Az emberi jólétnek alapvető feltétele a fizikai aktivitás, legyen szó sporttevékenységről, táncról, futkározásról, sétálásról.
A testmozgás azonban legalább annyira fontos része az egészséges életmódnak, mint a táplálkozásra való odafigyelés vagy a megfelelő tisztálkodás. A mozgás a gyerekek számára nélkülözhetetlen, nem helyetesíthető semmi mással. A sok mozgás, örömteli sportolás, ötletes- színes erőpróbák, közös küzdés, sportjátékkal megvalósuló közösségépítés. A gyermekek játékos mozgás közben tanulják meg a stresszes helyzetek könnyebb elviselését, segíti őket a szociális beilleszkedésben és az egészséges önbizalom kialakulásásban.
Boldogságóra Alapprogram
A Szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány kiscsoportjában, az utóbbi időszakban, a pandémia okozta események hatására már a legkisebbekben is tudatosodott az egészség fogalma, megőrzésének fontossága, hogy hogyan vigyázzunk magunk és társaink épségére, egészségére, jóllétére. A test edzése, váz és izomrendszerünk fejlesztése, napi karbantartása különösen fontos feladat egészségünk megőrzése szempontjából. A gyerekeknek lételeme a mozgás, a játék. Ezt kihasználva igyekeztünk megszervezni mozgásos tevékenységünket, amit témánkhoz illeszkedve /bogaram/ bogaras plüss állatok felhasználásával is színesítettünk. Az egyébként visszahúzódó, mozgásos tevékenységektől tartózkodó gyerekeket is sikerült így aktivizálni. Örömmel, önfeledten játszottak, észre sem véve, hogy közben minden porcikájukat megmozgatták, alkalmazkodtak társaikhoz, gyakorolták a térben történő tájékozódást, fejlesztették irányérzéküket, testsémájuk ismeretét, oldaliságukat. Ezek a kompetenciák segítették a későbbiekben a feladatlapos megoldásokat is. Az egy, kettő, három, négy kezdetű mondókát gyorsan megtanulták, játékidőben is gyakran mondogatták. Az időjárás függvényében a lehető legtöbb időt igyekszünk a szabadban tölteni, hogy egyéni igényeik szerint kipróbálhassák, fejleszthessék testi képességeiket.
Gyermeki fantáziával díszített veteményes kerteket készítettek a 2. b osztály tanulói, hiszen rajzaikon nem csupán a valóságos vetemények jelentek meg, hanem teret kapott a képzeletbeli csokikert is. A gyerekek alkotás közben megértették a vetemények gondozásának fontosságát. Kiderült, hogy az osztályban a gyermekek nagyon szeretik a kerti tevékenységeket és kiemelt figyelmet fordítanak az egészséges életmódra, valamint a mértékletes csokoládé fogyasztásra is.
1. Relaxációs gyakorlatok
2. Boldogság mondóka: A mai napon…
Ölelőkör zenére
3. Mese: Boldogság Dóra meséje: A lusta király
– mese feldolgozása
4. A mozgás fontossága
– mozgás a test edzése nélkülözhetetlen dolog, nagyon fontos számunkra, hogy egészségünket megúrizzük:
a) táplálkozás
b) mozgás
c) megfelelő menyisíégű folyadék
d) pihenés
– neked mi a legfontosabb mozgásformád, mit szeretsz sportolni?
– sportok felsorolása
– egészséges ételek felsorolása
– egészségre káros ételek
– kedvenc játékod a játszótéren
5. Testmozgás: bemelegítés (sétálunk sétlunk, kendervászon, lenvászon, mozgatja a fejecskéjét, fújja a szél a fákat, ujjaimat mutgatom, lassan forog a kerék) körbenjárás (erre kakas, aki nem lép egyszerre, poros úton – lábujjhegyen, sarkon, irányokat váltogatva, páros lábon szökkelés)
6. Munkafüzet feladatai
7. Zene hallgatása: Boldog vagyok…
8. Testmozgás jelének felhelyezése a vár lépcsőjére
Szegedi Fekete István Általános Iskola
A termünk ablakában napraforgót nevelgetünk nagy szeretettel. Sajnos az időjárás nem kedvezett a növekedésének. 2 hét alatt ekkorát sikerült nőnie.
