Társas kapcsolatok. A témával, mint mindig, most is több napon keresztül foglalkoztunk, november utolsó hetében, összesen 4 órában.
Az első foglalkozást a boldogságórák novemberi “Ha boldog vagy, tapsolj a kezeddel…” kezdetű dalával kezdtük, ami kicsit aktivizálta a fiatalokat és jó kedvre derítette. A dal meghallgatásánál odamentem hozzájuk egyesével szép napot kívánva, majd a hagyományossá vált közös ölelésünk következett.
A beszélgetést a fogalmak meghatározásával, az új téma megjelölésével kezdtem: megbeszéltük, mi a kapcsolat, illetve a társas kapcsolat. Nekik kik jelenthetik a “társaságot”, kivel lehetnek társas kapcsolatban. Napjainkat társas közegben, társaságban töltjük, ami a nap folyamán mindig változik. Hétköznapokon a legtöbb időt osztálytársaink, míg hétvégén családunk társaságában töltjük. Ha kimegyünk az utcára, elmegyünk vásárolni, más-más emberekkel kerülünk kapcsolatba, és mindenhol más-más szabályoknak kell megfelelnünk. Mindenkivel másfajta kapcsolatot ápolunk. Példákat gyűjtöttünk mindennapi kapcsolatainkra; megbeszéltük,hogy szülő-gyermek kapcsolatot tartunk fenn szüleinkkel, nagyszülő-unoka kapcsolatot nagyszüleinkkel, az iskolában tanár-diák, illetve osztálytársi kapcsolatokat létesítünk, de megint más a viszonyunk a boltos nénivel vagy a doktor nénivel is.
Egyedül nem jó, mindig keressük más emberek társaságát,még autizmus spektrumzavarral élő tanulóink is. Aki szimpatikus nekünk, akit kedvelünk, azzal megpróbálunk kapcsolatot teremteni.
Kapcsolataink nem mindig pozitívak, előfordulnak bennük jó és rossz dolgok is.
Egyik társukat nagyon nehezen fogadják el a fiatalok. Különböző hangokat ad ki, mindenkit simogat, és bizony előfordul, hogy azért, hogy rá figyeljenek megfog egy-egy tárgyat,ami nem az övé. Mindezt sajnos osztálytársai többsége nehezen tolerálja. Ezért ennél a résznél próbáltam rávilágítani arra, hogy ő is csak kapcsolatot szeretne velük teremteni, a simogatással barátkozni akar, a hangokkal azt szeretné elérni, hogy rá figyeljenek. Persze ez ennél összetettebb dolog, de a célom az, hogy társai legalább elfogadják, és ő is tanuljon más, elfogadottabb kapcsolatteremtési formákat, hiszen nagyon szeretne társaival barátkozni, kapcsolatot létesíteni velük.
A beszélgetések után körbe ültünk, majd mindenki megkérdezte a mellette ülőtől, hogy hogy van, majd én is megkérdeztem egyesével mindenkit. Egy hosszú fonalgombolyagot vettem a kezembe, és elmondtam a feladatot: mindenki adja oda a fonalat annak a társának, akit kedvel (közben egyik kezünkkel megtartottuk a nálunk lévő fonalat). Mondja ki a nevét és fejtse ki, miért kedveli. Így adtuk tovább a fonalat, és lassan láthatóvá vált az osztály kapcsolati hálója, mint egy élő szociogramm. Annak örültem, hogy mindenki kezébe fogta a szálat. Volt, akihez csak egyszer jutott el a fonal, de volt, akihez többször is (a fotón csak a kezdetek látszanak…). Amikor már mindannyian kiválasztottak mindenkit, akit szerettek volna, megállapítottuk, hogy a kapcsolataink hálója szövevényes , majd elkezdtük felgombolyítani kapcsolatainkat. Akinél éppen tartottunk, arról jó tulajdonságokat gyűjtöttünk.
Ezután beszélgettünk kicsit a barátságról – volt,aki összetévesztette a szerelemmel, ezért tisztáztuk a különbségeket. Ezután a foglalkoztató füzet képei alapján megbeszéltük, mi jellemzi a baráti kapcsolatokat. Kiszíneztük az ehhez tartozó képeket, majd mindenki választott egyet, ami számára legfontosabb a barátságban. Ebből készítettünk egy kis tablót, amin mindenki megtalálja saját munkáját. Kitettük a “boldogságfalunkra”, így minden nap láthatják.
