Heti témánk a közlekedés volt, amibe jól be tudtuk illeszteni a megbocsátás hajóját is. A foglalkozást néhány mozgásos relaxációs gyakorlattal kezdtük, ami nagyon megtetszett a gyerekeknek, többször is kipróbáltuk a hét folyamán. Ezután találkoztunk egy kishajóval, ami egy távoli szigetről érkezett,ahol ha hibáznak a lakók mindig helyre tudják hozni azokat. A titkukat el is küldte nekünk egy kishajó. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy melyik varázsszót hallották már és mikor szoktuk őket használni. Szerencsére mindenki hallotta már őket és még a Köszönömöt is sikerült hozzá tennünk, bár azt tapasztaljuk, hogy otthon kevésbé használják ezeket. Felidéztük milyen érzés volt, amikor valaki megbántott minket vagy mi bántottunk meg a társunkat, vagy valamilyen hibát vétettünk és hogy hogyan tudtuk helyrehozni (eszükbe jutott pl a pohár víz felborítása az ebédnél-feltörlés, játszótársuk várának lerombolása-újra építés, homokdobálás, ütközés motorral-felsegítés stb…) A szociális és társas együttlét szempontjából különösen fontosnak tartjuk az együttérzés és empatikus készség fejlesztését. A cél természetesen az, hogy ez minél hamarabb belsővé tudjon válni és külön figyelem felhívás nélkül használják a varázsszavakat. Ezután drámajáték keretében hajóval elutaztunk a szigetre (megy a hajó a Dunán…), kifeküdtünk a homokos tengerpartra pihenni és meghallgattuk Bagdi Bella hooponopono című dalát. A „zenre pihenés” újszerű volt a gyerekek számára, ám úgy gondolom, hogy a rohanó ingergazdag mindennapokba érdemes becsempészni néhány ilyen pihentető percet hogy regenerálódjunk.
Megbeszéltük, hogy ha sérelem, vagy bántódás ér minket az rossz érzés a mellkasunkban (úgy is mondhatjuk, hogy nyomja a szívünket,lelkünket), amit nem jó tartogatni, ki kell engedni onnan valahogy. El is vittük a kishajóinkat és elúsztattuk vele a rossz érzéseinket. (Süni kiscsoport)