Az akadályok csak az elmédben léteznek…
A február hónapja a Bagolyvárunkban az akadályok leküzdéséről szólt. S a kulcsszavunk: EGYÜTT! A farsangi télűzés és parasport világnapján is közösen jutottunk át a feladatokon, az akadályokon, a kihívásokon. A boldogságnapunkat sem kezdtük másképpen, mint a közös énekléssel és táncolással. Februárban már a hatodik lépcsőfokra léptünk fel együtt, s fogtunk bele a napi bagolyvári kihívásokba. Minden hónapban ezeket az órákat várják a legjobban. Egyre bátrabban, ügyesebben oldják meg a feladatokat, segítenek egymásnak, bátorítják, bíztatják. Sokszor észreveszik, ha valaki segítségre szorul, bánatos. Megküzdenek minden nehézséggel. Nyitottak, befogadóak! Ez sem volt másként ebben a hónapban sem. Fejtettek keresztrejtvény, filmeztek, beszélgetőkörben alkottak véleményt a szeretet erejéről, relaxációs gyakorlatokkal lazultak el. A hónap dala alatt színeztek, töltögették a boldogságfüzeteket. Elkészült a Bagolyvár megküzdési szivárványa, amely köré összegyűjtöttük a bátorító szavakat, s alkottuk meg így a közös megküzdési szókészletünket. S a legnagyobb siker mégis a hajvarász fodrász szalon megnyitása volt, ahol frizurákat készítettek, majd egy lapon maguk is elkészítették a saját, különleges varázslatos hajkoronájukat. A siker garantált volt. A Kecskekatonaság című mese meghallgatása és eljátszása után élményekkel teli lelkibatyuval tértek haza a kis bagolyfiókák, s otthon mesélték és játszották el a szüleikkel a családjukkal a velük történeteket. Hiszem és vallom! Jobb velük a világ!
Végezetül egy idézettel zárnám:
„Nem a bíráló számít, nem az, aki fanyalog, mert az erős ember egy pillanatra megbotlott, vagy mert ezt vagy azt szerinte jobban is csinálhatta volna az, aki cselekedni mert. Egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban, verejtékben és vérben fürdik, aki vitézül tör előre, aki újra meg újra téved és hibázik, mert a tévedések és hibák minden erőfeszítés velejárói, aki síkra száll a nemes ügyért, aki szerencsés esetben végül megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül mégsem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és hidegszívűekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget.”
Theodore Roosevelt
Boldogságóra Alapprogram
Megküzdési stratégiák gyakorlása az 1.a-ban:
A gyerekek is jól tudják, hogy nehézségek, kudarcok, problémák nélkül nem élhetünk. Az Ő nehézségeiket még többségében apróbb dolgok teszik ki, de néhányuknak már most egészen nagy szomorúsággal, bánattal, fájdalommal kell szembenéznie.
Legtöbb esetben lehetőség van a sikeres megküzdésre. Egyik ilyen lehetőségként emeltük ki a mesék segítő erejét. Közös munkánk is ennek jegyében készült, „Meseváros” címmel.
A Kecskekatonaság c. mesét elolvastuk, feldolgoztuk, fejbábokat készítettünk és eljátszottuk a mesét. Sajnos sok a hiányzó, így csapatokat nem tudtunk alkotni. Illusztrációt is készítettünk hozzá rajz órán.
Csemeteliget Napközi Otthonos Óvoda és Mini Bolcsöde, Sződliget
Ez a hónap már a fellélegzést sejtette, de nem így alakult. A pedagógusok, dajkák mentálisan kimerültek. Az apró órömök megélése most mentőövként hatott. Ezt kívántuk segíteni egy kis játékkal.
” Vedd el, amire szükséged van és add tovább”.
Apró kártyákra írt pozitív szavakat akaszthattak le a felnőttek a tábláról, amikor arra jártak. Mosolyt csalt az arcokra, kitűzték a faliújsagoka, hogy szem elött legyen. Meglepték a másikat gy kis türelemmel, bátorságot merítettek, reménnyel töltötték meg a szívünket.
Stresszoldó, megküzdési stratégiáinkat magába foglaló társasjátékot készítettünk, melyet aztán ki is próbáltunk. Mindenkinek jólesett levezetni a nap során felgyülemlett feszültséget. Jókat nevettünk a feladatok teljesítése során.
Páronként eldöntötték a gyerekek, hogy kinek milyen frizurát fognak készíteni. Begbeszélték a szükséges eszközöket és előkészítették. Nagy örömmel varázsoltak egymásnak csodás frizurákat.
Meixner Ildikó EGYMI Mohács Oldi Tagintézmény
Idei megküzdési stratégiák témája a kútba esett szamár történetét történetét dolgozta fel. Az öreg szamár kútba esett, de a gazdája ahelyett, hogy kiszabadította volna, betemetni akarta. De a szamár minden egyes lapát földdel följebb és följebb került a kútból, míg a végén kiszabadult. Mi is így vagyunk a gondjainkkal, mindent meg tudunk oldani, ha nem hagyjuk magunkat általa eltemetni. Szófelhőket készített mindenki magának olyan bátorító, biztató szavakkal, melyet, ha a gondok során elővesz, segíthet a problémák megoldásában, míg a szamárról eszébe juthat ez a történet.Az óra végi relaxációs gyakorlatban pedig egymást erősítettük ezekkel a pozitív gondolatokkal.
Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium
Az osztályomból egyik tanítványom ihletésére fogott össze iskolánk, és szervezünk gyűjtést az Ukrajnából menekülni kényszerült kisgyermekek számára. Reméljük, hogy a szeretet apró morzsái segítenek jobbá tenni a világot.