Osztályom minden hónapban nagy örömmel és lelkesen fogadja az aktuális témákat. A megküzdési stratégiák megvalósítási feladatait különösen nagy izgalommal fogadták. A Kecskekatonaság című magyar népmese történetei nagyon beindították a fantáziájukat. A mese meghallgatását követően azonnal elkezdték utánozni a kecskéket és ismételgették a vezényszavakat. A fejdíszek elkészülte után pedig már csak a tényleges játék következett. Köszönjük a nagy élményt nyújtó feladatokat!
Boldogságóra Alapprogram
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Amikor ez a téma következett és beszélgettünk, örömmel tapasztaltam, hogy minden tanuló az apró örömöt nem csak magára értve , hanem valamilyen közösséghez kapcsolódva mutatta be: család, osztály, csapat…stb.
A gyerekeknek elmeséltem a Boldogság várról szóló történetet. Beszélgettünk arról, hogy kit mi tesz boldoggá, mit szeretne elérni a játék során és a családjában. Mi az örömük forrása és hogyan lehetne ezt megvalósítani. Végül kirakót készítettünk a Boldogság várról és többször kiraktuk nagy örömmel.
A gyerekekkel közösen heteken át készülődtünk az ünnepi hangulat megteremtéséért. Az advent békés, nyugodt, szeretetteljes légkörét ráhangolódó zenékkel, énekelgetéssel, apró díszek-, jókívánság kártyák-, képeslapok készítésével próbáltuk előkészíteni. Végül a közös karácsonyfát körül álltuk. feltettük a díszeket és énekszóval, verssel ünnepeltünk.
Megküzdés hónapban sokat alkalmazzuk az aktív relaxációs technikákat, hiszen belső feszültségeinket oldja. Nagyon kedves, szívszorító animációs videót tekintettünk meg, a Haj-szeretet történet még könnyeket is csalt a szemünkbe. Páros munkában megküzdési szókészletet állítottunk össze az ABC betűihez rendelve. Megküzdéssel kapcsolatos idézeteket gyűjtöttünk és elemeztünk. Stresszoldó ételek, italok képeiből plakátot készítettünk csoportmunkában.
I. Mélylégzés gyakorlata a szivárvány vonalain ujj húzogatással.
II. Kecskekatonaság című népmese meghallgatása . Hogyan tudott boldogulnia szegény fiú? Minek köszönhette a sikerét?
III. Kecskés fejpánt készítése
IV: Kiképzésre csapatok osztása, feladatok megbeszélése. Radetzky indulóra vonulás.
V. zárókör: beszélgetés a kitartásról, elért sikerekről. A hónap dalának meghallgatása és közben ellazulás.
Boldogságóra – Február: Megküzdési stratégiák
A téma feldolgozását Az aranykulcs című mese elmondásával vezettem fel, nagyon érdekes beszélgetések keletkeztek belőle. Érződött, hogy a gyerekek figyelnek már a fogalmakra, bár sok minden még megfoghatatlan számukra korukból fakadóan. A gyakorlati megközelítést példákon keresztül viszont nagyon jól érzékelik. Ügyesen el tudják mesélni, mikor és milyen sérelmek érik őket, és azok milyen érzelmeket, esetleges feszültséget alakítanak ki bennük.
A téma feldolgozásához, beszélgetéshez körbeültünk a szőnyegen és egy plüss sünit körbeadva mesélték el a gyermekek a velük történt sérelmeket. Elmondták, hogy ezek feloldásához, megszüntetéséhez, kihez szoktak fordulni segítségért (anya, óvó néni, nagy testvér, barát, stb.). Érdekes volt számomra, hogy néhányan a rajzolásban, zenehallgatásban, táncban tudják magukat felvidítani, ami nagyon jó volt, hogy egyáltalán meg tudták fogalmazni.
Az osztállyal feldolgoztuk a kecskekatonaság című magyar népmesét. Példaértékű volt az akarat, a szegénységgel való küzdelem legyőzésében. Pozitív életszemléletet tárt a gyerekek elé.
A téma bevezetését Bezzeg Andrea történetével kezdtem. Óvodásaim nagyon szeretik ezeket a meséket.
„Ha lenne egy aranykulcsod, mit nyitnál vele? Kinek adnád oda? Hol lenne a rejtekhelye?”
„ – Egy barlangba rejteném, és arra használnám, hogy varázsoljak vele.”
„ – Reginával, a barátnőmmel elrejtenénk egy dobozban sok-sok kincset (mostani dolgokat). A kulcsot egyszer ő, máskor én őrizném. Ha majd felnőttek leszünk, kiássuk a ládát. Így Regivel örökkön örökké barátok tudunk lenni.”
„ – Én odaadnám a kulcsot anyának, vigyázzon rá ő.”
„- Arra használnám a kulcsot, hogy egy autót elindítsak vele.”
Bagdi Bella dalait is sokszor hallgattuk és a feladatok közül is megoldottunk néhányat.
Eljátszottuk a „Hajótörés” játékot. Egy plédet terítettem a padlóra, erre álltak a gyerekek. Elindítottam Bagdi Bella zenéjét, majd amikor az elhallgatott, a „hajó” egyre kisebb lett. Öröm volt látni, ahogy az ovisok egymást segítik, óvják, nehogy valaki beleessen a tengerbe.
A testnevelés foglalkozást relaxációs gyakorlattal kezdtük. A tornateremben egy akadálypályát állítottam össze a gyerekeknek. 2 héten keresztül a medvékkel foglalkoztunk. Az óvodásaim feladata az volt, hogy a „maci” bújjon ki a barlangjából és jusson el az erdő szélére. A „medvének” útja során sok-sok akadállyal kellett megküzdenie. A gyerekek felszabadultan kúsztak, másztak, kitartóan függeszkedtek az előttük lévő akadályokon. Jó volt látni a gyerekek arcán a küzdelmet, kitartást és azt, hogy mindent megtesznek azért, hogy „kijussanak a sűrű erdőből”.
Egy napsütötte délelőtt pedig a Duna partra sétáltunk. A gyerekek nagy lelkesedéssel szedték a lábaikat. A folyó természetes közege igazi akadálypálya volt a gyerekek számára.
Óvodásaim nagyon élvezték ezt a témát, érdeklődően vettek részt a Boldogságórákon.