Az osztály összegyűjtötte, majd a fiúk és lányok pólójára írta azokat a dolgokat, tevékenységeket amelyek segítenek túljutni a nehézségeken.
Boldogságóra Alapprogram
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
Ebben a hónapban annyira tetszettek a beküldendő feladatok, hogy kettőt is felvállaltunk. A Kecskekatonaság mellett a Hajvarázst is megvalósítottuk. A havi téma pont egybeesett a technika tantárgy témájával is, így 2 legyet ütöttünk egy csapásra. A dramatizálás is nagyon sikeres lett, imádták. De ezt fölülmúlta a fodrászkodás. Mivel kicsi az osztálylétszám és hiányzók is voltak bőven, úgy adódott, hogy a fiúk csinálták a lányok haját. Hát, ez sok vicces helyzetet hozott! De nagyon élvezték!

A megküzdési stratégiák megismeréséhez a fizikai feladatokat választottuk. Akadálypáyát építettünk, amit időre kellett teljesíteni. Voltak, akik a sebességüktől féltek, akik a magasságtól és voltak olyanok is, akiknek minden akadályt először mentálisan kellett legyőzni.Megküzdöttek sikerrel. Később egy lazító meditáció segítségével harmonizáltuk testünket, lelkünket.
Maci csoport
A témához javasolt feldolgozási ötleteket meg tudtuk valósítani. A kecske ment a kiskertbe népi gyermekjátékot rendszeresen játszuk a csoportban. A gyerekek nagyon kedvelik, tréfás és mozgásos egyszerre. A testrészekkel nagyon sokat játszunk. Csoportunkban sok az apró konfliktus mostanában. Próbáltuk a témát kiemelni, hogy azért, hogy rendbe menjenek a dolgok a csoportba, a barátunkkal, tenni is kell, nem elég elvárni. Ha el szeretnénk érni valamit azért mi is tehetünk dolgokat. Ha azt szeretnénk, hogy valaki játszon velünk, barátunk legyen kölcsönösen alkalmazkodni kell. Beszélgetőkörben mindenki elmondhatta, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz, ötleteket gyűjtöttünk, hogy mit kellene tenni, hogy megvalósuljon. Barátság karkötőket készítettünk.

A megküzdési stratégiák hónapjában megpróbáltuk megérteni, mit jelentenek ezek a szavak, hogyan tudjuk elérni céljainkat. A tanulókban jobbnál jobb gondolat, ötlet fogalmazódott meg egy-egy játék kapcsán. A hónapban kitekintettük a tanulásban akadályozottak feladataira is. Nem csak a dalt hallgattuk meg szokásosan, hanem különböző meséken, bejátszásokon, videókon keresztül próbáltuk megérteni kinek, mit jelent a küzdelem, hogyan háríthatjuk el az akadályokat. Kinek mi a fontos, hogyan tervezzük meg és érjük el a kitűzött céljainkat, hogyan küzdjük le az elénk háruló akadályokat. A feladatok jó hangulatban teltek, rajzoltunk, színeztünk, vágtunk, játszottunk, megpróbáltuk kifejezni szándékainkat, bővítettük szókincsünket. Élvezettel telt ez a hónap is.
A tanulók nyugtató hatású ételekről és italokról készítettek rajzokat, kerestek információkat. Újságokból vágtak ki élelmiszereket, amelyekből táplálékpiramist készítettek.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Az 5. osztályos tanulók 4 csoportban dramatizációs játékkal jelenítették meg a karanténba került csoporthoz kapcsolódó érzéseket. A feszültség oldására Vivaldi: A négy évszak című műve hallgatása közben képeket festettek.