Karácsonyra hangolódva sokat beszélgetünk a szeretetről, a segítségnyújtásról. Ezen az órán is egymás szavába vágva soroltuk, ki milyen jócselekedet tett a környezetében, családjában és ezzel mennyi jót kaptunk vissza.
Olyan sok jót tettünk és kaptunk, hogy a fánkra nem is fért rá mind, ezért szelektáltunk egy kicsit.
Nagyon érzelmesre sikerült ez az óra!
Boldogságóra Alapprogram
Belapatfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A jó cselekedet gyümölcs fája.
Az előző foglalkozásra építve, ahol a mikroközösséget vizsgáltuk, most kimozdultunk a tanteremből.
A decemberi tematikában szerepel, hogy lepjünk meg egy osztályt karácsony előtt. Mi ezt továbbgondoltuk, és azt találtuk ki, hogy minden osztálynak készítünk ajándékot. 1,5 héten keresztül készítettük befőttesüvegekből a sajátkészítésű mécsestartókat beáldozva sok órát és szabadidőt. A gyerekek átszellemülten dolgoztak fáradtságot nem kímélve, és közel 40 db mécsestartó világított útra készen. Boldogságórán vittük el minden osztályba, ahol a gyerekek örömmel, volt, hogy tapssal, a kollégák mosollyal volt aki a meghatottság könnyeivel fogadta ezt a szép gesztust. A folyosón járva a szünetben a mécsestartók mellé szaloncukrot is osztottunk. 4-5 fős csapatokban jártuk be az iskolát, és olyan töltést adott mindannyiunknak, amihez talán máshogy nem jutottunk volna hozzá. Volt olyan kislány, aki azt mondta, hogy ez olyan jó érzés, hogy folyamatosan rázza a hideg. Elmondhatatlan volt számomra ez a fajta készülődés és az örömből történő feltétel nélküli adni vágyás és ennek beteljesedése. Boldog karácsonyt!:)
Bemutató foglalkozásunkon az osztályon belüli jócselekedetek fontosságára helyeztük a hangsúlyt. Kipróbálhatták a gyerekek, hogyan lehet adni és kapni, milyen érzés ajándékozni, akár kézzel fogható dolgokat, akár érzéseket, érintéseket vagy egy mosolyt. Az óra során minden gyereknek el kellett érnie, hogy valakivel jót tehessen vagy boldog pillanatot okozzon, és jutalmul kapott egy szivecske tetoválást a kézfejére. Az óra végi meditáció annyira meghatóra sikerült, hogy a jelenlévő szülők, vendégek megkönnyezték. A foglalkozás végén megfogtuk egymás kezét mindannyian, ezzel is erősítve közösségünk erejét és szívünk erejét.
Decembert a jócselekedetek és a szeretet hónapjának is nevezzük. A VII. C osztály titkos Mikulás-napi ajándékozást szervezett, ami nagyon hangulatosan telt. Kedves szavakkal ajándékozták meg egymást, ugyanakkor az ölelés, mosoly, nevetés sem maradt el.
Szerettek volna másokat is megörvendeztetni, így következő hétre, szeretetcsomagokat készítettek a hátrányosabb helyzetű gyerekek számára.
A karácsony közeledtével megerősödik a szeretet és a jóság iránti vágyunk. Ehhez hozzátartoznak a mi jó cselekedeteink is. A csoportban szívesen foglalkozunk ezzel a témával többször is,mert véleményem szerint szükséges a személyiségük egészséges fejlődéséhez. A csoportban sok a konfliktus,de ezzel a témával óriási lépést tettünk előre.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Varázstükör: mely megmutatja egyszerre a mosolyod és a morcos arcodat. Nagy sikere volt a gyermekek körében s vidáman próbálgatták az arckifejezéseket. Vidám lett a napunk és sokat játszottunk még mimikai játékot.
– A jóság erősebbé tesz!
– Jó érzés segíteni másokon!
– Ha kedves vagy, veled is kedvesek lesznek!
– Ha jót cselekszel, fejlődik az önbizalmad!
Adventi naptárt készítettünk, amit egész hónapban figyelünk, hogy aznap milyen jó cselekedetet hajtsunk végre!
Ajándék itt és most: Csoportmunkában megbeszélték a gyerekek, hogy kinek milyen ajándékot adnának karácsonyra, majd ezt lerajzolták és átadták egymásnak.