmeknek a megbocsátására. Sőt, azt látom rajtuk, hogy minél hamarabb túl is akarnak esni ezen, mert egyikőjük sem szeret a peremszélen lenni… Az ugyanis, aki nem bocsát meg, felvesz egy haragtartó magatartást, egy kisebb falat húz maga köré. Szerencsére nálunk ilyen ritkán fordul elő. Szituációs gyakorlatok során az is kiderült, hogy nagyon szépen, kedvesen tudnak bocsánatot kérni – amit a valóságban sajnos nem mindig látok tőlük. Azt is megbeszéltük, a mese kapcsán, hogy megbocsátani nem csak szavakkal lehet, hanem kimondatlanul is, jelekkel, tettekkel.
A mélyebb sérelmek megbocsátása már keményebb diónak bizonyult. Óvatosan érintettük egy-egy gyermek életútjának sérelmeit (pl. ha valakit elhagyott az édesanyja), de ezekről a dolgoktól még sokat kell beszélgetni ahhoz, hogy feloldódjanak, s talán a gyerekeknek is érnie kell még hozzá.
Nos, azt gondolom – és talán ezzel nem vagyok egyedül -, hogy ezt a témát nem egyszerű feldolgozni, átadni a gyerekeknek.
Minden csoportban, osztályban vannak problémák, konfliktusok, melyeket meg kell oldani, legalábbis tudni kell kezelni. Ez nekünk, felnőtteknek is sokszor nehéz…
Az óra első részében beszélgettünk a problémákról, azok megoldásairól. A fiúk nagy része a verekedést gondolta megoldásnak, óra végére sikerült átértelmezniük a fogalmat, s megtanultuk, hogy az nem MEGOLDÁS. Felépítettük az órát a problémától a megoldásig, különböző szituációs gyakorlatokat végeztünk. A munkafüzetben lévő labirintus-versenyt nagyon évezték a gyerekek.
A meditáció előkészítéseként elénekeltük at \”Ellazulni jaj de jó!\” című dalt.
Az év első hónapjában, januárban a célok állnak a középpontban. Mi hetedikesek vagyunk, jövőre ilyenkor már el kell döntenie a gyerekeknek, hogy hova szeretnének menni továbbtanulni. A hónap témája során a továbbtanulást, mint célt dolgoztuk fel. Voltak, akiknek konkrét elképzeléseink vannak, s „kicsivel” nagyobb álmunk, mint amit meg tudnának valósítani, mint például paleontológus vagy orvos szakma… Mások alulbecsülik magukat, őket bíztatni kell, hogy merjenek magasabb szintre lépni. Megbeszéltük, hogy a továbbtanulás sikeréhez szükség van: szorgalomra, lemondásokra, jó iskolaválasztásra, tanárok-szülők segítségére, felkészülésre és szerencsére is.
Bízunk benne, hogy jövőre már arról nyilatkozhatunk, hogy a céljaik elérésben sikeresek! 🙂
Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Éves beszámoló
Boldogiskolai program
A témaköröket az idén is szívesen vették tanulóink az erkölcstan óra keretein belül.
Hivatalos „beszélgetős óra” vette kezdetét a legtöbb téma feldolgozása során. Egy szőnyegen ültünk körben egymás mellett.
Egy-két kiemelkedő téma bemutatása:
Apró örömök: Az egyik tanuló mondott egy olyan apró örömöt, amely a napokban vele megtörtént. Erre válaszul a mellette ülőnek indokolnia kellett, hogy az előtte szólónak ez miért lehetett pozitív életérzés, illetve neki is el kellett mesélnie egy \”apró örömét\”. Az óra végének közeledtével azokat a cselekedeteket beszéltük meg, amelyekkel mi is apró örömöket adhatunk barátainknak, tanárainknak, szüleinknek, de akár saját magunk számára is.
