Élj egészségesen! boldogságóra projektünk során sétát tettünk a közeli erdőben, ételeket készítettünk, vetélkedtünk.
Boldogságóra Alapprogram
A fenntartható boldogság témakör mindhárom feladatát kiváló hangulatban, együttműködve, kreatívan végezték a gyerekek csoportos foglalkozás keretében.
Térképre fel! témafeldolgozás a képzelet világára épülve, feladatokkal ellátott 6 állomást tartalmaz. A társasjáték során a gyerekek érdeklődéséükhöz kapcsolódó tevékenységek megoldása által juthatnak el a boldogság várába.
Boldogságlánc és a Lépcsőfok feladatok során a tanulók a számukra fenntartható boldogságot a vágyak, kedves tárgyak, játékok, családon belüli és kívüli kapcsolatok megjelenítésére építették rajzaikat, csatolták össze kezükkel.
Orosháza Városi Önkormányzat napköziotthonos Óvodája Ifjúság utcai Telephely
Sokat beszélgettünk arról, kinek mit jelent a boldogság. Többször elmeséltem a gyerekeknek „A boldog ember inge” című mesét. Egyik alkalommal minden Pillangós elmondta, hogy számára milyen színű a boldogság, majd ezekkel a színekkel kiszíneztük az inget és kiraktuk az öltözőnkbe, ahol azóta is nézegetik és beszélgetnek róla.
2021. június 14-én megtartottuk utolsó boldogságóránkat az 1. osztályban, Hogyan lehet a boldogságot? fenntartani címmel.
Megbeszéltük, hogy mikor tudunk boldogok lenni és boldogok maradni. Megszülettek mindent átgondoló válaszaink.
Boldogok csak akkor tudunk lenni, ha észrevesszük az életünkben a jót, ha nemcsak kitűnő emberek szeretnénk lenni, hanem jók is. Ha nemcsak az eszünkkel, hanem a szívünkkel is tudunk gondolkodni. Ha támogatjuk egymást, ha észrevesszük, hogy miben segíthetünk. Ha rendszeresen mozgunk és sokat tartózkodunk a friss levegőn. Ha vannak céljaink és azok vezérelnek bennünket.
Átnéztük az elmúlt 9 hónap történéseit. A gazdag programokról, eseményekről készült beszámolóim és a fényképek megtalálhatóak az osztálytermünk falán. Jó volt látni, hogy amikor azt kértem a gyermekektől, hogy rajzolják le a legjobb élményüket, először nem is tudták eldönteni, hogy melyiket válasszák.
Aztán, amikor megjelent a rajzokon a „ jó volt az iskola” felirat, igazán szívet melengető volt.
Értékesek voltak a boldogságóráink. Mindig jó hangulatban teltek és feltöltődve, pozitív érzésekkel zártunk minden alkalmat. Ami pedig a legfontosabb, hogy a gyermekek felhasználták a tanórán tanultakat a mindennapokban, a társas kapcsolataikban.
Székesfehérvári Németh László Általános Iskola
Nagyon gyorsan eltelt az osztályommal ez a 4 év! És hogy hogyan lehet a szeretet kézzelfoghatóvá tenni? A kép, amit tőlük kaptam, saját készítésű! A boldogságbefőtt pedig már ismerős volt nekik, hiszen elsőben így indítottunk, amiben még a szülők is részt vettek! Most engem leptek meg fantasztikus, szívet melengető sorokkal. Hát, így könnyen fenntartható a boldogság! 🙂
Székesfehérvári Németh László Általános Iskola
Erdei iskolában vettünk részt, ahol nagy hangsúlyt fektettünk a környezetvédelemre, az állatok, növények óvására és persze a testmozgásra. A második nap már nagyon elfáradtak a gyalogtúrákban, de mikor megtudták, hogy csapatokban kell kunyhót építeni az erdőben talált ágakból, gallyakból, azonnal elevenek lettek. Ennek eredményét mutatom meg képekben.
Az évvégi felmérők teljesítése után ebben a hónapban a vakációra készült minden gyerek iskolánkban. A gyereknap során ugrálóváraztak, kincskereső úton jártak, boldogság-buborékot fújtak, jégkrémeztek tanulóink. A táncosok bemutatták nekünk tudásuk legjavát. Volt alkalmuk osztályos összebújásra a harmadikosoknak. Az elsősöknél nagy rendben találtuk az osztálytermet még a tanév végén is. A sakk szakkörösök oklevéllel (is) fejezhették be a tanévet. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai sorversenyeket hoztak nekünk a másik napra, amikor egy rendőrautó is bemutatót tartott nálunk. Volt trambulinozás, kötélhúzás, ping-pong, kispályás focikupa, sportudvar és zumba. A boldogság fenntartása a tanévzáró ünnepségen is sikerült, mivel sok ajándék került átadásra az éves munka értékelése után. Köszönjük, hogy ebben a tanévben is részesei lehettünk a Boldogságóra programnak!
Csemete liget Napközi otthonos Óvoda
A megbocsátás témaköre nagyon közel állt a csoport életében. Mivel a konfliktusok megoldàsaként és a bocsánatkérést alkalmazzuk már korábban is, de most a mese , a bàbozàs elolvassák még jobban elmélyítettük a gyermekek számára a mondanivalót és a helyes viselkedést.
A fiúk nem voltak annyira elfogadóak előtte a megbocsátás terén, de sikerült úgy sajatjukkà tenni a mondanivalóját, hogy alkalmazzák is azt, ha rosszat tesznek társuk felé.
Korábbi óvodai életünk re visszatekintve mindenkit kertünk, hogy menjen oda csoport társához, akit valaha vagy mostanában megbántott és kérjen bocsánatot, piros szívvel jelképezve és szavakba öntve a bocsánatkérést.
Nagyon élvezték ezt a fajta játékot és mindenki talált olyan kisfiút vagy kislányt , akitől bocsánatot is kért.
Elérkeztünk a nevelési év, és a Boldogságóra program utolsó hónapjához. A csoportunk létszáma a hónap elejével jelentősen lecsökkent, így azokkal a gyermekekkel fejeztük be a programot, akik igényelték a „nyári ovit”.
Az összegző foglalkozásokon Boldog Dórával felelevenítettük, hogy milyen témákkal ismerkedtünk az év folyamán, és megbeszéltük, hogy melyikek voltak, amik nagyon tetszettek. Visszafelé haladtunk az időben, mert –szerencsére- a Kissünök nagyon szeretnek mozogni, így a testmozgás, a gyereknapi sportversenyek vidám, kedves emlék számukra. Bella: Jól érzem magam- dala azóta is nagy kedvenc, a mindennapos testnevelésünk szerves részévé vált. A mesék szintén tetszettek a gyerekeknek, már majdnem megtanultuk Dóra mese hívó versét is, amit jövőre biztosan meg is tanulunk. A Kissünök kis és középső csoportos gyermekek, a következő nevelési évben már érettebben, biztosabban, érzelmileg fejlettebben, empatikusabban fognak viselkedni egymással. Szerencsére érzékenyek a pozitív állapotra, az én szemléletem is erősítette bennük a pozitív attitűdöt.
Szívesen segítenek, a nagyobbak a kisebbeknek, a felnőtteknek, az egymáshoz fűződő viszonyuk elfogadó, barátságos.
A következő nevelési évben a relaxáció gyakorlatát tűzöm ki fejlesztendő területnek, ez a korosztály nagyon nehezen tudja ellazítani magát, komolyan venni a relaxálást.