Apró örömök. Sajnos sokszor észre sem vesszük őket, olyan természetesnek tűnnek, hogy részei mindennapi életünknek. Sokszor nem is figyelünk rájuk, természetesnek vesszük őket. Bezzeg a hiánya rossz közérzetet, lelki problémákat is okozhat.
A mai foglalkozáson próbáltunk olyan örömöket észrevenni, ami mellett sokszor elmegyünk. Relaxációs gyakorlattal indítottunk, majd összegyűjtöttük, hogy mi minden lehet örömforrás; és felidéztük azokat a pillanatokat, amelyek az örömhöz juttathatnak el. Érzékszerveinket tettük próbára a Láss! Hallgass! Érezz! játékkal. Örömleltárt készítettünk és mindenki elkészíthette a saját maga ÖRÖMVÁRÁT, amelyet saját kis/apró örömeivel népesíthetett be.
Boldogságóra Alapprogram
A mese meghallgatása után megbeszéltük a hallottakat, szerepeket választhattak a gyerekek. Boldogan játszották el a választott szerepeket, a végén pedig megrajzolták, kiszínezték az általuk elképzelt ingeket. Nagyon jó délelőtt volt.

A 9. F osztály beszámolója a 2020/2021-es tanév Boldog iskola programban való közreműködéséről
A 9. F osztály a 2020/2021-es tanévben csatlakozott a Boldog iskola programhoz. Rideg-Fekete Márta tanárnő iránymutatásával sikerült minden hónapban megvalósítani az időszakhoz tartozó témának megfelelően a feladatainkat.
A 9. F osztályban osztályfőnöki órán beszélgettünk szeptemberben a hála szerepéről az életünkben, majd mindenki összegyűjtötte, miért hálás, ezt követően hálaüzeneteket írtunk. A tanulók megértették, mennyire fontos az életünkben a hála, egyikük így fogalmazott: ” Hálás vagyok, hogy ilyen kedves és figyelmes emberek vannak körülöttem, mint például a tanáraim, osztálytársaim. Hálás vagyok, mert vannak barátaim, akik szebbé teszik a napjaimat.”
Októberben, az optimizmus hónapjában a pozitív gondolkodás fontosságáról beszélgettünk. A beszélgetést követően a Pozitivity társasjátékkal a gyakorlatban is tapasztaltuk, hogy hogyan gondolkodhatunk minden helyzetben pozitívan. A játékot ismerték már a tanulók, de minden alkalommal új dolgokat tanulhatnak magukról, új információkat tudhatnak meg társaikról. A játék arra tanít bennünket, hogy a beszélgetések tanulságait hogyan alkalmazhatjuk a gyakorlatban. Nagyon hasznos volt a foglalkozás, mert rávilágított, hogy milyen úton indulhatunk a boldogság felé az optimista gondolkodással.
Novemberben a digitális munkarend miatt a személyes találkozás nem jöhetett létre. A tanulókkal beszéltünk arról, hogy ebben az időszakban még fontosabbak a társas kapcsolataink. A személyes találkozás nélkül a digitális lehetőségeket használtuk ki, mindenki beszélgetett a számára kisorsolt osztálytársával, néhányan olyannal, akivel nem is szokott kapcsolatba lépni. Mivel a családon belüli kapcsolatok is nélkülözhetetlenek, a tanulók felhívták telefonon nagyszüleiket is. Valamennyien érezzük a kialakult járványügyi helyzetben, hogy a teljes, boldog életünkhöz nélkülözhetetlenek a társas kapcsolataink.
Decemberben a digitális oktatás során is lényegesnek tartották a tanulók a jócselekedeteket, ezért csatlakoztak a Vöröskereszt adománygyűjtéséhez. A város egyik nagyobb boltjában gyűjtötték a tartós élelmiszereket a rászorulóknak. A segítő adománygűjtés közben tapasztalhatták, hogy milyen jó érzés segíteni.
Januárban, a célkitűzések hónapjában először az idő fontosságát, szerepét beszéltük meg, melyhez kisfilmet is megtekinthettek a digitális oktatásban tanuló diákjaink. Megismertük a SMART célkitűzés jellegzetességeit, beszéltünk arról, hogy a célunk legyen specifikus, mérhető, elérhető, fontos, időhöz kötött. Mindenki választott magának egy rövid és egy hosszú távú célt. A célok szerepének megbeszélésekor sokat segített Seneca gondolata:” Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.”.
