A gyerekekkel a bevezető beszélgetés keretében a boldogság és öröm érzését próbáltuk szavakba önteni. A beszélgetést követően elkészítettük a „Hálafát”. Majd a hála kifejezésének módjai közül a képi megjelenítést választva az energiabombák örömmel teljesítették az „Ablak” című feladatot. Zárásként a gyerekek megfogadták, hogy még aznap este kifejezik hálájukat egy szeretett személynek.
Boldogságóra Alapprogram
Kecskeméti Belvárosi ZrínyiIlona Általános Iskola VárosföldiÁltalános Iskolája
Ebben a hónapban a boldogságfokozó hála a témánk. Megpróbáltuk megkeresni, hogy a mindennapokban miért lehetünk hálásak! Megbeszéltük, hogy nem csak nagy dolgokért érezhetünk hálát, hanem apró, kisebb dolgoknak, eseményeknek, érzéseknek is örülhetünk és ezekért is hálásak lehetünk. Így a hónap vége felé össze is foglaltuk ezeket a gondolatokat és le is rajzoltuk őket.
Az első hónap témája a hála: 2 órán foglalkoztunk vele, a képek önmagukért beszélnek! 🙂
Vörösmarty Mihály Általános Iskola
A 3.a osztállyal etikaóra keretében beszélgettünk a szeptemberi témáról, a háláról. Nem minden tanuló volt pontosan tisztában a fogalommal, ezért néhányan személyes példákat elmesélve ébresztették rá társaikat arra, hogy mit értünk a mai téma értelmezése alatt. Így már mindenki kijelentette, érezte már hálásnak magát valamiért az életében. Gyorsan megszülettek a Hálafa levelére írandó ötletek, büszkén fejtették ki társaiknak az általuk írt 1-1 szó, fogalom bővebb magyarázatát.
Készítettünk egy olyan ablakot is, amelyen kis rajzaikkal mutathatták be, mitől látják boldognak a világot. Itt jellemzően saját szubjektív élményeiket dolgozták fel, életkorukból adódóan még nem globális kérdésekben gondolkodtak.
A gyerekek élvezték a közös munkát, hogy óra végére egy színes, mindenki alkotóenergiáját magába foglaló produktum jött létre.
Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Ebben a hónapban már többször elővettük a hála témáját. Már készül az ablakunk is, aminek a fő helyén hálásak vagyunk a boldogságóra koordinátorainak, akik hónapról hónapra segítenek minket ahhoz, hogy egyre boldogabbak legyünk és pozitívan álljunk az élethez. Hálásak vagyunk Bagdi Bellának, aki az egészet megálmodta és minden segítőjének, akik megvalósítják az álmot és tovább szövik azt. Hálásan köszönjük!
Székesfehérvári Kossuth lajos Általános Iskola
Ablak: olyan rajz, montázs, mely egy ablakkeretben azt ábrázolja, mennyi mindenért lehetünk hálásak a világban, mi szépet láthatunk meg, ha kinézünk azon az ablakon.
Először csak néztük egymást. 23 szempár várt, és én is vártam. És, ahogy néztem őket, azt éreztem, hogy minden rendben van. Ezek a gyerekek itt vannak. És én is itt vagyok. Együtt útnak indultunk egy szeptemberi délutánon. A szülők nyitottak voltak, így napközi keretein belül, minden nap lehetőségünk van arra, hogy „boldogok” legyünk. Szerencsére az iskola vezetősége maximálisan támogatja a programot, így lehetőségem nyílt arra is, hogy a napközis foglalkozásokat teljes egészében a boldogság program témaköreire építsem fel. Így valójában minden délutánunk a hónap témája köré épül, de lévén, hogy elsősökről van szó, nem olyan töményen. Első alkalommal beszélgetünk, második alkalommal már jön a hónap meséje, játékokkal, dalokkal, és harmadik alkalommal már készítünk is valamit. ÉSSSS! Ezt minden héten meg tudjuk tenni.
Eddig csak pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni. A gyereke szeretik, aktívak, és a tényleg csodás dolgokért tudnak hálát adni. Még a félénkebbek is, mikor elkészültek a hála kezek, lelkesen elmesélték, hogy ők miért hálásak. Eddig már készítettünk hála leveleket, hála kezet. Boldogság várat, ami végül egy jó nagy boldogság massza lett, de a lábnyomok a gyerekeké, és magukénak érzik az utat.
A boldogságórát értelmileg sérült tanulóknak szerveztem szakkör jelleggel. Az órát egymás köszöntésével indítottam. Megelőzően üdvözlési formákat bemutató képsort készítettem. A választható módok közül mindenki maga dönthette el, melyik üdvözlési formát kéri, melyiket szeretné. Az ölelés tűnt a legkedveltebbnek, volt, aki repetázott is. 🙂
Folytatásként Prof. Dr. Bagdy Emőke relaxációs gyakorlataiból választva hangolódunk egymásra.
A következő feladatnak a Vakvezető játékot választottam. Szerettem volna, ha a tanulók megtapasztalják, milyen az, ha egyrészről segítik egymást, másrészről milyen érzéseket él meg az, akit társuk „vezet” a különféle akadályok között… Mit is vált ki az a helyzet, amikor 100%-osan rá kell bíznia magát a másikra?! Ezután körbeültünk és beszélgettünk a megélt érzéseinkről. Teljes mértékben úgy láttam, hogy a köszönet, a hála mindenki mosolygó szemében megmutatkozott.
Az óra további részében textil szívecske körbeadásával mindenki egyenként elmondta ki az a személy, aki a legfontosabb a számára, akinek sokat köszönhet, akinek igazán hálás lehet.
Végezetül közös énekléssel és Bagdi Bella „Szép nap, ölelj most át engem” c. dalával zártuk a boldogságóránkat. Úgy érzem én is hálás vagyok a tanulóimnak, hiszen sok mosollyal, nevetéssel ajándékozták meg az órámat. 🙂
Szabóné Kész Edina
Gyógypedagógus