Mindenkinek vannak céljaik, álmaik. A gyerekekkel megbeszéltük az elébük gördülő akadályok leküzdésének módjait, az indulataik kezelésének módjait. Nagyszerű ötleteiket egy pajzsra rajzolták vagy írták rá.
Boldogságóra Alapprogram
Célok kitűzése, azok elérésének lehetőségei. Beszélgetés, ráhangolódás után mindenki elmesélte mi szeretne lenni nagy korában, illetve lerajzolta azt, mi lesz vele 2 év múlva.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Délelőtt a gyerekek észrevették, hogy a plüss mackók polca üres, csak egy összetekert levél van a játékaik helyén. Nagy volt a csodálkozás, nem értették, hogy miért történt ez. Felajánlottam, hogy elolvasom a levelet, hátha kiderül, ki vitte el a kedvenceket. Miután megtudták, hogy Pók nénit haragították magukra a hangoskodásukkal, nyitottak voltak arra, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy visszakapják az eltünt állatokat. Így teljesítettük Pók néni kéréseit: verset, mondókát, dalokat adtunk elő a mackókról, eldugott kincseket kerestünk a csoportszobában a játékok között, majd legyőztük az akadálypálya nehézségeit (székeken való végig sétálás, asztalok alatt átmászás, asztalok tetjén végig csúszás, székről székre ülés, székszámlálás….), amit mindenki kivétel nélkül nagy izgalommal teljesített. Nagyon jó hangulat volt, élvezték a kihívásokat, szurkoltak egymásnak. Mikor elfáradtak leültünk a szőnyegre, és meghallgatták az Aranykulcs című mesét.
Mese után beszélgettünk arról, hogy ha nekik lenne egy aranykulcsuk, akkor azt kinek adnák oda (persze mindenki a saját kis barátját mondta). Ezután megkérdeztem, hogy ha lehetne egy kívánságuk, akkor az mi lenne (játszótérre menni, mindennap óvodába járni, jókat játszani az udvaron, kisautót kapni, elmenni a baráthoz….).Eztuán még a Cápatámadás című játékot játszottuk el kétszer, ami szintén nagyon tetszett nekik (nagyon szeretnek zenére mozogni).
Relaxálásként meghallgattuk Bagdi Bella Ellazulni jaj de jó dalát, ami alatt mindenki pihent, lefeküdt a szőnyegre, és csukott szemmel élvezte a dal mondaniválóját. Kellemesen elfáradtak, de nagyon jól érezték magukat.
Három hónap online oktatást követően , végre ismét visszatérhettünk az iskolába. A gyerekek elmesélték és lerajzolták azt, hogy mi okozott nehézséget nekik ebben a periódusban, kikhez fordultak segítségért, illetve milyen stratégiákat alkalmaztak annak érdekében, hogy boldogulni tudjanak a digitális világban.

Nagyon ügyesen mondták egymásnak a gyerekek az ellentétpárokat. Hamar megértették a játékszabályt.Boldog öleléssel zártuk a foglalkozást. A rossz tulajdonságot belegyűjtöttük egy zsákba, amelyből kiborítottuk őket, ezzel örökre elűztük azokat.
A csoportban nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni fejlődésre ezért kíváló alkalom volt, hogy mindenki megtapasztalja hol áll ezen az úton. A téma feldolgozásánál nagy érdkelődésnek örvendett a célba dobás, illetve a Boldogvár mese feldolgozása, amit kiegészítettünk saját céljaink várának felépítésével.
Ebben a hónapban olyan témát, feladatot kaptunk, amely mindenki számára igen hasznos, hiszen mindenki életében jelen vannak a nehézségek.
Az online órát a fogalmak értelmezésével kezdtük, több oldalról megvizsgáltuk a jelentést.
A következő kérdésekkel is foglalkoztunk:
Mi jelenthet nehézséget?
Milyen jellegű lehet a nehézség?
Hogyan tudjuk megoldani, leküzdeni a nehézségeket?
Kitől kérhetünk segítséget?
Ezek után megbeszéltük a tankönyv SOS tippjeit, illetve hogy kinek melyik tipp szokott segíteni.
Ebben az esetben is nagyon fontos a megelőzés, illetve a stressz elkerülése, ami nem egy egyszerű dolog. Mindenki elmondta, szerinte hogyan lehet a stresszt, a stresszhelyzetet elkerülni, megelőzni.
A lányok rámutattak arra, hogy sokkal jobban érzik magukat, ha rend és tisztaság van körülöttük. Megbeszéltük, hogy egy hétig mindenki naponta egy kisebb részt a szobájában vagy a lakásban rendbe rak, kitakarít. Aztán majd megbeszéljük, milyen jótékony hatása volt ennek a projektnek. 😊
A feladatok közül az Életkörök nevűt készítették el a diákok, született néhány szép színes megoldás is.
A foglalkozás végén a relaxáció hasznosságáról, fontosságáról beszélgettünk, illetve egy technikát ki is próbáltunk.
Szklenár Tímea
osztályfőnök

Kezdő relaxáció után a Van nekem egy álmom dalt hallgattuk, amihez a gyerekek keudetben spontán mozogtak, majd együtt kitaláltunk egy egyszerű, közös mozdulatsort.
Ezután beszélgettünk kicsit arról, mik a célok, ők miket szeretnének elérni, ehhez kitöltöttük a munkafüzet színezőjét (Képen).
Másnap mesepárnákkal, sengettyűvel kezdtük a mesére hangolódást, s elmeseltem nekik a Boldogvár meséjét, majd Ica nénivel gyakorolták a célba dobást és közben meséltek arról, hogy mit szeretnének megtanulni, mit kipróbálni, megismerni.
Lezárásként az 5. lépcsőfokot kiszínezvlték, a Várunk 5. lépcsőjére is felkerült a célok elérésének jele. Mindenki elmondhatta, mi a legfontosabb céljai közül és megbeszéltük, hogy otthon is tűzzenek ki együtt célokat, remek alkalom erre az új év.