Én szeptember hónapban folyamatos jelleggel tartottam boldogság foglalkozásokat. Ezekre általában minden pénteken került sor a délután folyamán a Berettyóújfalui József Attila Ált.Iskola és AMI 3.b. osztályában. Új környezetben, új pedagógusokkal kezdődött a gyerekeknek a szeptember hónap,mégis úgy gondolom,hogy sikeresen vettük az „akadályokat”,ebben a boldogságóráknak is nagy szerepe volt. Ezek által még inkább összecsiszolódtunk. A tematikát követve szeptemberben a Hála gyakorlásáról volt szó. Beszélgettünk a gyerekekkel a mindennapokról, a családról és minden olyan dologról,ami nekik a hála szóval összefügg. Természetesen ezeket a beszélgetéseket a hála szó jelentésének megbeszélésével kezdtük.
Leltárt készítettünk azokról a dolgokról,melyekért hálásak lehetnek. Számba vettük egy napjukat reggeltől estig és megbeszéltük, hogy mennyi olyan dolog van,ami most természetes nekik, de ha eltűnne az életükből hiányozna.
Megismerkedtünk a Csodakantár című mesével,melynek lényegét és tartalmát átbeszélve összekötöttük az ő életükkel.
Rajzoltunk szirmocskákat virágnak, háladolgokkal megtöltve.
Írtunk hálalevelet: bárki bárkinek írhatta, egy dolog volt fontos,hogy írja bele,hogy miért hálás neki/mit köszön neki. A legtöbb gyermek az édesanyját választotta, de volt aki a legjobb barátjának írta, olyan is volt, aki a testvére iránt érzett hálát.
Felemelő érzés, hogy az ezeken a foglalkozásokon elhangzott és megbeszélt dolgok mennyire beleépülnek a későbbi kis dolgaikba. A foglalkozások által képesek dolgokat értékelni és más szemmel tekinteni rájuk.
A hónapot pedig méltóképpen a Jerusalema táncmegtanulással zártuk.
Boldogságóra Alapprogram
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Két hétig úsztunk a boldogságban és a tanmedencében. Nagy élmény volt a gyerekeknek az úszás tanfolyam. Minden napot pozitívan kezdtünk és optimistán. Arról beszélgettünk, milyen jó napunk lesz megint. Egymást bíztatták, optimistának kell lenni: ha még valamelyik feladat nem megy jól, hamarosan sikerülni fog! Valóban sikerült is!
Mindennap végeztünk relaxációs gyakorlatokat, ami jól esett a fizikai megterhelés és a tízórai után.
Szép napjaink voltak, mindenki nagyon jól érezte magát. Kihasználva ezt a pozitív időszakot, megalkották saját tükörképüket, melyen sugárzik róluk az optimizmus. Kitettük a terembe az osztálykép mellé. Ha esetleg valakinek rossz napja van, innen meríthet egy kis optimizmust!
A társas kapcsolatok fejlesztése nagyon fontos a személyiségünk fejlődésében, a gyermekek szocializálódásában. Novemberben erre fektettünk hangsúlyt a Boldog óra foglalkozásokon . A társas kapcsolatok alakulásában a kommunikáció kulcsfontosságú, az érzelmek kifejezése,jelenléte pedig befolyásolja a kapcsolatokat. Egy közösségben kell,hogy legyenek baráti kapcsolatok, de egyben is jól tudjon működni, a gyerekek számítsanak egymásra. Bizalmon,tiszteleten és megbecsülésen alapszik, ezek fontosságát próbáljuk megértetni a gyerekekkel a közös játékok ,tevékenységek során.
Alkottunk barátságláncit, zenére végeztünk harmonikus, hullámzó,ringató mozgást. Ujjlenyomat játékot próbáltuk ki a munkafüzet ők,melyben a kreativitás és az egymás munkája iránti kíváncsiság is megmutatkozott. Ki a barátod) barátnőd játékban egymásnak ajándékozták a saját magukat ábrázoló papír kisfiút,kislányt,melyet a gyerekek maguk készítették el előtte. Nagyon fontosnak tartom,hogy páros létszámban voltunk,és nem maradt olyan gyerek,akinek nem ajándékoztak volna papírbabát. Közösen készítettük el ragasztással a nagy szívét,rajta a kis gyermekfigurákkal.

A gyermekekkel megtanultuk a Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek a Világomban minden rendben van című dalát, amit aztán hangszerekkel is kísértünk. Utána eljátszottuk a Keresek egy gyermeket… című játékot, aminek a lényege, hogy a barát külső és belső jó tulajdonságait kell felsorolni, erről kell felismerni magát a jó barátnak. Érdekes állítások hangzottak el, tudatosítani kellett, hogy a belső értékeink is mennyire fontosak, nemcsak a külső megjelenés. Közösen rajzoltunk és színeztünk egy Márton – napi ludat, így erősítettük az együtt végzett tevékenység motiváló erejét, és a hozzáfűződő hagyományápolást. Elkészítettük a Barátsághőmérőt, és a gyermekek jeleiket odarajzolhatták, ahogyan ők érezték magukat. Mindeközben sokat beszélgettünk, nevettünk, játszottunk, mindig figyelve egymásra.
November hónap témája a társas kapcsolatok ápolása volt. Több alkalommal is elmeséltem az aktuális mesét, a Tavaszi ébresztőt. Ezután sokat beszélgettünk a barátságról, társas kapcsolatokról, boldogságról, szeretetről. A barátságlánc elkészítéséhez papír emberfigurákat vágtunk ki, amit a gyerekek kiszíneztek, majd felragasztottuk egy kartonra. A kis barátom, hogy vagy? játékot eddig is nagyon szerették, mostanában is sokat játszottuk. Ismét elővettük Szomorú Szilárdot és Boldog Blankát, beszélgettünk, különböző szituációs feladatokat oldottunk meg. Végül a szőnyegen közösen építettünk fakockából. Ebbe a tevékenységbe minden gyerek bekapcsolódott.

Lőrinci Napsugár Óvoda és Bölcsőde
Csoportunkban a lányok nagyon szeretnek táncolni, ezért a téma feldolgozását zenehallgatással és tánccal kezdtük. (Kedvenc dalunk, B.B.: Ha boldog vagy) Ezután meghívtam a gyerekeket egy kis bábszínházba, F.Éva: Maci bajban van c. bábjátékát játszottam el nekik. Ezután a Maci báb megkérdezte a gyerekeket, hogy ők miért hálásak. Mindenki megmondta a Macinak, hogy kinek, és miért hálás. Ezután az „Add tovább” drámajáték mintájára eljátszottuk a „Hálás vagyok neked” c. játékot. Hálalevelet adtunk oda annak a csoporttársnak, akinek hálásak voltunk valamiért. Mindenki a társának a szemébe nézve mondta, hogy miért hálás neki. A kislányok meg is ölelték egymást. A reggeli érkezés után már elkezdtük festeni a hálafánkat, és ezután a játék után rátettük a tenyér lenyomatokat is. Majd az „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok” c. relaxációs gyakorlattal zártuk a tevékenységet. Száradás után az öltözőnkben helyeztük el a hálafánkat.
A társas kapcsolatok téma hónap során a gyerekekkel a barátságot vettük górcső alá. Beszélgettünk arról kik a barátaink, miért pont ők azok, mit szeretünk bennük, miért jó hogy vannak barátaink, milyen érzés lenne ha nem lennének. Aztán halacska csoport lévén elkészítettük a saját kis akváriumunkat ahol mindenki tenyérlenyomata az melé került akivel ő a legjobban szeret játszani, vagyis akivel barátok így készült el a mi barátság tablónk.