A gyerekek egy-egy kis üzeneten fogalmazták meg maguknak, milyen, természetesnek tűnő dolog van az életükben, ami nagyon jó hogy van, amiért hálásak lehetnek.
Boldogságóra Alapprogram
A foglalkozás elején megbeszéltük a pesszimizmus és optimizmus fogalmát. Jellemeztük az optimista és a pesszimista embert. Minden tanuló elmesélte, hogy szeretne élni 20 év múlva – család, szakma, anyagi javak stb. Majd egyenként lerajzolták a jövőbeni szakmájukat, amiből közösen készítettünk egy tablót.
Ebben a nevelési évben csatlakoztunk a Boldog Óvoda programhoz, aminek szellemiségével teljes mértékben azonosulni tudunk. A Hála hónapjában a gyerekek lerajzolták kinek hálásak, vagy miért hálásak. Közösen Hálafát festettünk, közben hallgattuk a hála-dalt. A gyerekek aktívan részt vettek ezekben a tevékenységekben s nagyon jót beszélgettünk a témával kapcsolatosan.
Az optimizmus témakörét az iskolában két elsős osztálynak sikerült legszebben megvalósítani.
Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Elkezdtük az optimista hónap gyakorlatait. A Hogy vagy? kérdésre már mindenki egy nagy vigyorral reagált, így nem volt nehéz megnevettetni egymást. Azért az egyik csapat sikeresebb volt. Még október elején én is optimistává váltam. Az egyik nagyon eleven gyermek, aki tanulni sem nagyon szeret megkérdezte tőlem: – Mikor lesz boldogságóra? Nekem ez is boldogság volt! Hálás vagyok, hogy részese lehetek a gyerekekkel együtt ennek a programnak! Néhány fotó a játékról.
A foglalkozás kezdete relaxációval kezdődött, mely abban segíti a gyermekeket, hogy egy kicsit pihenjenek és ráhangolódjanak a foglalkozásra.
Ezt követően mese hallgatása, és annak feldolgozása történt, amely kapcsolódott a témához.
Majd a gyerekek megrajzolták a „tükör-képüket”, amely pozitív szemléletben ábrázolja őket, ezek a tükrök felkerültek a fára is.
A foglalkozás II. szakaszában felvettük az „optimista-szemüvegeket, hiszen mi így látjuk a világot, és meghallgattuk a hónap zenéjét, melyre táncoltunk is.
Jó hangulatban telt el ez a foglalkozás, és remélhetőleg mindenki megtöltötte az úti zsákját pozitív életszemlélettel.
HÁLÁS PILLANATOK A NÉPMESE NAPJÁN
Török Enikő
A népmese napján a Kincsek csapatával időkapszulát helyeztünk el a Mesefánál.
Hálásak voltunk azért, hogy megmaradtak a régi magyar népmesék, melyekkel visszarepülhetünk a múltba.
MESÉS TERVEK
Török Enikő
Este, ha csillagot látok, arra gondolok én néha,
Jó lenne éjjel, álmomban, elutazni fel a Holdra.
Amint szemeim lehunynám, ott teremhetnék az űrben,
Utazhatnák a Tejúton, vígan a Göncölszekéren.
Megnézhetném a Nagy medvét, Fiastyúkot etethetnék,
Körülnézhetnék a Marson, s a Földre csak leugranék.
Persze mindez csak egy álom, de a célom fel nem adom.
MESÉKBEN fogok utazni, s a világot így bejárom.
Minden MESÉBE benézek, gyűjtök fantáziaképet.
MAGYAR NÉPMESE KINCSTÁRA jó lesz nekem, segítségnek.
Nem is segéd, igazi kincs, benne ott lapul az élet.
Szegény emberré válhatok, vagy a királlyal cserélek.
Ravasz leszek, és szemfüles, belelátok sok titokba,
MESEKÖNYVEK által fogok utazgatni én a múltba.
De, hogy mindenki láthassa, a szándékom milyen tiszta.
Egy IDŐKAPSZULÁT fogok elrejteni egy bokorba.
Dehogy bokor, az túl kicsi, még a kutya kikaparja.
S a kincsek mik benne lesznek, nem kerülnek elő soha.
Megkeresem a MESEFÁT, oda rejtem a kapszulát.
S évek múlva, ha meglelem, akkor láthattok majd csodát!
Segítsetek ebben nekem, IDŐKAPSZULÁM megteljen!
MESÉS KINCSÜNK beletesszük, s évek múlva megkeressük.
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
Közös kép készítése-ceruzarajz
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
Elindult a Boldogságóra a Szitakötő csoportban !
A gyermekekkel egy átmozgató kis torna után képzeletbeli faleveleket gyűjtöttünk képzeletbeli kis kosárkába.
Az ősz színeinek felsorolása közben egy igazi falevelet is találtunk. A falevél nagyon sok játékot rejtett magában. Csiklandozása, simogatása jókedvre derítette a gyermekeket.
Az add tovább a falevelet játék további jó hangulatot teremtett.A hálafa története után megjelentek a szereplők, akiknek mozdulatait utánoztuk. A gyermekek szívesen mondtak történeteket a háláról, a boldogságról. Jól érezték magukat, amelyet meg is fogalmaztak:
– Köszönöm Andi néni! Fájt a hasam, e most valahogy elmúlt.
Nem is gondoltam volna, hogy a Boldogságórák ilyen hatással is bírnak 🙂
A gyermekek a témát tovább gondolták az óvónénivel és közösen hálafát készítettek.