A február a megküzdési stratégiák jegyében telt, ami aktuális volt, hiszen a digitális oktatás miatti bizonytalanság több családban, tanulóban feszültséget okozott. Online beszélgetéssel, tanácsokkal segítettük egymást.
Márciusban az osztály tanulói összegyűjtötték, milyen apró örömök teszik szebbé a napjaikat, s választott személynek olyan örömet okoztak, amely őket és azt is jó érzéssel tölti el, akinek okozzák. A szüleiknek szereztek örömet azzal, hogy elmondták nekik A szurkos kezű királyfiak alkotás tartalmát, s megbeszélték, ők hogyan döntöttek volna. Tapasztalhatták, hogy örömet okoz, ha valaki mesél nekünk, s megosztja velünk gondolatait.
Áprilisban idézeteket gyűjtöttünk a megbocsátásról. A beszélgetés után mindenki vállalta, hogy írásban vagy szóban bocsánatot kér vagy megbocsát valakinek. Néhányan papírra is vetették gondolataikat:
„A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejted a sérelmet, csupán azt, hogy képes vagy felülemelkedni rajta, és továbblépni.”
„A megbocsátás az, ha valaki képes felülemelkedni és továbblépni egy sérelmen annyira, hogy többé már ne érdekelje, ne indítson el benne semmit.”
„Létfontosságú tény, hogy ne azért bocsássunk meg valakinek, mert sajnáljuk, hanem azért, hogy nekünk jobb legyen.”
„Az elengedés akkor tud eljönni, ha teret adunk az érzéseinknek, kiengedjük magunkból a bennünk felgyülemlett energiákat, utána pedig saját magunk számára is megerősítjük, hogy bármi is történt, az már a múltban van, mi pedig tovább léphetünk.”
„Ha megbocsátunk valamit valakinek nem biztos, hogy ugyanolyan kapcsolatunk lesz az illetővel, mint azelőtt, ilyenkor a megbocsátás abban segíthet, hogy a saját lelki egészségünk helyreálljon, hogy feldolgozhassuk mindazt, amit átéltünk. ”
Májusban újra találkoztunk, így az egészséges életmódot elsősorban a testnevelésórákon népszerűsítettük. A 9.F osztály mozgásöröme elsősorban testnevelésóráról való, a tanulók mozgással kapcsolatos további igényeiket délutáni edzéseket, szabadidős jellegű sétákon, közös kerékpározásokon elégítik ki. Testnevelésórán a szabadság érzése az, ami megalapozza a diákok boldogságát, hiszen amióta újra jelenléti oktatásban tanulnak, folytatódik a választási lehetőség, mely kapcsán több sportág közül is választhatnak az osztály tanulói is. Kedvelt sportágak jelenleg a röplabda, a labdarúgás, csocsó, billiárd, tollaslabda, asztalitenisz, de a teqball is felkeltette az érdeklődést. Napjaink inkább kedvező időjárása különösen élvezhetővé tette a mozgást számukra, látszik ez amozgás utáni tanítási órákon is.
Júniusban a 9. F osztály a Villan-tón töltött egy kellemes napot, mely során lehetőség volt arra, hogy az osztály tanulói közösségként az iskola falain kívül beszélgethessenek. A június az üsszegzés, lezárás, értékelés hónapja a tanulók számára, a beszélgetések arra világítottak rá, hogy ennek az életünkben is fontos szerepe van.
Eredményesnek tartom a program megvalósulását az osztályomban. A tanulókban tudatosult, hogy a boldog életért dolgozniuk kell. Nagy öröm számomra, hogy ebben segíthetem őket.
Kissné Kocsis Marianna
a 9. F osztály osztályfőnöke
Csongrád, 2021. június 9.
