A mi kis osztályunk első évben vesz részt a programban. Nagyon kiegyensúlyozott, vidám csapat. Az októberi téma igazán közel állt hozzájuk. Nagyon kedvelték a történeteket. A legjobban az „Átkeretezés”-t élvezték.
Boldogságóra Alapprogram
Gyengénlátók Általános Iskolája EGYMI és Kollégiuma
A gyerekek az adott képen szereplő lány naplóbejegyzését írták meg közösen. Pont tabanyagba vágott, mert a fogalmazásról tanultakat ismételtük.
Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A varázsszemüveg meséje után elkészítettük a saját optimista szemüvegünket, melyet mikor feltettünk, sokkal szebbnek láttuk a világot, megláttuk a dolgok jó oldalát.
Kolozsvár Utcai Általános Iskola
Hálatablón összegeztük, hogy miért is lehetünk hálásak a nap különböző időpontjaiban.
Az Gongola-Sztancsik Katalin osztályfőnök vezetésével az 5. osztály feldolgozta az optimizmus gyakorlása témát.
Közös relaxálás után elénekelték a hónap dalát. Ezután megbeszélték mi a különbség a pesszimizmus és optimizmus között, hogyan gondolkodik egy optimista ember.
Zene hallgatása közben feladatlapokat töltöttek ki, színeztek, kártyáztak. A témának a feldolgozása várhatóan hozzájárul az optimista szemlélet kialakításához.
JÁI Viszneki Általános Iskolai Tagnintézménye
Boldogságóránkat az oldalon ajánlott kisvideóval kezdtük, majd az optimista szó szinonímáit gyűjtöttünk össze közösen. Hangulatskála felállítása után nevetőversenyt rendeztünk, felvidítottuk a rosszkedvűeket. Optimista szemüvegben reagáltunk meghiúsult helyzetekre, melyet egy hétig minden nap viseltünk. Zenehallgatás közben elkészült Valóra vált álmaink tablója.
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
Ez egy nehéz téma, főleg óvodás nyelven! Mi mindenért lehetünk hálásak? Minden apró dologért, leginkább azért, hogy békében élhetünk egy gyönyörű ország Zala megyéjének kicsiny falujában, ahol rengeteg természeti csoda vesz minket körül, melyre nap mint nap rácsodálkozhatunk, a színek, az illatok, az ősz szépségei, ezekért mindenért hálásak lehetünk….
A gyerekekkel sok kincset gyűjtünk, amiket felhasználunk az adott feladatokhoz, itt most a sok gyönyörű falevél kapott szerepet, melyből közösen egy levél mandalát készítettünk, majd segítségül hívtuk egy pozitív viselkedés alakulását segítő játékhoz a vidám és szomorú bábjainkat, és ez segített a téma feldolgozásában is!
Szinte mindenki hálás volt valamiért de szerencsére a szomorú fej csak egyszer emelkedett a magasba, így ennek a gyermeknek is sikerült a negatív érzését pozitívvá alakítani, sikerült együtt, mert a többiek segítőkészek voltak vele, a pozitív élményeket pedig jó volt megélni. Sokat játszottunk, nevettünk, táncoltunk, melyben nagy segítségünkre van Bagdy Bella Cd-je is, melyet a gyerekek imádnak, szólt tehát a boldogságdal, melyet követett egy játékos zenés relaxálás is!
Mi is hálásak vagyunk, hogy jól érzehettük magunkat és rátaláltunk a Boldogságóra programra! Köszönjük!
Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI
Az osztály a tablókészítést választotta. Mivel nyolcadikosok vagyunk, ebben az évben aktuális, hogy osztálytablót készítsünk. A tanulók újságokból vágták ki, hogy 20 év múlva mik szeretnének lenni. Nagyon lelkesek voltak a feladat elkészítése alatt.