Mivel az óvodás korú gyerekek többsége nem ismeri a pesszimizmus illetve az optimizmus kifejezéseket, ezért a téma feldolgozását ezzel kezdtem. Elkészítettem Szomorú Szilárdot és Boldog Blankát, akiknek a segítségével hamar ráéreztek a gyerekek, e két szó lényegére. A játék során igyekeztem a pozitív gondolatokat erősíteni, a jókedv, a pozitív gondolkodásmód előnyeire rávilágítani. A tükörjátékkal az önbizalmukat erősítettem, mikor belenézve elmondták, mi az a mi szép, jó bennük.
Boldogságóra Alapprogram
Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A gyerekek lerajzolták a beszélgetés után,mit szeretnének elérni a jövőben.
Csapókerti Általános Iskola Debrecen
A hónapban volt egy kis pótlás! Elkészítettük a hála füzetünket, ami az előző hónapból kimaradt.
Majd következett az optimizmus. Először magát a szót tanultuk meg, illetve tisztáztuk a jelentését. Ezt követően megnéztük a képet, amiről beszélgettünk, illetve el is játszottuk a történetet.
Téma volt a jövő is, ahol megfogalmazták azt, mi szeretne lenni felnőtt korában. Ezt egy formába kellett behelyezniük.
Foglalkozásunk relaxációval fejeztük meg, ahol igazán el tudtak lazulni.

Idén csatlakoztunk a programhoz, és pályáztunk a Boldog Iskola címre. Négy kolléganőmmel 2019. júliusában részt vettünk egy szenzációs továbbképzésen Debrecenben. A képzésen látottak, és elhangzottak megerősítettek bennünket, hogy jó irányban kezdtünk gondolkodni. A tanévet (az elkerülhetetlen évindítási feladatokat követően) egy boldogságóra tartásával indítottuk.
A programban 31 fővel veszünk részt. A magas osztálylétszám sokszor megnehezíti a szervezési feladatokat, de ugyanakkor rengeteg lehetőséget kínál a páros, csoportos munkaformákra, tevékenykedtető feladatokra.
A hónap témáját közös beszélgetéseken, a munkafüzeti feladatokon, meseillusztráció készítésén, mesedramatizáláson keresztül dolgoztuk fel.
Készítettünk hálabefőttet: az esztétikusan dekorált befőttesüvegben gyűlnek a kis cédulák a boldog, emlékezetes pillanatokról, sikeres momentumokról, amelyekre jó lesz visszatekinteni, és amiket akkor is elő lehet venni, ha nem mennek épp felhőtlenül a dolgaink.
Nagyon élvezték a gyerekek a szeretetkuponok vagy hálakuponok készítését. Életkori sajátosságaikból adódóan lázas izgalommal írták, és adták át, vagy épp a játék kedvéért rejtették el otthonukban a kis kuponokat.
Az október havi Boldogságórák témája Az optimizmus gyakorlása. Az optimizmus jelentéséről és a különböző szemléletmódokról szóló kötetlen beszélgetés után különböző szituációkat elemeztünk optimista és pesszimista nézőpontból. A feladatok után mindenki elkészítette a saját rajzát, hogy hogyan képzeli el magát 20-30 év múlva. Sokan egy boldog családot és egy sikeres munkát képzeltek el maguknak. ♥
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
Az optimizmus téma feldolgozását relaxációs gyakorlattal, Bagdy Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalának meghallgatásával kezdtük. Tódi törpe meséjének története ösztönözte a gyerekeket a varázsszemüveg elkészítésére. (A Varázsszemüveget délután hazavitték és a szüleikkel, testvéreikkel is felpróbáltatták.) A szemüvegen át ki új játékokat, ki szikrázó Napsütést, ki csillogó tükröt látott. A tükör jó lehetőség volt a téma lezárására. Kis tükröt adtam körbe, és akinek kedve volt, mondott egy szépet, jót magáról. A tevékenység végén a varázsszemüveg hatására, a gyermekek cirkuszos játékot kezdeményeztek, ahová a kicsit visszahúzódóbbak is szívesen beálltak. Megbeszélték kik a nézők, ki miben ügyes, milyen szerepet kap. Tornász, varázsló, bohóc. A műsor vezetője az előadás végén kiállt a mikrofonnal, és azt kérdezte. Tetszett az előadás? Kinek mi tetszett a legjobban? Jó érzés volt látni, ahogy megdicsérték egymást. Kezd beérni a gyümölcse annak, ahogy a mindennapokban is ösztönözzük a gyerekeket. Bízzatok magatokban, mert képesek vagytok rá. Ezután már nem volt más hátra, mint felhelyezni a második lépcsőfokra az optimizmus jelét.
Az optimizmus gyakorlása nehéz feladat volt számunkra. Tanulóinkat sok kudarc érte már rövid kis életük során. További, állandó gyakorlásra szorul a téma, de előrelépést mindenképpen tudtunk tenni benne.
A bevezető órákon sok, nevetéssel járó játékot játszottunk. Meghallgattuk a hónap dalát, színeztünk (szerkesztettem egy fiús „Pozitív gyerek vagyok” színezőt is :)) A pozitív szó kezdőbetűiből további pozitív töltetű szavakat találtunk ki.Megismerkedtek a gyerekek a hangulathőmérő fogalmával és az óra végén a hőmérő higanyszála kimozdult!
A továbbiakban tanulságos meséket dogoztunk fel, így a cherokee indián meséjét a bennünk lakó farkasokról vagy a Békamesét. Ügyesen meg tudták fogalmazni a történetek lényegét!Szituációs kártyákkal gyakoroltuk a kétfajta szemléletmódot, amelyeket a szemüvegek is segítettek. Pozitív idézeteket, képeket tartalmazó ppt.-vel erősítettem az optimista szemléletüket.
Végül időgépet építettünk, amibe a mai énünk ugrott bele és a 2039-es érkezett meg.Ezt jelenítették meg rajzaikban a gyerekek.
Az őszi szünetre pozitív cetliket húztak, így váltunk el egymástól.
Pesszimista szemlélet: Sokan betegek voltak a kész munka fényképezésekor.
Optimista szemlélet: Legalább hosszabb a szünetük a családjukkal! 🙂