Elolvastuk Klári 3 történetét, megbeszéltük, hogy ki melyikkel ért egyet.Készített mindenki egy esernyőt ami emlékezteti őket az optimiksta gondolkodásra. Az esernyő színes sávjaira rajzoltak a gyerekek optimista jeleket, olyan mintákat ami arra sarkallja őket hogy keressék mindenben a jót és mindennek a jó oldalát nézzék!
Boldogságóra Alapprogram
Az eddigi hagyományoknak megfelelően két órában foglalkoztunk az optimizmus gyakorlása témakörrel. Az első alkalommal a bevezető gondolatok megbeszélése után a véleményvonal játékot játszottuk. A tanulók többsége helyesen állt be a megfelelő helyre, de volt, aki kevésbé látta magát optimistának, mint amilyen a valóságban. Nagyon szép indoklásokat hallhattunk, arról, hogy ki miért állt oda, ahol éppen van. Ezt követően a szituációs játékot játszottunk, a nyolcból kettő kiválóan oldotta meg a feladatát. Az egyik a „Lemerült a telefonom, pedig megígértem anyának, hogy értesítem, ha vége a mozinak, hogy értem tudjon jönni.” szituáció optimista befejezése, a másik az „Otthon felejtettem a tízóraimat és sajnos nem is reggeliztem reggel.” optimista befejezés volt. Az óra végén összegeztük a halottakat.
A második osztályfőnöki órán a gyerekek vándormedált rajzoltak. A munka kezdetben nehezen indult, de azután egymást követték a jobbnál jobb ötletek. Idő hiányában most is volt olyan, aki otthon fejezte be a munkát.
Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskolája
Elsőseim most ismerkednek a programmal, nagyon tetszik nekik. Az optimizmus kifejezést még soha nem hallották, de hamar megértették a lényegét és az októberi hónapunk ennek a jegyében telt el.Folyamatosan kerestük ” az élet napos oldalát „, és meg is találtuk. Készítettünk optimista esernyőt színezéssel és rendhagyó módon egy akkora optimista esernyőt, amely alá az egész osztály elfért. Sok-sok munkával készült el az optimizmus vára, amit lakókkal népesítettek be.Kedvencem a páva, a vár oldalán kapott helyet, a gyerekek szerint szépségével a szeretetet, a boldogságot szimbolizálja.Ez volt az első igazi csoportos munkánk, ahol a csoportok spontán módon alakultak érdeklődés szerint. Rajzoltak, színeztek, vágtak és ragasztottak, többszöri nekifutás után készült el az alkotás.Felért egy csapatépítő tréninggel! A fiúk egy legovárat is színezhettek, ez megelőzte a várépítő munkát, a ráhangolódás időszakában történt.
Hála virág színezése;egy-egy sziromba jelek rajzolása – Melyik csoporttársadnak vagy hálás és miért?
Optimizmus
Az optimizmus témája keretében a hónap dalával kezdtünk, utána átbeszéltük a fogalom jelentéstartalmát. Személyes példákkal támasztottuk alá, hogy miért érdemes bizakodóan előretekinteni, egyéni célokat fogalmaztunk meg.
Az ősz jegyében kreatív alkotások születtek. A gyönyörű napsütésben kimentünk iskolánk kertjébe, és terméseket gyűjtögettünk, ezután csoportban dolgozva elkészítettük optimista munkáinkat. A mosolygós fejek őszi termésekből, a természetben talált kincsekből készültek.
A vidám foglalkozást zenével és tánccal zártuk.
Krafcsik Éva
gyógypedagógus
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
A pozitivitás hónapjaként megbeszéltük a gyerekekkel minek is örülünk minden nap. Az oviban közösen készítettünk egy pozitív sünit, aki mindig várt minket az oviban, hiszen ott nagyon jó. A hónap során a témához kapcsolódó meséket és dalokat választottam. A „Ha jó a kedved üsd a tenyerét..” című dalra táncolunk, amit nagyon élvezték a gyerekek. A hónap végén kirándulást szerveztünk a Maros partra aminek nagyon örültünk mert gyönyörű időnk volt.

Vándormedál
Az októberi foglalkozáson beszélgettünk a gyerekekkel az optimista, a realista, a pesszimista szemléletű emberekről. Meghallgattuk a Pozitív gyerek vagyok című dalt, majd egy élő véleményvonalon próbálták a gyerekek eldönteni, hogy ők mennyire optimisták. Mindenkinek sikerült megtalálni a helyét.
Majd készített minden diák optimista érmét, rajzoltak vagy írtak rá, majd lamináltuk, és a következő foglalkozáson mindenki annak a nyakába akasztotta a saját medálját, akit az elmúlt héten a legoptimistábbnak tartott. A következő alkalommal pedig megválasztottuk az osztály legoptimistább tanulóját, aki a legtöbb medált kapta a társaitól.