A tanulókkal az egészséges életmóddal kapcsolatos játékokat játszottunk. Majd kimentünk a játszótérre, ahol sokat mozogtunk. Visszafele az egészségről beszélgettünk.
Boldogságóra Alapprogram
A megbocsátásról beszélgettünk. Milyen varázsszavakkal tudjuk ezeket a gondokat megoldani és megelőzni.
A megbocsátásról beszélgettünk. Milyen varázsszavakkal tudjuk ezeket a gondokat megoldani és megelőzni.
Az utolsó tanítási napon a gyerekekkel a tanév eseményeiről, változásaiktól, fejlődésükről beszélgettünk. Az élmény lapon ezeket ők is észrevették.
Bevezető beszélgetést követően elvégeztünk néhány játékos feladatot a témával összefüggően, majd a jó levegőn élveztük a mozgás örömét.
A téma elméleti átbeszélését követően – célbadobással – megtapasztalhattuk, hogy milyen érzés elérni a célunkat. Eljátszottuk azt is, hogy milyen, amikor elsőre nem sikerül amit elterveztük. Felelevenítettük „régi” mondásunkat, Miszerint: „Soha nem adjuk fel”… 🙂
Elkészítettük álom-lufijainkat, melyekre rárajzoltuk távlati céljainkat.
DERECSKEI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI
Kedves Boldogságóra Csapata!
A fenntartható boldogság témához készítettünk a 3. b osztályban egy elektronikus újságot a Book Creator program újságszerkesztő részével, aminek a címe Boldog Napló. Minden hónap boldogság órájának a témájához 2-3 fős szerkesztő- bizottságok alakultak, és közösen alkották meg az írásaikat, amit a gyerekek be is gépeltek az általam írt beszámolók mellé. Közösen választottuk ki, mely képek szerepeljenek az egyes hónapoknál. Nem volt könnyű választani, hiszen sok olyan volt, amit szívesen megmutattunk volna. Nagyon élveztük, hogy visszaidézhettük a témákhoz kapcsolódó eseményeket, órákat, vicces történeteket. Jó érzéseket keltett ez a munka mindenkiben. Ha valakinek kétsége lenne a program hatékonysága felől, ajánlom olvassa el a gyerekek által megfogalmazott gondolatokat az utolsó oldalon. Az elkészült újságunk linkjét szeretettel megosztottuk iskolánk honlapján.
Ide a 10 oldalból, csak hatot tudok feltölteni, de iskolánk honlapján az egészet elolvashatjátok.
Nagy mosollyal és öleléssel: a derecskei 3. b osztály és Marica néni
A gyerekek összerakták a saját láncukat, amit apró örömökből állítottak össze. Ezek segítségével jutottak el a közös várukba.
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
Én és a mozgás…csak egészségesen.