Megbocsátás: Az órán azt a feladatot kapták a diákok, hogy gondolják őszintén végig, hogy kitől miért kellene elnézést, bocsánatot kérniük. Ennek eszköze elsősorban egy kis kártya volt, illetve a hozzáfűzött mondanivaló. Meghitt, aranyos óra kerekedett ez alkalommal. A megbocsátás témakör szerepjátékokkal valósult meg a boldogságóránkon. Egy- egy szituáció egy- egy szereplőjét kellett előre elkészített kártyákból kihúzni. A játék közepén egy csengőre hirtelen fordult a menet, hiszen azonnali szerepcsere vált kötelezővé. Fő téma természetesen a harag illetve annak kezelése, a megbocsátás volt. Így minden darab végére úgy kellett alakítani a rögtönzött beszélgetést, hogy boldog zárást tudhassunk magunkénak. Nagyon vidám hangulatban zajlott mindkét óra.
A megbocsátás egy nagyon kényes kérdés az ötödik osztályban. Az osztály többsége lány, akik a kiskamaszkor küszöbén nehezen tudják kezelni a saját érzéseiket. Emiatt több vita, veszekedés jellemzi az ötödikeseket. A megbocsátást tárgyaló óránkon használtuk ismét az osztály tagjait ábrázoló plakátot. Rámutattak egy társuk képére, akivel már volt összetűzésük. Elmondták, hogy miért is volt ez, és meg kellett indokolni, hogy hogyan kellett volna helyesen viselkedni az adott helyzetben. Másik kezükkel arra a személyre kellett mutatni, akit már megbántottak, és bocsánatot kellett tőle kérni. Mivel a kezüket nem emelhették fel mindaddig, ameddig minden társuk el nem végezte ezt a feladatot egy nagy “kézcsomó” alakult ki, amelyet már nem lehetett anélkül kibogozni, hogy el ne dőljenek a gyerekek, mint egy kártyavár. Levontuk a következtetést, hogy bármilyen kis vita hatással van az osztályközösség minden tagjára. Megbocsátás nélkül a közösségünk összeomlik, akár egy kártyavár.
Cél: A 7. osztályban közös, illetve egyéni célokat is megfogalmaztak a gyerekek. Az egyéni célok elérése érdekében “akciótervet” kellett készíteniük. Ezt be is mutatták a társaik előtt. Közös céljukat egy plakáton fogalmazták meg.
Az optimizmus gyakorlása: Az optimizmus megfogalmazása igen nehéz feladatnak bizonyult mindhárom osztályban.
A “mit lehetne jobbá tenni az életemben?” , illetve “ezen hogyan segíthetne a baráti köröm?” kérdésekre rengeteg válasszal szolgáltak.
Feladatuk az volt, hogy egy -egy társuk problémafelvetése után dallal győzzék meg az illetőt, hogy nem is olyan nagy baj az, ami őt bántja.
Pl.: Biztosan nem tudom megtanulni a matekot – felvetésre egy rock számot mutatott be az egyik diák. Számoltatta a társával, hogy hányszor mondanak ebben a dalban “és” szócskát, majd a megoldást szöveges feladatban tárták társuk elé. A számolás sikeresen zajlott, és a gyerekeknek sikerült meggyőzni az illetőt, hogy meg fogja tudni tanulni a matekot is, hiszen ügyesen számol.
Mi motivál engem és mitől leszek optimista…..kérdések sorozatát szülte a beszélgetés és a bemutatott dalok.
Szinte az osztály minden tagja megmutatta azt a dalt társainak, amelyik neki segít optimistán a jövőbe nézni.
Nem csupán az általuk hozott dalt hallgatták meg, de minden tanuló be is mutatta, hogy miért hasznos ez számára. Zenéket “cseréltek” és nagyon jól szórakoztak ezen az órán.