1. Relaxációs gyakorlatok:
– Kendervászon, lenvászon….
– A haragom kifújom, mint a cica nyújtózom
“Égigérő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…” – nyújtózkodás felfele, váltott karral
– á-o-ú hangok hangoztatása
– légzőgyakorlatok
Ölelőkör zenére
2. Boldogság mondóka: A mai napon…
3. Mese: Süni viselkedése
– mese feldolgozása
– megbocsátás – sajnálom, kérlek bocsáss meg, Köszönöm, szeretlek
– miért fontos bocsánatot kérni, megbocsátani?
– gyógyító erő a megbocsátásban – Elűzi a haragot
4. Bocsánatkérés gyakorlása – A megbocsátás varázsa.
5. Feladatok megoldása – Munakfüzetben dolgozás
6. Zene hallgatása: Boldog vagyok…
7. Megbocsátás jelének felhelyezése a vár lépcsőjére
1. Relaxáció:
„Égigérő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…” – nyújtózkodás felfele, váltott karral
Fújja a szél a fákat: karlendtés, sz-s hangok
Malomkörzés
Mozgatja a fejecskéjét
Légzőcsakorlat
2. Öleléskör indítása: SZép nap, ölelj most át engem…
3. Boldogság mondóka: A mai napon…
4. Mese: Mese a sünről és a kislányról
5. Az 5 érzékszervünk: játék: érzékszervekhez kapcsolódó apró örömök
6. Tapintós játék: csukott szemmel: mit rejt a kosár
7. Szomorúság-Boldogság: kifejezése arccal, testtartással a) lógó orrúak városa b) Bolodg kisgyermek érkezése a városban „Változtass mindekit bodloggás” a boldogság átadása
Apró örömök: Mi okoz számodra örömöt, mond el, rajzold le
8. Jel felhelyezése a vár lépcsőjére
Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskola
A gyerekekkel feldolgoztuk a témát. Közösen elkészítettük a társasjáték tábláját, amit a szabadban ki is próbáltunk. Nagyon jól éreztük magunkat!
1. Relaxáció:
– karlengetés
– szélfújás
– légzőgyakorlatok
2. Boldogság mondóka: A mai napon…
3. Öleléskör indítása: SZép nap, ölelj most át engem…
4. Mese: Boldog Dóra meséje: Aranykulcs
– Beszéletés a mese történetéről – Hogyan győzzük le a nehézségeket? Hogyan oldjuk meg a problémákat? Ötletelés
6. Játék: Tükörjáték párosával
Hajós játék karikákkal
7. Feladatok megoldása – Munakfüzetben dolgozás 43-46.o.
8. A jel felhelyezése a vár lépcsőjére
Zene: Boldog vagyok
Eszközök: Boldog Dóra, Munkafüzetek, Célok jel, Feladatok, Ceruzák, Boldog-szomorú arc
1. Relaxáció: „Égigérő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…” – nyújtózkodás felfele, váltott karral
– hastekerés jobbra balra
– test megfeszítése-ellazítása
2. Boldogság mondóka: A mai napon…
3. Szomorú-vidám arckifejezés mérés (Kézfeltartás)
4. Öleléskör indítása: SZép nap, ölelj most át engem…
5. Mese: Boldogvár meséje
Volt már olyan dolog, amit szerettél volna elérni? ÉS siekrült? MI a legnagyobb célod? Mire vágysz? Milyen érzés van benned, amikor elére a célodat?
6. Mik azok a célok, amiket kitűzünk magunk elé? A célok elérése boldoggá tesz bennünket. A céljainkat egymagunk is elérhetjük, de kérhetünk másoktól is segítséget, hogy teljesülhessen az elhatározásunk.
Nektek van kitűzött célotok? – Megtanuljak cipőfűzőt kötni? Krcsolyázni megtanuljak? Kiránduljak a Bakonyba?
7. Feladatok megoldása – Munakfüzetben dolgozás
8. Célok kitűzése és elérése jelének felhelyezése a vár lépcsőjére