Jövő terveink
Boldogságóra Alapprogram
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A hónap témáját az adventi ünnepkörhöz kapcsolódva dolgoztuk fel 2. osztályosainkkal. Lelkesen készítettük el a 24 papírgurigából épített karácsonyfánkat.
A fát díszítő gömbök mögé bújtattuk el a jó cselekedeteket, melyekkel még boldogabbá tehetjük az ünnepi készülődést, várakozást.
A novemberi óránkon a baráti kapcsolatok fontosságáról beszélgettünk. Ki a jó barát? Miért? Mi hogyan lehetünk jó barátok? Milyen tulajdonsággal kell rendelkezünk? Majd képeslapot készítettek a gyerekek, melyet a legjobb barátjuknak adták át, egy kedves saját készítésű szöveggel.
Hármas szűrő
Az óra az osztály számára már ismert keretek között zajlott, azaz relaxációval kezdődött és meditációval fejeződött be.
Bemelegítésnek párban beszélgettek az adott idézetekről. A Szókratész tanítása nagyon kapóra jött az osztálynak, ezért ez volt a tevékenység középpontjában, a történetről beszélgettünk. Mivel a gyakorlat eddig mást mutatott, most kipróbáltuk, milyen igazat, jót és hasznosat mondani hol a jobb, hol a bal oldali szomszédunkról.
Órán kívüli önkéntes tevékenység lesz filmet készíteni – Barátság veszélyben címmel – olyan helyzetről, amelyben egy megromlott barátság helyreállításán próbálkoznak.
Sokat beszélgettünk, játszottunk, rajzoltunk a témakörben.
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
Közösen alkottunk egy jót, s közben sokat beszélgettünk.
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
A mi jócselekedet fánk valóságos történéseket terem. Osztályunk számtalan tagja hozott a cipős doboz akció keretén belül rászoruló gyerekeknek ruhát, könyvet, játékot. Minden évben csokoládéval kedveskedünk a leukémiás gyermekeknek. A csoki mellé egy rajz is készült, amit nagy szeretettel készítettek a kisiskolások. Ezen felül volt, aki a hétköznapi életből vett ötletet, mivel tud segíteni másoknak, ami örömöt okozott neki.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola
Hosszan beszélgettünk arról az osztállyal — egy újszülött baba első perceitől a nagyobb életszakaszok lépcsőin halapva az időskorig —, hogy melyikben milyen személyes kapcsolatok, kapcsolatformák létezhetnek.
Szóba kerültek negatív élethelyzetek is, melyeknek szintén megvannak a megoldásai, amiket meg lehet találni tudatos élettel, életszemlélettel, optimizmussal ( pl.: összeveszés barátok, elválás házastársak között ).
A színezőt színezgetve ötleteltünk azon, hogy ők mivel tehetik jobbá a világot, esetleg milyen negatív tulajdonságukon kellene változtatni, hogy jobbá váljanak társas kapcsolataik.
A rejtvény megoldása — a Szeretet szó — még inkább megindította a kis nyelvüket, sok-sok pozitív érzésük csak úgy “ ömlött” belőlük.
Megoldották az “ A kör közepén” című feladatot is, amiben megfogalmazhatták írásban is, hogy kivel mennyire bizalmas a viszonyuk, kikre milyen szinten számíthatnak életükben.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola
Bevezetésként azokkal a gyerekekkel is megbeszéltük az optimizmus szó jelentését, akik eddig ezt nem ismerték. Próbáltam a mindennapi életből vett példákkal elmélyíteni bennük, mire is gondoljanak e szó hallatán. Kiszínezték a mf. 22. oldalán lévő rajzot, közben pedig felolvastam nekik a szomorúságról és nevetésről szóló “ A szomorú királykisasszony” c. mesét. Közben az ismétlődő szövegrészeknél aranyosan nevetgéltek a gyerekek, és jól ment közben a színezés is nekik.
Azután visszavezettem gondolataikat a mese elejére, és vígasztaló szavakat, módszereket kértem tőlük a mf. 27. oldali táblázatba írni.
A foglalkozás végét a rejtvénnyel zártuk, és egyetértettünk benne, hogy mindig van mindenre megoldás, és aki reménykedik a jóban, az alapjában véve máris boldogabb ember lehet.