Tódi törpe varázs szemüvegén át sokkal csodálatosabbnak látjuk a világot, de ha figyelmesebbek vagyunk egymással és környezetünkkel, akkor anélkül is működni fog!

Az optimizmus, még kimondani is nehéz, hát még megérteni.

A foglalkozást a gyerekek által már megkedvelt relaxációs gyakorlatokkal kezdtük, ezzel a jó hangulatot megteremtettük.
A szomorú csapat felvidítása, ha lehet még tovább fokozta a gyerekek jókedvét. A zenére már együttes koreográfiával táncoltunk. Mivel a gyerekek jól kimozoghatták magukat, a mesét figyelmesen hallgatták végig. Az azt követő beszélgetésbe szinte minden gyerek bekapcsolódott. Örültem , hogy türelmesebben hallgatták meg egymás gondolatait.
A szemüveg színezése és kipróbálása volt a kezdeményezés csúcspontja, mivel már reggel felfedezték és persze mindenki kíváncsi volt mikor és mit fogunk vele csinálni.
A vidám fejek felragasztása után a” Boldog vagyok” című dalra vidáman és felszabadultan táncoltunk, mindenki a saját ötlete szerint.

A következő nap esős, szomorú idő volt. A reggeli előtt öltünk a szőnyegen, már elmondtuk a verseinket eljátszottuk az „Itta köcsög mi van benne” kezdetű kedvenc játékunkat, az egyik kisfiú megszólalt:
– Ma se tudunk kimenni az udvarra
– Én szeretem hallgatni az eső hangját. Mit gondoltok van az esőnek jó oldala is?- kérdeztem én
– Megöntözi a növényeket
– Lemossa a bicikliket az udvaron
– Megépíthetjük a tűzoltó állomást
Akkor úgy éreztem, ha nem is tudjuk kimondani még az „Optimizmus” szót, de a lényeg már ott van a kis fejekben!

