A tabló készítése örömteli feladat volt. A gyerekek fantáziája hamar szárnyra kapott a téma (milyen lesz a jövőm) hallatán. Először az optimizmusról beszélgettünk és arról, hogy milyen is az optimista ember. Mennyire érzik magukat optimistának és miért fontos, hogy törekedjenek az ilyen hozzáállásra. Egy képzeletbeli tükörben megnézte mindenki magát, amikor optimista és ez az arcáról is sugárzik. Ezt le is rajzolták. Majd következtek az álmok a jövővel kapcsolatban. Volt, akinek rögtön volt is ötlete, de olyan is akadt, aki sokat gondolkodott és olyan gyerek is aki nem is tudott választani a sok álom közül. Gondolatbuborékba rajzolták le a gyerekek a jövőjüket, mi lesz a foglalkozásuk, hol élnek vagy éppen milyen lesz a családjuk. Végül közösen összeállítottuk tablónkat.
Boldogságóra Alapprogram
A gyerekekkel a mesékről beszélgettünk. Kértem őket, hogy mindenki találjon ki egy saját történetet, és fogalmazza meg magában, hogy hogyan lehetne ennek a történetnek boldog vége. Erre a pozitív befejezésre és az odáig vezető útra koncentráltunk. A lapra végül a Happy End került.
Majd megnövök én…
• „Traktoros leszek, aki viszi mindenkinek a fát. Lesz kocsim, feleségem, magas házam lesz, lesz stílfűrészem, azzal vágom a fát.”
• „Malacoknál fogok dolgozni, apa is ott dolgozik, a Rami lesz a feleségem. Anya és apa is velem fog élni.”
• „Tengerbiológus leszek, elmegyek Afrikába, ott fog élni a családom is.”
• „Emeletes házam lesz, lesz két lányom és lesz cicám is.”
• „Titkos ügynök leszek, vagy rendőr. Lehet, hogy én laboratóriumos leszek, mindenféle keveréket készítek, lesz feleségem, lesz két gyerekem. Egyik fiú, másik lány.”
• „Műkörmös leszek, Drávasztárán fogok lakni, ott csinálom a körmöket. Rózsaszín nagy házam lesz. A házamban fog élni anya, Gyula, az óvónénik, a dajkanéni is jöhet.
• „Lila házam lesz, emeletek lesznek ott és lesz három szoba. Lesz ott három kislányom. Kertész leszek. Lesz egy apa is.
• „Fodrász leszek. Rózsaszínű házam lesz, lesz férjem, kettő gyerekem. Egy fiú és egy lány.
• „Közmunkás leszek. Takarítani és söprögetni fogok. Kék házam lesz. Lesz egy fiam és egy lányom. Férjem is lesz. Kiskutyám is.”
• „Varrni fogok varrógéppel ruhákat. Lesz egy lányom, egy fiam. Piros nagy házam lesz.”
• Amikor felnőtt leszek, kőműves leszek. Építkezni fogok. Apával megyek dolgozni. A házam nagy lesz. Kiskutyám is lesz és fekete autóm. Segédmunkásom is lesz.
• „Varrni fogok ruhákat, lesz férjem, gyerekeim. Jók lesznek. Nagy piros házam lesz, lesz csúszda, hinta, medence, gyümölcsfák, szőlő, és egy kutya.”
• „Lesz egy utánfutóm, amit ráteszek a kék autómra. Kék házam lesz. Megcsinálom majd a tetőt, akkor majd sok pénzt kapok az utánfutóhoz.”
Az órát azzal kezdtük, hogy mindenki a kapott kis kártyáján lévő mondatról beszélt, aztán csoportosítottuk az optimizmus és a pesszimizmus jellemzőit. A mese felolvasása után a gyerekek rájöttek, hogy milyen jó érzés ha valakit meg tudnak nevettetni és ha valakinek örömet tudnak okozni. Megbeszéltük, hogy minden nap egy új lehetőség és minden nap van valami, aminek lehet örülni. A hónap dalának meghallgatása közben mindenki elkészítette a saját mosoly tükörképét, majd felragasztottuk és kitettük a falra, hogy mindenki ezáltal is optimistán lássa a mindennapokat.
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Griffendale 6.a
Optimista vagyok, mert…
Az álmok fontosak. Nagyon érdekes vélemények, vágyak hangzottak el a beszélgetéseken. Ezek alapvetően elérhetőek és megvalósíthatók. Nagyon fontos az anyagi és érzelmi biztonság. Megnyugtató és fontos, hogy a gyerekek a családalapítást nagyon fontosnak tartják.
Kezdődött az október, és indult az optimizmus hónapja!
Már a hónap elején megtanultuk a hónap dalát, s elhatároztuk, hogy minden nap egy “Optimista történetet” mesélünk/olvasunk fel egymásnak. Ezek a felolvasott történetek:
Örömmel és lelkesedéssel ötleteltek szeretetpalántáim, aztán hozzákezdtünk a tervek rajzos megörökítésébe. Sok szép pillanat részesei lehettünk tevékenykedés közben. Hálásak vagyunk ezért!
Az elsősök nem ismerték az optimista-pesszimista kifejezéseket, ezért életkoruknak megfelelően elmagyaráztam nekik, mi a különbség a két személyiségjegy között. Utána nagyon okosan a saját életükből hoztak fel példákat arra, hogy mikor, hol találkoztak egyik, másik viselkedéssel. Egyértelműen arra szavaztak, hogy optimistának lenni jobb, ezt indokolni is tudták. Ezután grimasztükörrel bemutatták a kettő közötti különbséget. A derű, a nevetés, mint az optimizmus egyik legfontosabb eleme, a Nevettetős-játékkal lett megerősítve. Ezekről képet is töltöttem fel.