Szeretnénk ha ezek az álmok valóra válnának!
Boldogságóra Alapprogram
Belapatfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A gyerekek lelkesen rajzolták a jövőjüket.
A mi élettörténetünk
Az utazás
Virágkötő szakmát tanulunk, s osztályunk gyakorlatra utazott a helyi járatú buszon. A buszon nagyon sokan voltak.
Az egyik megállóban felszálltak „a nénik”. Álltunk a tömegben, közben a felszállók miatt hátrébb húzódtak az emberek. Egyszer csak megindult az egyik néni húzós bevásárló kocsijával, mint a tank. A táskával végigszántotta mindannyiunk lábát. Jól végighúzta cipőinken. Ketten egymásra néztünk és elnevettük magunkat, majd a többiek is csatlakoztak. Nagyon vidámak lettünk ettől. Nem haragudtunk, inkább viccet csináltunk belőle.
Örülünk, hogy optimistán, pozitívan tudtunk a helyzethez állni. Azóta is jó kedvre derülünk, ha eszünkbe jut a történet.
Aranyegymi10.f
Kölcsey Ferenc Általános Iskola Nyírlövői Tagiskola
Hálás vagyok.. címmel készítették el a tanulók a rajzot.
A hála után, a második leghatékonyabbnak bizonyuló boldogság fokozó gyakorlatokat az optimizmus köré építettük. A foglalkozás során megállapítottuk, hogy optimista hozzáállással és cselekedetekkel sokat tehetünk a boldogságunkért, örömöt vihetünk a saját, illetve mások életébe. A foglakozás során elkészítették a tanulók az „Optimizmus fal”-át, ráhelyezve pozitív tulajdonságait.
Mosolykert Óvoda Kismacsi Telephely
A téma feldolgozása nagyon sok ötletet és izgalmas lehetőséget kínált, melyet a gyermekek örömmel fogadtak. Sokat beszélgettünk arról,hogy mikor voltunk már igazán szomorúak, és mikor voltunk boldogok. A gyermeki gondolkodás nagyon materiális szemléletű. nem igazán a lelki,mintsem az anyagi dolgokra fókuszálnak. Általában tárgyi dolgok teszik őket boldoggá. Noha vegyes csoport vagyunk,még a nagyok sem mindig értik, hogy pontosan mire lennék kíváncsi? Sok magyarázatra szorul,hogy nem csak az anyagi javak tudnak minket boldoggá tenni. Egy 3D-s könyvet vettünk elő,melyhez speciális szemüveg tartozik. Ha a szemüveg nélkül nézzük a képeket a könyvben, akkor torzak, zavarosak, és homályosak. Viszont, ha felvesszük a szemüveget, minden kitisztul és élvezhetővé válik. Erre szolgál a „csoda „szemüveg, melyen keresztül csak a jót látjuk meg. Ezután kérdéseket tettem fel azzal kapcsolatban, hogy mik a távlati terveik a jövőre nézve? Mivel szeretnének foglalkozni felnőtt korukban? Mitől lennének boldogok? Többen mondták, hogy nagy családot szeretnének,de többen itt is csak az anyagi jólétre gondoltak. Házra,kocsira, üzletre, stb. Ezután kértem őket, hogy rajzolják le magukat, amikor boldogok. Kinek így, kinek úgy sikerült az alkotás, de magyarázatot mindegyikhez kaptam, hogy éppen mit ábrázol. Értelemszerűen a nagyobbak kifejezőbben képesek papírra vetni, gondolataikat, de örültem, hogy a kisebbek is próbálkoztak. Majd megbeszéltük,hogy miért kell megtalálni minden helyzetben a jót. Ez erőt ad nekünk, tanulunk belőle, és okosabbak, előre látóbbak leszünk. A rossznak tűnő helyzetektől sem kell megijedni, mert csak rajtunk múlik,hogy a javunkra, tudjuk-e fordítani belőle a tanulságot.
Az optimizmus tanulható, hát nekifogtunk megtanulni.Közben jókat nevettünk, játszottunk, színeztünk, meséltünk és énekeltünk. Jobb veled a világ- ezt az órát csak szeretni lehet.
Ózdi József Attila Gimnázium, szakgimnázium és Kollégium
Megtartottuk az optimizmus támából a Boldogságórát. A diákok jó tulajdonságaikat rajzolták le, ebből készítettünk tablót.
Ózdi József Attila Gimnázium, szakgimnázium és Kollégium
Október 17-én megtartottuk az optimizmus témaköréből a Boldogságóránkat. Gyakorlati feladatként a diákok tablót készítettek lerajzolt jó tulajdonságaikból
Szigetszentmiklósi Csicsergő Óvoda
Az őszi termések, termények és azok betakarítása kapcsán beszélgettünk arról, hogy milyen módon védhetjük meg mindezeket a kerti illetéktelen betolakodóktól, míg a kamrába, pincékbe, padlásra, üvegbe és egyéb helyekre kerülnek. Így került szóba a madárijesztő. Amikor körbejártunk kint, a kertben, beljebb mentünk, és belső kincseink, értékeink védelméről esett szó. Kiderítettük, hogy az illetéktelen betolakodók ebben az esetben a rossz gondolataink lehetnek, amik aztán rossz szokásokká alakulhatnak át bennünk. Fény derült arra is, hogy a helyes megkülönböztető képességünkkel tudjuk igazán megvédeni kincseinket: bajt hoz-e, amit csinálnék vagy sem; ártok-e vele valakinek vagy sem; magamnak is ezt szeretném vagy nem; szükségem van rá, vagy sem… Szituációs játékokkal kipróbáltuk, vajon miként tennénk, ha egy bizonyos helyzetbe kerülnénk… Nem volt könnyű. De megbeszéltünk azt is, hogy ez egy folyamat, amit minél többször gyakorlunk, annál jobban, ügyesebben és könnyebben boldogulunk benne.
Amit másként csinálnék: az elkészített madárijesztők köré valamilyen módon megjeleníteném az „illetéktelen betolakodókat”.
Tapasztalat: a folyamatos pozitív megerősítéseknek köszönhetően valahányszor szóba kerülnek legféltettebb kincseink, a gyerekek pontosan tudják, hogy az emberi értékeinkről van szó.