A karácsonyváráshoz hozzátartozik, hogy jobban odafigyelünk arra, hogyan tudunk apró cselekedetekkel örömet szerezni másoknak. A gyerekek jó cselekedeteiket gyűjtötték össze és karácsonyfadíszekre írták azokat. A díszek az osztály karácsonyfájára kerültek.
Boldogságóra Alapprogram
Orosháza Városi Önkormányzat Napközi Otthonos Óvodája, Uzsoki utcai telephely
A gyerekekkel elkészítettünk egy télhez, ünnepváráshoz kapcsolódó díszítést. Ezt felajánlottuk egy másik csoportnak, mint egy ünnepi meglepetés, hogy ezt díszítésnek kitehessék a csoport szobájukba.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
Az óvodánk csoportjai kihasználva az adventi időszakot és tudta alkalmazni a Boldogságóra programot. Ebben a hónapban a jócselekedetek gyakorlása volt a téma. A nagycsoportosok ajándékot készítettek a kiscsoportosok számára, majd át is adták nekik. Itt a gyerekek látták a kicsiken a boldogságot, és így megízlelhették milyen jó is adni. Az, hogy a kicsik boldogok voltak, az őket is boldoggá tette. A gyermekek többsége ezt az érzést meg is tudta fogalmazni. Így alakul bennük az önzetlenség és a mások irányába szolgálás tulajdonsága. A kiscsoportosok is készítettek Egy fenyőfát a jelükkel, a nagyobbaknak. Ők élvezték, hogy a saját kezük munkáját ajándékozzuk. Nekik is majd az évek során, ahogy nyílik az értelmük, és növekednek, majd alakulnak ezek a tulajdonságuk.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
Advent idején igyekszünk kicsit lassítani a kapkodós hétöznapokon, jobban figyelünk befelé, de könnyebben nyitunk a másik ember felé is. Az egymás iránti figyelmesség, kedvesség, szeretet, segítségnyújtás nagyobb hangsúlyt kap ebben az időszakban. Megtapasztaljuk, hogy milyen határtalan boldogság másoknak örömöt szerezni.
Óvodásaink ügyesen játszották el, hogy miben tudnak fáradt szüleiknek segíteni, de az egymás közti figyelmesség kinyilvánítására már nehezebben éreztek rá. „Jóságos manónak” nem könnyű lenni, de a nagyok már egész jól belejöttek a jócselekedetek végzésébe. Sokszor kellett figyelmüket ráirányítani egy-egy tettük jóságára. A csoportok által készített meglepetés ajándékok is segítettek az örömszerzés átélésében, az „adni a legjobb” örömérzés megtapasztalásában.
A gyerekek három csapatban maguknak választottak témát. Megbeszélték és dramatizálva előadtak egy – egy jelenetet.
Rajzokat készítettek saját témáikhoz, kiszínezték és felragasztották egy-egy tablóra. A piros, a fehér és a zöld csapat kihelyezte a folyosóra a kész tablókat.
Iskolánknál már hagyomány, hogy minden év decemberében gyűjtést szervez a rászoruló családoknak a cipősdoboz adomány által. Rajzokkal kedveskedtünk még nekik, hogy a játékok mellé egy kedves képet, üzenetet is kaphassanak. Ezeket csempésztük be a kis dobozokba. Teljes szívből készültek:)
A gyerekekkel közösen beszélgettünk az adventi időszak jelentőségéről, ki milyen jó cselekedetet hajtott már végre,vagy szeretne végrehajtani.Ezeket egy fenyőfadíszre rárajzolták vagy ráírták. Végül elhelyezték egy fenyőgirlandon. A hónap dala kellő hangulatot teremtett a témához.
A Boldogságóra a hónap dalának meghallgatásával és éneklésével indult🎼🎤. “Jó emberré csak a szívemmel válhatok” üzenetet kaptuk ebből az énekből, mely az egész óra központi témája volt❤️.Majd minden csoport elkészítette a jócselekedetek plakátját és bemutatták társaiknak, hogy milyen üzenetet írtak a kezdőbetűkhöz.💌Az egész osztállyal megnéztük az Adventi kalendáriumot, melyben színező volt. 🎁Elkészítettük és kitűztük a Mi karácsonyfánk részletét🎄
Halászy Károly Általános Iskola
Advent időszaka mindenkit megérint. A jobb és a kevésbé jó tanulót is . Adni, ha csak egy kis ajándékot vagy szót, mindenki szeret.
A képen látható kis díszített gurigák egy-egy jó kívánságot takartak ezek kibontása minden reggel izgalommal töltötték el a kamasz gyerekeket is. Jó volt látni ezt az arcokon is.
Székesfehérvári Németh László Általános Iskola
Nálunk minden osztálynak van egy testvérosztálya (alsó-felső). Az év során többször is meglepjük egymást valami aprósággal, vagy szervezünk közös programot, játékot. Idén karácsonyra ezt a szívecskét készítettük nekik.