A 3. A osztály hősei minden alkalommal lelkesen valósítják meg a Boldogságórákat. Ez az alkalom is a hónap dalának meghallgatásával, éneklésével és értelmezésével kezdődött. Majd a pozitív megerősítésünk szerint(Ahol van CÉL, vezet oda út is!) elkészítettük a céljainkhoz vezető utat. Nagyon boldogan zártuk ezt az alkalmat is.
Boldogságóra Alapprogram
A koronavírus-járvány miatt kialakult távoktatás során tudunk találkozni a kollégistákkal.
Az élet iskolája most átalakítja az oktatást is. Jelenleg a digitális eszközök segítségével próbálunk kommunikálni a lányokkal. Elsődleges feladatom a lányok bátorítása. A megbocsátás azt jelenti, hogy nem akarunk megtorlást egy múltban elszenvedett igazságtalanságért, és elengedjük a szóban forgó dolog miatt érzett sértettségünket. A hosszasan dédelgetett harag és neheztelés ugyanis fizikailag és érzelmileg is kimeríti az embert, ezért fontos, hogy meg tudjunk bocsátani másoknak és saját magunknak egyaránt. Mindenki követ el hibákat, sőt, néha kifejezetten ostobán viselkedünk. Ilyenkor jól eső érzés, ha tudjuk, hogy mások megbocsátanak nekünk.
“Az életben csak egy dolog biztos – leszámítva a halált és az adózást. Mindegy, mennyire próbálkozol, mindegy, mennyire jók a szándékaid, akkor is hibázni fogsz, és megbántasz másokat, és téged is megbántanak. És ha fel akarsz épülni, csak egyetlen dolgot mondhatsz: megbocsátok.”
A koronavírus-járvány miatt kialakult távoktatás során tudunk találkozni a kollégistákkal.
Az élet iskolája most átalakítja az oktatást is. Jelenleg a digitális eszközök segítségével próbálunk kommunikálni a lányokkal. Elsődleges feladatom a lányok bátorítása. A megbocsátás azt jelenti, hogy nem akarunk megtorlást egy múltban elszenvedett igazságtalanságért, és elengedjük a szóban forgó dolog miatt érzett sértettségünket. A hosszasan dédelgetett harag és neheztelés ugyanis fizikailag és érzelmileg is kimeríti az embert, ezért fontos, hogy meg tudjunk bocsátani másoknak és saját magunknak egyaránt. Mindenki követ el hibákat, sőt, néha kifejezetten ostobán viselkedünk. Ilyenkor jól eső érzés, ha tudjuk, hogy mások megbocsátanak nekünk.
“Az életben csak egy dolog biztos – leszámítva a halált és az adózást. Mindegy, mennyire próbálkozol, mindegy, mennyire jók a szándékaid, akkor is hibázni fogsz, és megbántasz másokat, és téged is megbántanak. És ha fel akarsz épülni, csak egyetlen dolgot mondhatsz: megbocsátok.”
A mosolynak, figyelő tekintetnek, napsütésnek, barátoknak, jó jegynek, dicséretnek, focizásnak, éneklésnek… örülhettünk addig, amíg elkedődött a Boldogságóra. Bizonyára még tovább tudtuk volna folytatni a sort! De ebben a nehéz időszakban még jobban felerősödött bennünk az apró örömök iránti vágyunk, és azok értékelése. Az utóbbi hónapokban az életünk megváltozott …foggal, körömmel keressük a szép pillanatokat, és megpróbálunk alkalmazkodni az új helyzethez. Más jelentéssel bír a természet újjáéledése, a barátok mosolya, a virágok illata, a családtagok jelenléte, a tanuláshoz való viszonyulásunk… Ebben az időszakban nehezebben érhettem el a diákjaimat, noha nap, mint nap boldogságórás anyagot küldtem, küldök nekik, viszont visszajelzést kevesebbet kapok a gyerekek, szülők részéről. Azonban kivételek is vannak, mert néhány diákom bátorító mondattal, rajzzal, vicces verssel válaszolt a kihívásnak. Ennek nagyon örültem, örülök! Ez az időszak úgy érzem, hogy mindenki számára tanulságos és ugyanakkor gondolkodásra, elmélyülésre ad okot… ki is vagyok én, hogyan is tudom, szeretném elvégezni a rám bízott feladatokat, minek tudok örülni, meg tudok elégedni azzal amim van, vagy másra, többre vágyom…
A hét első boldogságórája még a megküzdéssel volt kapcsolatos, ugyanis a farsangi próbák miatt megcsúsztunk. Bár az is része lehetett a megküzdésnek, mégis úgy éreztem, hogy szükség van egy lezáró órára. Így a következő órán tudtam csak az apró örömökkel foglalkozni, és nagyon örülök, hogy elkezdtem, mert utána feje tetejére állt a világ…
A bevezető órán örömforrásokat gyűjtöttünk, mindenki elsorolta, hogy milyen dolgok teszik őt boldoggá. Az alsós könyvből elolvastam nekik a mesét a tizenkét hónapról, és megbeszéltük, hogy miről szól, majd az alsós munkafüzet 110. oldalán levő feladatot készítettük el A3-as lapra csoportmunkában. Bemutatták munkáikat, és még menet közben is folyamatosan jöttek az ötletek. Nagyon meg kellett őket dicsérnem, mert teleírták/rajzolták a lapokat, melyeket sajnos nem tudok lefotózni, mert bent vannak az iskolában. Alig jutott időnk az utolsó feladatra, az apró örömök szigetére, melyet szintén csoportmunkában kezdtek el, de nem tudtak befejezni. Így ezt adtam fel a következő héten házi feladatnak önálló munkában. Egy kivétellel mindenki elkészítette. Még én is.