Optimistán nézünk a következő óra elé is
Hála: A társas kapcsolatokat szűkebb és tágabb értelemben is bemutatta a kis csoportunk. Először egy plakátot készítettek a szorosabb baráti kapcsolatokról, amelyen pókhálószerűen a barátaik kapcsolatait is fel kellett tüntetni. Ezt követően egy kisebb kört alkottak a gyerekek az aszfalton. Azt a feladatot kapták, hogy saját magukat tekintsék kiindulási pontnak, és egy krétával kössék össze magukat azzal, aki számukra valamiért fontos. Egy vagy több társukat is megjelölhették. Ezt követően azokhoz is kellett vonalat húzni, akikre számíthatnának egy nagyobb baj esetén. Rengeteg vonal keletkezett így a körben. A legvégén próbáltuk megszámolni, hogy kihez hány vonal kapcsolódott. Saját maguk beszéltek ezt követően hosszú perceken át arról, hogy éppen rájuk miért ilyen kevés vagy miért ilyen sok választás esett. Azt is ecsetelték, hogy ez milyen érzést vált ki belőlük. Az óra végére a barátságokon túl tudtunk tekinteni, és rájöttünk, hogy minden vonal összekapcsolódik a MI körünk közepén.
A társas kapcsolatokat több szemszögből is megközelítette a 6. osztályos csoport. Pozitív és negatív hatásokra vetítve vizsgáltuk az emberi kapcsolatokat.
Melyik kapcsolatom visz előre, és melyik hátráltat. Egyáltalán van-e olyan kapcsolat, amelyik nem visz előre? -ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk ezen a tanórán.
Egyik kedvenc feladatuk az volt, amikor egy gombolyagot kaptak a kezükbe. A feladat a következő volt: Az első tanuló adja a fonalat annak a társának, aki számára fontos. Ő adhatja tovább. Minden átadásnál a másik fél szemébe kellett nézni, és egy mondatot kellett neki mondani, amely így kezdődött: ”Fontos vagy nekem, mert…..”.
A játékba olyannyira beleélték magukat, hogy észre sem vették, mégis hosszú percekig adogatták a fonalat. Természetesen nagyon jó hangulat keveredett ki az óra végére. Egyszer csak magasba kellett emelni a kis hálónkat.
Amikor arra kértem őket, hogy bogozzák ki a szálakat, rádöbbentek, hogy ezt már nem lehet….tehát mindenki kapcsolatban áll szinte mindenkivel, illetve a környezetünkben mindenki értékes és valakinek fontos/legfontosabb.
A játék sikerét is mutatja, hogy kérték a gyerekek, máskor is ismételjük meg.
Társas kapcsolatok: A társas kapcsolatok témakör igen érdekes kérdéseket feszeget az ötödikes korosztály számára. Készítettek egy rajzos vázlatot az osztályról a gyerekek.
Ennek a segítségével azt boncolgattuk, hogy kit ki mellé rajzoltak és miért alakulhatott ez így. Megbeszélték, hogy az osztályban kinek ki a fontos, és miért szeretné megőrizni ezzel a személlyel a jó kapcsolatát. Rádöbbentek, hogy nem egy egyenes vonalban készült el a rajz, sokkal inkább körre, félkörre hasonlít. Tehát nincs “első és utolsó” ember.
Nagyon vidám, jó hangulatú órát tudhatunk magunk mögött.
A gyerekek ezt követően azt a feladatot kapták, hogy egy héten át minden reggel egy-egy osztálytársuknak a padjára tegyenek egy jó kívánságot, vagy írjanak egy kedves üzenetet.
Ezzel rámutattunk a közöttük lévő kapcsolatok fontosságára, és saját, személyes értékeink is előtérbe kerülhettek.
A társas kapcsolatok egy osztályközösségben is építő jellegűek, fontosak kellenek, hogy legyenek. Pozitív megerősítéssel az osztályközösség erősebbé válhat és fejlődhet.
A sok- sok témakör feldolgozásánál jelentős szerepet játszottak a tankönyvek, munkafüzetek és a kártyák is. Azt gondolom, minden témát szívesen fogadtak iskolánk tanulói, nem csak számukra, hanem nekem, pedagógusnak is sokat segített a program.