Rövid hangulatjelentés után bolyongós játékot játszottnk. A cél közvetlen iskolai társaik, az osztálytársak jobb megismerése volt. A teremben bolyongva kerestek párokat. A pároknak 1-1 percük volt, hogy a megadott kérdésről egymásnak beszéljenek- egymásra figyeljenek.
Sok jó tapasztalatokat szereztek. Az ő megfogalmazásaik szerint:
” Jobb volt hallgatni a másikat, mint beszélni.”
” Olyannal is beszélgettem, akivel nem szoktam.”
” Több mindent megtudtunk egymásról.”
Boldogságóra Alapprogram
Nemcsak az emberek, hanem az állatok is hűséges társaink a mindennapokban.
A tanulók fotókat hoztak az állataikról és ezekből a képekből egy közös tabló készült.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
A csoporttal a téma részletes megismerése után kiválasztottuk közösen a feladatot és nekiláttunk a munkának. Közben sokat beszélgettünk, folyamatosan hangsúlyoztam a diákoknak, hogy figyeljenek oda nagyon kapcsolataikra, mert ez számos, nagyon fontos előnnyel bír az életünkben. Munka közben a gyerekek ezt az idézetet választották: „A szeretet csak akkor él, ha kölcsönös. Minden olyan kapcsolat, ami fontos az életben, csak akkor „működik”, ha szeretet lakozik benne és ha kétoldalú.” Köszönjük a lehetőséget!
A kislibák ha összefognak és folyamatosan törődnek egymással, akkor mindent könnyebben meg tudnak csinálni és könnyebben el tudnak érni mindent.
Törekedtünk arra, hogy a dolgok jó oldalára figyeljünk. A kukacok is lehetnek kedvesek és vidámak. Körtéink hiába kukacosak, mégis örültünk neki, amikor kész lettünk vele.
Tartalmas, jó hangulatú, aktív órákat töltöttünk együtt. Sajnos az osztályból többen betegek, így nem volt teljes a létszám. Énekkel kezdük az órát, majd megnéztük a videót a kislányról, aki álarcban ment iskolába. Sokat beszélgettünk a közösségünkre is vetítve a témát. Majd egymás ölébe ültek a gyerekek százlábúként. Ezt követően megnéztük a filmeket a madarakról, halakról és elkészítettük a madarainkat. Amikor kipróbáltuk, annyira lelkesek voltak a gyerekek, hogy nem sikerült tiszta fotót készítenem, annyira reptették a madaraikat. Nagyon élvezték az órákat a gyerekek.
A hálánkat sokféleképpen ki tudjuk mutatni. Annyi levelet rajzoltunk, ahány ötlet eszünkbe jutott. Majd megbeszéltük, hogy milyen hálaötletet jelöltek a levelek.
Október hónapban az őszi szünet miatt és egyéb iskolai programok miatt,melyek zömében péntekre estek,nem volt alkalmunk csak 2 boldogságórát megtartani. Az első foglalkozáson tisztáztuk az optimista szó jelentését. Nagyon sokan hallották már,de csak nagyon kevesen tudták,hogy mit is jelent ez. Megbeszéltük az ellenkezőjét. Hoztam a foglalkozásra olyan pesszimista idézeteket,amelyek általában az ő szájukból szoktak elhangzani. A feladatuk az volt, hogy alakítsuk át ezeket a kijelentéseket optimistává. Ehhez az átalakításhoz vittem a foglalkozásra egy Happy feliratú szemüveget (ez lett a boldogság szemüvegünk), amit ha felvesznek, máris jobb kedvre derülnek, de legalábbis a környezetük biztosan,mert mosolyra fakasztóak a szemüveget viselve. Pláne a fiúk, mert ezek a szemüvegek rózsaszínek kevés sárgával, így a fiúk ódzkodtak először felvenni, de aztán a buli kedvéért végül mindenki belement és hatalmas nevetés lett a dolog vége. Tehát máris mindenki jókedvre derült. A pesszimista kijelentéseket ebben a szemüvegben alakítottuk át, ezek így hangzottak:
Pl: Úgysem tudom megcsinálni, mert mindig olyan ügyetlen vagyok. Általuk átalakítva: Úgyis meg fogom csinálni, mert ügyes leszek!
Biztosan ma is ugyanolyan rossz napom lesz, mint tegnap. Átalakítva: Márpedig ma igen is jó napom lesz!
Minden gyereknek jutott egy-egy ilyen negatív hangzású kijelentés. Közös megállapítást tettünk az óra végén: Mennyivel jobban hangzik ha optimista megfogalmazást használunk,ezáltal átkódolva az agyunkat.
Megismerkedtünk A szomorú királykisasszony című mesével is, melyet feldolgozva elbeszélgettünk arról,hogy ki mit tesz,hogy pl.a barátja, vagy egy-egy családtagja szomorúságát elűzze. Miért nem jó, ha rossz kedvű vagy negatív emberek vesznek minket körül. Ki mit csinál, ha éppen rossz a kedve? Tesz-e ellene?
Kinek mi a legjobb ellenszere szomorúság ellen? Mit ajánl a társának?
Én szeptember hónapban folyamatos jelleggel tartottam boldogság foglalkozásokat. Ezekre általában minden pénteken került sor a délután folyamán a Berettyóújfalui József Attila Ált.Iskola és AMI 3.b. osztályában. Új környezetben, új pedagógusokkal kezdődött a gyerekeknek a szeptember hónap,mégis úgy gondolom,hogy sikeresen vettük az „akadályokat”,ebben a boldogságóráknak is nagy szerepe volt. Ezek által még inkább összecsiszolódtunk. A tematikát követve szeptemberben a Hála gyakorlásáról volt szó. Beszélgettünk a gyerekekkel a mindennapokról, a családról és minden olyan dologról,ami nekik a hála szóval összefügg. Természetesen ezeket a beszélgetéseket a hála szó jelentésének megbeszélésével kezdtük.
Leltárt készítettünk azokról a dolgokról,melyekért hálásak lehetnek. Számba vettük egy napjukat reggeltől estig és megbeszéltük, hogy mennyi olyan dolog van,ami most természetes nekik, de ha eltűnne az életükből hiányozna.
Megismerkedtünk a Csodakantár című mesével,melynek lényegét és tartalmát átbeszélve összekötöttük az ő életükkel.
Rajzoltunk szirmocskákat virágnak, háladolgokkal megtöltve.
Írtunk hálalevelet: bárki bárkinek írhatta, egy dolog volt fontos,hogy írja bele,hogy miért hálás neki/mit köszön neki. A legtöbb gyermek az édesanyját választotta, de volt aki a legjobb barátjának írta, olyan is volt, aki a testvére iránt érzett hálát.
Felemelő érzés, hogy az ezeken a foglalkozásokon elhangzott és megbeszélt dolgok mennyire beleépülnek a későbbi kis dolgaikba. A foglalkozások által képesek dolgokat értékelni és más szemmel tekinteni rájuk.
A hónapot pedig méltóképpen a Jerusalema táncmegtanulással zártuk.