Az első körben felidézhettek a gyerekek egy olyan helyzetet, ami nagy fájdalommal, szorongással, félelemmel vagy nehézség leküzdésével járt. Több más között egy kisfiú az előző napi fogorvosi „élményét” mesélte el: sajnos ki kellett húzni a fogát, mert begyulladt és nagyon fájt neki. Mivel friss volt az „élmény”, jól esett megosztania a többiekkel. Ehhez az osztálytársak is tudtak kapcsolódni hasonlóakkal: vérvétel, izgalom idegen helyen, stb. Sorra vettük azokat a praktikákat, amelyekkel ilyen estetekben saját magunknak segíthetünk, ezeket is a táblára írtam. Kiderült, mindenki próbálta már magát ilyesmivel segíteni egy-egy nehezebb szituációban, és mindenkinek volt legalább egy bevált módszere. Ezt követően jöttek a segítő mondatok. Itt szomorúan hallgattam, hogy csak néhányan tudnak ilyesmit felidézni. Így eljátszottuk a fogfájós kisfiú esetét és néhány mondattal beindítottam az empátiát, jöttek a vigasztaló, nyugtató szavak, mondatok, ölelések, ha ők lennének fájdalommal küzdő kisgyermek szülei, barátai. Ezek fel is kerültek a táblára, majd azt is megbeszéltük, hogy kitől várnak és kapnak ilyenfajta támogatást. Utána képeket közül válogattunk ki ötöt, melyeket előzetesen kinyomtattam és letöltöttem: ezeken először fel kellett ismerniük, hogy milyen problémával küzd a képen szereplő ember, aztán segítő, támogató mondatokat, cselekedeteket soroltak, amelyek felkerültek a képek alá. Jó volt hallani, hogy segítenének, szavakkal, vagy akár tettekkel, öleléssel, simogatással elesett embertársaiknak. A foglalkozások végére ráéreztek arra, hogy saját magukon és egymáson is tudnak segíteni, ha nehéz helyzet elé állítja őket az élet.