A hónap témája az optimizmus gyakorlása. A tematikus tervet egy hétre terveztem, a tevékenységi területeknek megfelelően.
Amikor a gyerekek reggel megérkeztek az óvodába, két kártyát mutattam nekik. Az egyiken az optimizmus jele egy mosolygós arc volt, a másikon egy szomorú. Kértem őket, hogy válasszák ki azt a képet, ahogyan most érzik magukat. (Boldognak vagy szomorúnak?) Nagyon örültem, hogy mindenki az optimista arcot választotta. Kértem őket, hogy meséljék el, miért ezt a képet választották. Gondolkoztak rajta, végül mindenki ügyesen meg tudta fogalmazni. A mosolygós arcokat pedig felragasztottuk a csoportszoba szekrényére.
A foglalkozások játékait, a relaxációt, a mesét és a beszélgetéseket félkörben játszottuk. Megfigyeltük a gyerekekkel, ahogy most így együtt ülünk, az olyan, mint egy nagy mosolygós száj. Ujjunkkal is mutattuk a mosolygós száj formáját a levegőben. A testnevelés foglalkozás során a földre leraktam egy kötelet – félkör alakban. A gyerekek különböző mozgásformákkal (egyensúlyozó járás, ugrás, mászás… ) végigmehettek rajta. Ezáltal sokkal jobban érzékelték a formáját és annak az irányát.
Játékidőben a közösen szedett gesztenyékből egy előre megrajzolt rajzlapon a gyerekek kirakhatták a mosolygós arcot. Mindez elősegítette a finommotorika, a formaészlelés és a téri irányok gyakorlását.
A foglalkozásokat arcizomlazító relaxációval kezdtük. A játék mókássága megadta a jó hangulatot a kezdeményezéshez. A foglalkozást kezdő énekléshez Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát választottam. A csoportszobát bejárva, asztalokat kerülgetve, csigavonalba betekeredve a szövegben lévő mozgást utánozva táncoltunk. A gyerekek nagyon szeretik a komplex mozgással kisért énekeket. Majd bemutattam nekik Szomorú Szilárdot és Boldog Blankát. A gyerekek nagyon ügyesen tudták az arcukkal, testtartásukkal utánozni a szomorú és a vidám érzéseket. Örömmel tapasztaltam, hogy a játétkban mindenki részt vett, azok a gyerekek is, akik az érzéseiket nehezebben tudják kimutatni.
A téma feldolgozásához Tódi törpe varázsszemüvege című meséjét meséltem el. A mese után beszélgettünk a gyerekekkel, és elképzeltük, hogy milyen lehet a varázsszemüvegben látott világ.
Másnap el is készítettük ezt a varázsszemüveget. Kétféle formájú közül választhattak a gyerekek, melyiket szeretnék kiszínezni. Akvarell ceruzát készítettem ki nekik, így nagyon szép élénk színű szemüvegek születtek. Megbeszéltük, hogy ez egy varázsszemüveg, amit ha felvesznek, meglátják a rossz dolgokban is a jót. Kértem tőlük, hogy meséljenek arról, amikor szomorúak voltak. Majd felvettük a szemüveget és mindenki elmondhatta, aki szerette volna, hogy abban a történetben mi volt a jó vagy hogy tudjuk azt jóra fordítani. Később többször is beszélgettünk erről, főleg kisebb csoportokban, hogy legyen türelmük egymást meghallgatni.
A csoportszobánkban van egy nagy tükör a falon. A gyerekeket megkértem, hogy nézzenek bele és mosolyogjanak. Majd rajzolják le mosolygós önmagukat. A munkafüzet 11. oldalán található tükörben a gyerekek lerajzolták optimista tükörképüket.
A tematikus hét lezárásaként tízóraira szendvicset készítettünk a gyerekekkel. Az asztal közepére tojást, paprikát, paradicsomot, lilahagymát, uborkát készítettünk. Megkértem őket, hogy ezekből a zöldségekből a tányérjukon lévő kenyérre egy optimista arcot készítsenek. A gyerekek, ahányan voltak, annyiféle mosolygós arcot készítettek. Végül jóízűen megették a szendvicseket. Közben Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalát hallgattuk.
Az optimista jelet ábrázoló kártyára mágnest ragasztottunk, amit a gyerekek hazavihettek. Bízom benne, hogy amikor ránéznek erre a kártyára, jókedvük lesz, és eszükbe jutnak a közösen játszott jóhangulatú játékok.

A foglalkozások által mégjobban megismertem a gyerekeket. Mi az, ami örömet szerez, és mi az, ami bánatot okoz nekik.