Ebben a hónapban a gyerekek saját kezdeményezéssel alkalmazták az eddig tanultakat. Meglepetést készítettek közösen, titokban. Nagy, fényképes, aláírásos emlékkel, fából készült, festett szívecskével köszönték meg két éves munkánkat. Az angolt tanító Jutka néni pedig könyvet kapott tőlük, amibe mindenki írt két-három kedves mondatot útravalónak, melyet rajzokkal is díszítettek. A legnagyobb meglepetés pedig az angol nyelven történő elbúcsúzás volt. Volt még játszótér, megküzdési gyakorlat, örömszerzés…
A tanulókkal megbeszéltük a tanév során a boldogságórákon érintett témaköröket.
A Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Bagoly Tanoda csoportjával vágtunk bele a programba. Azért vállaltam az osztályban tanító nevelőként, mert már nagyon sokat hallottam róla, nagyon hasznosnak, fontosnak tartom az eszmeiségét, a feladatait, és már személyesen is találkoztam Bagdi Bellával egy pedagógus nyári egyetemen, ahol nagyon meggyőző, magával ragadó volt. Mikor belevágtam, akkor még nem tudtam, hogy egy ilyen nagy iskolában, -ahol az időnket egy kicsit sem tudjuk magunknak beosztani, és nincs olyan időkeret, amikor ilyen dolgokat meg tudunk valósítani- milyen komoly próbatétel időt szakítani egy ilyen feladatra. Nagyon döcögősen, de csak sikerült ízelítőt adni a tanulóknak.
A szeptember a millió elfoglaltsággal indult, nem fért bele, így utólag tudtunk beszélgetni a háláról. A harmadikosok nagyon jól megfogalmazták, összegyűjtötték, hogy kinek, mikor, miért voltak, vagy lehettek volna hálásak. Volt aki a kiskutyájának, mert róla jutott eszébe egy mulasztása, ami később bajba sodorhatta volna.
Októberben a sólyom megfigyeléseit rajzolták le. Mit lát a tanteremben, mit lát az udvaron? (1. számú)
Novemberben eljátszottuk a „Csak tekintettel” és a „Telefon” játékot. Nagyon szerették a gyerekek ezt a játékot, de néhányuknak problémát okoz a metakommunikáció. Később magyar és etika órán is tudtuk gyakorolni. Egy kisfiú volt, aki egy nagy „hisztit rendezett”, mert toporzékolva kiabálta, hogy ő nem tud egyetlen társáról sem, egyetlen információt sem adni. Ez azért volt hasznos, mert így jobban figyelünk erre a tanulóra ezután.
Decemberben lerajzolták a gyerekek a legkedvesebb arcukat, abból állítottunk össze egy napocskát. A december a jótettek, jókívánságok, adományozások jegyében telt el. 2.számú)
Januárban az újévet a céljaink megfogalmazásával kezdtük. (3. számú)

Fenntartható boldogság
Tanulásban akadályozottak osztálya
Elérkeztünk június hónapjához. Ez a hónap arról is szólt nekünk, hogy számba vettük, az egész éves munkánkat. Kérdést tettem fel, azzal kapcsolatban, hogy a közös órák eredményeként, milyen tulajdonságokat, erősségeket és fejlődési, viselkedési mintákat figyeltek meg magukon, vagy egymáson. Repkedtek a jobbnál jobb, néha egész vicces megfigyelések, a jó hangulat most is garantált volt.
Az így összegyűjtöttük fogalmakat, a következő keppen manifesztáltuk.
Képzeletben egy tengerpartra repültünk, ahol egy finom hűs koktél várt ránk.
Azt a feladatot kapták tőle, hogy rajzoljanak egy nagy koktélos poharat, majd ízesítsék azt be. Mindenki azzal a tulajdonságával öntse fel a poharat, amit ebben az évben, mint erősséget határozott meg magában.
Ha már nyár eleje van, ezért úgy döntöttünk, hogy képzeltben egy tengerpartra repülünk el. És azon a tengerparton megihatjuk azt a hús alkoholmentes koktélt, melyre egész évben vágyakoztunk.
Ennek jelképeként, egy nagyobb lappra elkészítettünk egy koktélos poharat.
Feladatként, azt adtam, hogy ez a koktél, abból a vegyítékből álljon össze, ami az ő saját tulajdonságaikat jeleníti meg. A megrajzolt pohárba, bele írta mindenki saját magáról, azt, amit gondolt. A végén pedig a lap oldalára kigyűjtöttük ezeket a dolgokat konklúzió gyanánt.