Boldogságóra Alapprogram
Novemberben a társas kapcsolatainkról beszélgettünk, ennek kapcsán készültek az ezeket bemutató egyéni illetve csoport alkotások,
Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
Boldogságóra
– október –
Téma: Optimizmus
Osztály: Első osztály
Tanító: Urban Klára
Éneklés: ,,Pozitív gyermek vagyok”
Játék: 2 csapat játéka ,,Vidámságot varázsolni a szomorú arcokra” Szomorú Szilárd és Boldog Blanka segítségével. Minden tanulónak sikerült mosolyt csalni az arcára, mindenkit sikerült megnevettetni. – Nevetésverseny –
Mese: A szomorú királykisasszony című mese felolvasása. Ez a mese a szomorúságról és a nevetésről szólt.
A gyermekek megértették, hogy a mese nem szól arról, hogy miért lehetett szomorú a király lánya. A királylányt nevetésre bírta a pásztor az általa kitalált furcsasággal. Jutalmul a király neki adta fele királyságát meg a szép lányát.
Beszélgettünk a gyermekekkel arról, hogy mennyire fontos számukra, hogy jó kedvűek legyenek, vidáman tudjanak nap, mint nap, együtt tevékenykedni a közösségben.
Az élet napos oldalát látom: Szép dolgok megnevezése
Optimista tükörkép: – mindeben gyermek elkészítette saját „tükörképét”, melyen sugárzik róluk az optimizmus. A táblára elhelyezet rajzokat nézegették, s jókat nevettek belenézve a „tükörképbe”.
Varázsgömb: Remélem, hogy megvalósul …
Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
Boldogságóra az III. osztályban
Téma: A boldogságfokozó hála
Első foglalkozás:
Beszélgetés kezdete: reggeli ima. Köszönjetek meg Istennek mindent. Bármi is történjen, legyél hálás Istennek mindenkor.
Ima: Köszönöm a szüleimet!
Második foglalkozás:
Mondj egy dolgot, amiért hálás vagy!
A gyermekek megfogalmazták gondolataikat. Hálás vagyok, mert szüleim nagyon szeretnek, köszönöm az otthonunkat, …
Figyelmüket megpróbáltam arra irányítani, hogy magától érthetődő dolgokért is hálát kell adni. Következtetésképpen beszélgetésben megfogalmaztuk, hogy a hála kulcs a boldogság érzéséhez.
A tevékenység végén minden gyermek elkészítette saját hála befőttjét, melyben leírta, kinek és miért hálás.
Leiti Mónika tanító
Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola
A hála témakörében rajzokat készítettünk olyan helyzetekről, amelyekben hálát éreztünk.
Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája
A társas kapcsolatok témakört a mi közösségünk sajnos a negatív oldalról kiindulva járta körül.
Egy facebookos üzenetváltási sor tettlegességig fajult. Az eset hátterének felderítése kapcsán többek között azt is megértettük, hogy mekkora jelentősége van a szavaknak a kommunikációink során. Bár maradt még feladat a megbocsájtási témakörre is, de az utolsó héten már a pozitív megerősítéseket gyakoroltuk egymás felé, mint kis angyalok. A legjobban működő angyalok munkáját az iskola büféjében beváltható kuponokkal honoráltuk, ezzel már rá hangolódva a következő hónap témájára is.
Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola
A kép ötlete nem saját szerzemény. Ahhoz hogy csapat legyünk, fontos, hogy ne csak magunk örömére, boldogságára legyünk figyelemmel, hanem másokat is igyekezzünk boldoggá tenni nap mint nap.
Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Erről a kislányról tavaly már írtam, aki országos FIT KID győztesként kijutott az Európa Bajnokságra. Azóta azonban egy sajnálatos baleset folytán nem folytathatja ezt a sportot. De ő nem adta fel, optimistán keresett olyan tevékenységet, amelyben újra tündökölhet!
Beszélgető kör keretében elmondhatták egymásnak a gyerekek mit tartanak jó cselekedetnek és mit nem.
A csoportból két kislány barátság nyakláncot készített különböző fából készült gyöngyökből. Választásuk okát meg is magyarázták egymásnak. A szívekkel barátságukat és a szeretet jelképezték.