A negyedikesek az órát a „Szép nap, ölelj át engem“ című dal meghallgatásával kezdték. Ezután rövid beszélgetést folytattak a „Kinek lehetünk hálásak és miért“ témakörről. Ezt követően hálaleveleket írtak, melyeknek falevél formájuk volt és egy hálafára helyezték fel. Majd az őszi szél elfújja róluk az üzeneteket a címzetteknek. Végül az órát a „Csodakantár“ című mese meghallgatásával zárták.
A gyerekek szívesen nyilatkoztak a témával kapcsolatban, egymást figyelmesen végighallgatták. Értékelésük szerint ez egy hasznos, sikeres óra volt.
Boldogságóra Alapprogram
A foglalkozást beszélgető körrel kezdtük a szőnyegen. A hála fogalmát magyaráztuk meg, majd megbeszéltük kinek és miért lehetünk hálásak. Minden tanulónak külön én is elmondtam, neki miért vagyok hálás. Meghallgattak egy ide illő mesét. Hálakuponokat készítettek egymásnak is és hozzátartozóiknak is. Aki készített hálakupont az osztálytársának, átadta és elmondta, hogy miért hálás neki.
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
Mennyire fontos, hogy mit mondd a környezetünk!!! Igen, kell a pozitív megerősítés! Klassz kis sztori Anna! Köszönöm!
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
Egy egy fontos gondolat: pozitívan kell mindenhez hozzáállni! Köszönöm Szabi az írásodat!
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
Ez a történet… :))) Ilyen az, amikor még jó, hogy beleesünk egy gödörbe! Így ki tudjuk menteni a kiskutyust! 🙂 Szép gondolat! Köszönöm Gizi!
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
Ati még inkább a hála témakörét fogta meg. Bár a legtöbb fogalmazásban én még a hála hónap hatásait fedeztem fel, a történet jól végződött. Ez a lényeg! Köszönöm Ati!
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
Blankára igazán jellemző ez: együtt gondolkodni. Remélem, hogy mihamarabb el is terjeszti ezt társai között. Köszönöm Blanka a fogalmazásodat.
Negyedikeseimmel hálafát készítettünk. Ez a tanterem ajtajára került, hogy folyamatosan emlékeztessen a hála fontosságára!
Majd megnövök én… avagy Felnőttkori boldogság-gyerekszemmel
A gyerekek általában az időben hozzájuk közel álló történéseket értik, ezért a Mi leszel, ha felnősz?, Hogyan képzeled el az életedet boldog felnőttnek? kérdésre sokszor kissé mesebeli, esetleg mosolyra késztető válaszok is születhetnek. Mi először is elkészítettük a varázsszemüvegünket, hogy már most pozitívan lássuk a világunkat (biztos ami biztos alapon!) Ha ez a szemüveg rajtunk van, szinte mindent képesek vagyunk megoldani. Nem ijedünk meg az elénk gördülő akadályoktól, hanem a terveink mellett kitartva igyekszünk a céljaink felé. Ezen elgondolás mellett tapogatóztunk a mostani életünkben, aztán egyre inkább távolodtunk időben, mígnem elértünk a gyerekek felnőtt koráig. Kicsit mazsolázva a gyerekek válaszaiból, nálunk így képzelik el az életüket boldog felnőttként: – Szeretném, ha egy jó nagy házunk lenne, az udvaron meg kutyák és cicák szaladgálnának! – Jó lenne, ha sok pénzem lenne és mindent meg tudnék venni a boltban! (Mit fogsz tenni érte? – Majd én is dolgozok, mint az apukám!) – Focizni fogok és benne akarok lenni a tévében! – Doktor néni akarok lenni, hogy meg tudjam gyógyítani beteg gyerekeket! Jó lenne látni, hogy mosolyognak! – Szeretném, ha sok gyerekem lenne, sokszor mennék kirándulni velük. Oda is elvinném őket, ahol anyával és apával voltunk. – Űrhajós akarok lenni! – Szép autót szeretnék és mindenfelé járnék vele. (Egyedül mennél?- Dehogyis, az túl unalmas! Kit vinnél magaddal?- Anyát meg apát! Ha elfáradok, ők is vezethetnének!) – Szeretném, ha mindig együtt lenne a családunk, mindenki elférne a házamban! – Soha nem akarok majd veszekedni! (Most miért kell veszekedned?- Hát mert a T. megint szétrombolta a várat, meg elvette a markolót!) -Mitől lesz boldog az ember? – Ha azt csinálja, amit szeretne! – Ha a ti szüleiteknek is volt ilyen varázsszemüvege, szerintetek mit láttak benne?- Minket! Szerintem pedig ennél jobb végszó nem is kellett a boldog élet elképzeléséhez! ❤😍
Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Az októberi Boldogságóránk bevezetőjében kiderült már, hogy az optimizmus nem ismeretlen fogalom a 3. osztályosok körében sem, nagyon pontosan körülírták, hogy egyfajta jóra vágyás, reménykedés jellemzi az ilyen embereket.
A Valóra vált álmok tablójára lelkesen rajzolták meg álmaikat a jövőjükről: a hőn áhított foglalkozást űző felnőttként, boldog lótulajdonosként, vagy éppen a kényelmesen berendezett ház lakójaként szerepeltek a képeken. Szeretnek tervezgetni, álmodozni, szerencsére nem hagyják, hogy bármi eltántorítsa őket a kitűzött céljuktól, dolgozni fogunk azon, hogy kitartóak is legyenek a célhoz vezető úton.