A megbocsátás a csoportunkban a szeretetből fakad, feltétel nélküli szeretetből. A meséink során az egymással megküzdő szereplők is megbocsátanak egymásnak. Nem élhetünk haraggal, bűntudattal egymással. A megbocsátás mindennap jelen van az óvodai életünkben. Varázsszavainkat valamennyi gyermek szükség szerint alkalmazza.
Elkészítettük varázskártyáinkat is.
Boldogságóra Alapprogram
A saját osztályomon kívül a 2. b osztályban is tartottam boldogság órákat. ” A bugyelláris, a pipa meg a süveg ” történetén keresztül vezettem be a témát. A küzdelem életünk része. A problémákon való átjutáshoz sokszor segítőre van szükségünk. Azok az emberek, akik mellettünk vannak a mindennapjainkban rengeteget tudnak nekünk segíteni legyőzni a démonainkkal való harcunkban. Feladatokat oldottunk meg és elkészítettük a megküzdés szivárványát is, hogy a saját csatánkban is győzedelmeskedjünk.
A saját osztályomon kívül a 2. b osztályban is tartottam boldogság órákat. Az öreg halász és nagyravágyó felesége történetén keresztül mutattam be a célokat. Fontosnak tartom, hogy legyenek céljaink s ne értelmetlen dolgokon törjük a fejünket, ami sokszor haszontalan. A gyerekek is felismerték, hogy boldogabbak és sikeresebbek lesznek, ha tesznek is a céljaik megvalósulásainkért. Elsősorban választani kell egy reális célt, amit el is tudnak érni. Ebben segítettem nekik ötletek felvázolával…rajzokkal.

A boldogság óra programot a saját osztályomon kívül a 2. b osztályban is tartottam. A kőlevesen keresztül vezettem be a boldogító jó cselekedetet. Fontosnak éreztem, hogy felhívjam a gyerekek figyelmét arra, hogy legyenek egymással és másokkal kedvesek és segítőkészek. Hogy cselekedeteikkel is mutassák ki a jóságot a másik embernek. Így a végén készítettünk szüleinknek, bartainknak szeretet nyílvánító rajzokat.

A saját osztályomon kívül a 2. b osztályban is tartottam boldogság órákat. A társas kapcsolatokat az adott mesén át vezettem be ” A róka és a farkas a lakodalomban” Segítettem felismerni a gyerekeknek, hogy vannak a közelünkben olyan értékes emberek, akik segítenek a mindennapjainkban. Végül elkészítettük a társas kapcsolatok tablónkat is.
A saját osztályomon kívül a 2. b osztályban is elvégeztem a boldogság óra programot ebben a tanévben. Az optimizmust ” A szomorú királykisasszony ” történetén keresztül vezettem be. Erősítettem a gyerekekben a pozitív életszemléletet, hiszen sokszor kell megküzdenünk nehézségekkel ebben a rohanó világban. Így végül elkészítettünk egy közös optimista tablót is.

Ebben a tanévben nemcsak az osztályomban, hanem a 2.b osztályban is tartottam boldogság órákat. A boldogságfokozó hálát ” A csodakantár” mesén át vezettem be. Majd Beszélgettünk arról, mit jelent mindenkinek s hogy mutatják ki. Végül elkészítették a gyermekek a saját hálakártyáikat szeretteiknek.