A hónap témája az optimizmus gyakorlása. A tematikus tervet egy hétre terveztem, a tevékenységi területeknek megfelelően.
Amikor a gyerekek reggel megérkeztek az óvodába, két kártyát mutattam nekik. Az egyiken az optimizmus jele egy mosolygós arc volt, a másikon egy szomorú. Kértem őket, hogy válasszák ki azt a képet, ahogyan most érzik magukat. (Boldognak vagy szomorúnak?) Nagyon örültem, hogy mindenki az optimista arcot választotta. Kértem őket, hogy meséljék el, miért ezt a képet választották. Gondolkoztak rajta, végül mindenki ügyesen meg tudta fogalmazni. A mosolygós arcokat pedig felragasztottuk a csoportszoba szekrényére.
A foglalkozások játékait, a relaxációt, a mesét és a beszélgetéseket félkörben játszottuk. Megfigyeltük a gyerekekkel, ahogy most így együtt ülünk, az olyan, mint egy nagy mosolygós száj. Ujjunkkal is mutattuk a mosolygós száj formáját a levegőben. A testnevelés foglalkozás során a földre leraktam egy kötelet – félkör alakban. A gyerekek különböző mozgásformákkal (egyensúlyozó járás, ugrás, mászás… ) végigmehettek rajta. Ezáltal sokkal jobban érzékelték a formáját és annak az irányát.
Játékidőben a közösen szedett gesztenyékből egy előre megrajzolt rajzlapon a gyerekek kirakhatták a mosolygós arcot. Mindez elősegítette a finommotorika, a formaészlelés és a téri irányok gyakorlását.
A foglalkozásokat arcizomlazító relaxációval kezdtük. A játék mókássága megadta a jó hangulatot a kezdeményezéshez. A foglalkozást kezdő énekléshez Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát választottam. A csoportszobát bejárva, asztalokat kerülgetve, csigavonalba betekeredve a szövegben lévő mozgást utánozva táncoltunk. A gyerekek nagyon szeretik a komplex mozgással kisért énekeket. Majd bemutattam nekik Szomorú Szilárdot és Boldog Blankát. A gyerekek nagyon ügyesen tudták az arcukkal, testtartásukkal utánozni a szomorú és a vidám érzéseket. Örömmel tapasztaltam, hogy a játétkban mindenki részt vett, azok a gyerekek is, akik az érzéseiket nehezebben tudják kimutatni.
A téma feldolgozásához Tódi törpe varázsszemüvege című meséjét meséltem el. A mese után beszélgettünk a gyerekekkel, és elképzeltük, hogy milyen lehet a varázsszemüvegben látott világ.
Másnap el is készítettük ezt a varázsszemüveget. Kétféle formájú közül választhattak a gyerekek, melyiket szeretnék kiszínezni. Akvarell ceruzát készítettem ki nekik, így nagyon szép élénk színű szemüvegek születtek. Megbeszéltük, hogy ez egy varázsszemüveg, amit ha felvesznek, meglátják a rossz dolgokban is a jót. Kértem tőlük, hogy meséljenek arról, amikor szomorúak voltak. Majd felvettük a szemüveget és mindenki elmondhatta, aki szerette volna, hogy abban a történetben mi volt a jó vagy hogy tudjuk azt jóra fordítani. Később többször is beszélgettünk erről, főleg kisebb csoportokban, hogy legyen türelmük egymást meghallgatni.
A csoportszobánkban van egy nagy tükör a falon. A gyerekeket megkértem, hogy nézzenek bele és mosolyogjanak. Majd rajzolják le mosolygós önmagukat. A munkafüzet 11. oldalán található tükörben a gyerekek lerajzolták optimista tükörképüket.
A tematikus hét lezárásaként tízóraira szendvicset készítettünk a gyerekekkel. Az asztal közepére tojást, paprikát, paradicsomot, lilahagymát, uborkát készítettünk. Megkértem őket, hogy ezekből a zöldségekből a tányérjukon lévő kenyérre egy optimista arcot készítsenek. A gyerekek, ahányan voltak, annyiféle mosolygós arcot készítettek. Végül jóízűen megették a szendvicseket. Közben Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalát hallgattuk.
Az optimista jelet ábrázoló kártyára mágnest ragasztottunk, amit a gyerekek hazavihettek. Bízom benne, hogy amikor ránéznek erre a kártyára, jókedvük lesz, és eszükbe jutnak a közösen játszott jóhangulatú játékok.

A foglalkozások által mégjobban megismertem a gyerekeket. Mi az, ami örömet szerez, és mi az, ami bánatot okoz nekik.

A boldogságóra második hónapja az optimizmus gyakorlása. Igyekszünk a hónap során olyan életszemléletet alakítaani a gyermekeben, amelyből nézve a világunk jó és benne az emberek is jók. A megvalósításban sokat segít a személyes példa adása.
Meghallgattuk a hónap dalát, ami segítette a témára való ráhangolódást. A gyermekek meghallgatták Tódi Törpe történetét, majd Tódi Törpe szebben látó mondókáját mondogattuk. Készítettünk papírból varázsszemüveget. elhelyeztük a csoportba olyan helyre ahol mindenki bármikor hozzáférhet, ha szüksége van rá.
Játszottunk Boldog Blanka és Szomorú Szilárd bábjával. Megbeszéltük, hogy hogyan varázsolhatunk boldog mosolyt szomorú arcra. Végül kiszineztük a mi kis solymunkat, aki éles szemmel meglátja, hogy mi nagyon szeretünk együt lenni, vigyázunk egymásra, ha kell megtudjuk egymást vigasztalni, segítünk egymásnak és vidáman telnek a napjaink az óviban.