Ez az új helyzet, a digitális oktatás a feje tetejére állította a világunkat. Mivel nálunk nincs megoldva az online óra (még ha én próbálkoznék is, sok szülő egyáltalán nincs képben, innen messziről őrületes munka lenne részemről belevágni a háttér kiépítésébe), teljesen el vagyok vágva a gyerekektől. Főként a szülőkkel érintkezünk a közösségi hálón, ahová a gyerekek korunknál fogva nem léphetnek még fel. Eddig 3 tanulóval sikerült valamilyen formában kapcsolatot létesítenem. Van olyan tanuló, akit egyáltalán „nem látok”. Ráadásul szinte csak írásban tudunk kommunikálni, ami ennek a korosztálynak még elég megterhelő, és egyáltalán nem hatékony. A szülő pedig mint „közvetítő elem” akkor is ott áll köztünk, ami természetesen óriási segítség, de mégis egyfajta közvetettséget alakít ki. Jelenleg azon gondolkozom, hogy mi is az igazán fontos a tananyagban, és próbálok átcsoportosítani, hogy a boldogságórák részei legyenek a tananyagnak, ne pedig plusz megoldandó feladatok. A szülőkre és a gyerekekre óriási teher hárul az irgalmatlan mennyiségű teendő fejben tartásával. Minél több a teendő (még ha egyenként nem sok is), annál kilátástalanabbnak látják a helyzetet.
A legtöbb gyerek, ha stresszes helyzetbe kerül a kezét tördeli, rágja a körmét, vagy éppen csapkod, tombol, vagy nagyokat hallgat. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekeket rá kell vezetni arra, hogy mit is kezdjenek a sztresszel, és különbséget kell tenniük az ún. pozitív sztressz és a negatív stressz között. Nem árt, hogyha egy felmérő előtt van egy kis drukk, csak ez ne legyn hosszadalmas, vagy negatív hatással a diákokra. Bevezetésképpen a Bodogságórás könyvben szereplő képről beszégettünk, milyen címet is adnánk az előttünk levő képnek, illetve milyen történet lehet a kép mögött, majd a szamár törénetével veséztük ki, és vontuk le a következtetést, hogy rajtunk áll vagy bukik, hogy milyen módszert alkalmazunk, ha nehéz helyzetbe kerülünk. Azonban ezen az órán a sresszoldó játékoké, módszereké volt a fő szerep. Labdajátékot, székfoglalós, és egymást érintő kérés alapján játékkal oldottuk a hangulatot. Volt ám jókedv, vidámság, mosoly. A kamaszodó gyerekek tudjuk, hogy inkább hallgatni szeretnek, de ezt követően könnyebben elmondták, hogy ők milyen módszereket alkalmaznak, amikor például egy nehéz felmérő előtt vannak vagy versenyre készülnek. A következő alkalommal stresszoldó módszerekkel ismerkedtünk, a beszélgetés végén megegyeztünk, hogy mindenki alkalmaz ezen módszerek közül, és majd beszámolunk arról, hogyan éreztük magunkat ezután. „Minden óra elején alkalmazhatnánk ezen módszerek közül, mert jobban érezzük magunkat, és jobban teljesítünk”.- fogalmazták meg a diákjaim.
Miért olyan fontos, hogy legyenek céljaink?, Milyen cél elérése okozta eddig alegnagyobb büszkeséget?, Mihez járulhat hozzá, hogy rendszer van az életedben? , Milyennek ítéled meg a napirendedet?, Megtervezed a napodat, vagy sodródsz?, Volt olyan, hogy régi célodat a nehéz helyzet miatt újra kellett fogalmaznod, át kellett alakítanod?, Van-e példaképed?, Miben inspirált az illető, hogy példaképed legyen?… Konkrét céljaink megfogalmazása, plakát készítése, segítség kérése…ezek mentén beszéltük meg ezt a témát. Nehéz volt megmozgatni a társaságot, mivelhogy sokuknak nincs is célja, vagy legalább is nem tudják vagy nem akarják kimondani, hogy miben is szeretnének változtatni. Elég sok időt vett fel az, hogy ez a „gátat” feloldjuk, a különböző játékok segítettek ebben. Közösen dolgozunk, hogy céljainkat elérjük.Következtetésképpen megfogalmaztuk, hogy céljaink eléréséért tenni is kell, nem elég karba tett kézzel várni, hogy tányérunkba repüljön a sült galamb, és merjünk segítséget kérni, ha netalán valamiben elakadtunk.
“Álmokat ébreszteni, célokat kitűzni csak úgy lehet, ha azok nem hiú, valóságtól elrugaszkodott ábrándok, hanem szívós munkával elérhetők.” – Kemény Dénes –
Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
Mit lehet még kitalálni izgalmasat úgy, hogy virtuálisan találkozunk? Hát legyen egy menekülőjáték. Íme a siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskola diákjainak kísértetkastélyból történő menekülése. Hamarosan küldök majd beszámolót is a megoldásokról.
Radó Tibor Általános Isk. és EGYMI
Mi nemsokára ballagnánk, már mindent elrendeztünk! Így különösen rosszul érintett bennünket, hogy nem találkozhatunk egymással. De próbáljuk kihozni ebből is a legjobbat! Csoportot hoztunk létre a neten, ahol állandóan tartjuk a kapcsolatot. felidézzük az elmúlt éveket, képeket gyűjtünk. felhívjuk a régi tanárainkat. Szóval, nem szabad elkeseredni, mindenre van megoldás! Lerajzoltuk a mindennapi örömöket tartalmazó kincsesládát!
Radó T.Általános Iskola és EGYMI
Mivel távol vagyunk egymástól, kitaláltuk, hogy úgy szerzünk örömet, hogy az általunk készített boldogságbefőttből minden nap küldünk egymásnak egy üzenetet.
