Havi Boldogságóránk bevezetéseként megkértünk a gyerekeket, hogy hozzák el otthonról kedves plüss állatkájukat, mert valami nagyon izgalmasat fogunk vele játszani. Az órát kezdő beszélgetés során kitértünk arra, hogy mit jelent a gyerekek számára a Megküzdés fogalma. Kiderült, hogy ez a fogalom nehezebben megfogható számukra, ezért rávezető kérdésekkel igyekeztünk közelebb vinni a gyerekekhez a megküzdés fogalmát. Ezután megismerkedtünk Bezzeg Andrea: Aranykulcs című meséjével, ezáltal is ráhangolva a gyerekeket a foglalkozás témájára. A mese meghallgatása, mondanivalójának megbeszélése után csoportosan oldottunk meg egy „veszedelmes” helyzetet: Hajótörés játékot játszottunk, melyet nagyon szeretnek gyermekeink. Jó látni a játék során hogyan segítik egymást a” bajban”.
Ezután elővettük kis plüsseiket, melyeket egy gonosz boszorkány egy sötét barlangba vitt. Feladatok az lett, hogy egyenként, mindenki akadályokat leküzdve szerezze vissza kis kedvencét, ám ehhez egy a csoportszobában kialakított akadálypályán kellett végighaladniuk, melyet tornaszerek segítségével alakítottunk ki. Az akadályokat legyőzve mindenki sikeresen kiszabadította saját kedvencét a sötét barlangból.
A záró részben felelevenítettük, hogy az akadályok leküzdése során mi okozott nehézséget számukra, milyen érzést váltott ki belőlük a feladat végrehajtása, és hogy hogyan érezték magukat a foglalkozáson.

Kitaláltuk a saját Szuperhőseinket, akik a szeretet erejét használják.

A mesénkbe megpróbáltuk beleszőni csoportunkban előforduló problémákat, helyzeteket. A gyerekek közül többen magukra ismertek, sőt ki is próbálták a történet végén szereplő düh-oldó módszert.

Irgum-burgum Boldizsár
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy medve, akit Irgum-burgum Boldizsárnak hívtak. Vajon miért, gyerekek?
Bizony, bizony; Boldizsár sokszor dúlt-fúlt, morgolódott, ha valami nem sikerült neki, vagy ha valami nem úgy történt, ahogy azt ő szerette volna.
Irgum-burgum Boldizsár, az erdei óvodába járt, amíg a szülei az erdőt járták élelemért. Boldizsár reggelente morogva ébredezett:
– Mmmmm, miért kel felkelnem, én még álmos vagyok, aludni akarok?!
Az anyukája szépen kérte, hogy öltözzön, induljanak, várják már az óvó nénik és a pajtásai. Se Boldizsár csak morgott, dhogott, nyafogott. Sajnos minden nap ilyen rosszkedvűen indult. Egyik reggel azt gondolta a kis bocs anyukája, móresre tanítja a kisfiát. Hagyta aludni, nem keltegette, nem ébresztgette. Kikészítette a reggelijét az asztalkájára, és elindult málnát szedni, mézet gyűjteni. Amikor boldizsár felébredt, körülnézett, de hiába hívogatta a szüleit, nem válaszoltak. Nem esett kétségbe, megette a reggelijét és elkezdett játszani. Egy darabig jól is érezte magát, de egy idő után már elkezdett unatkozni, hiányoztak neki a barátai, pajtásai, és arra gondolt, milyen jót játszhatnak a többiek az oviban; az óvó néni most biztosan másnak mesél, és a tornából is kimarad, amit annyira szeretett. Már-már elpityeredett, amikor megérkeztek a szülei. A nyakukba borult és megígérte, hogy ezentúl nem fogja az időt húzni reggelente, és vidáman, morgás nélkül fog felöltözni.
Irgum- burgum Boldizsár nem csak otthon morgott, dohogott, nyafogott. Sokszor megtörtént, hogy az óvodában is rossz volt a kedve, sőt mérgében még sírva is fakadt, és toporzékolt. Például, ha nem azt játszották a barátai, amit ő szeretett volna; vagy ha nem a kis piros autó jutott neki, hanem a kék. Vagy, ha a tornánál nem a barátja fogta a kezét a körben. Egyszóval, néha kibírhatatlanul viselkedett, és mindenkit elszomorított. Egyik nap, a kis bocs óvó nénijei, azt gondolták, móresre tanítják Irgum-burgum Boldizsárt. Ahogy a kis medve morgolódni kezdett, és sírva toporzékolt, úgy tettek, mintha nem is ismernék, és azt kérdezték:
-Gyerekek, hová lett Boldizsár? Nme láttátok, hová tűnt, az előbb még itt játszott! És ki ez a kis bocs, aki itt mérgelődik?
Boldizsár nagyon meglepődött. Hiába kiabálta, hogy itt vagyok, senki sem hallotta meg. Lassan-lassan magától abbahagyta a mérgelődést, a sírást, a morgolódást, és a toporzékolást; odaállt az óvó nénik elé és nyugodta hangon megszólalt:
-Itt vagyok, óvó néni!
Az óvó nénik nagyon megörültek Boldizsárnak és mosolyogva ölelték magukhoz a ki bocsot. Ezután egyre kevesebbszer mérgelődött Boldizsár. Megfogadta a dadus néni tanácsát, és ha érezte, hogy kezd mérges lenni valamiért, vett egy nagy levegőt, hosszan kifújta, és mosolygott egyet. Így eltűnt a düh, a rosszkedv, a morgolódás. Képzeljétek, a neve is más lett: Boldogságos Boldizsárnak hívta már mindenki, hiszen majdnem mindig jókedvű és mosolygós volt.
Ha néha- néha ti is méregbe gurultok, próbáljátok ki a dadus néni módszerét!