A boldogságóra munkafüzetből elolvastuk és megbeszéltük az idézeteket, majd gyakoroltuk a villámrelaxációs lépéseket.
Boldogságóra Alapprogram
Nyolcadik osztályban a továbbtanulás sikerének alapja a helyes célkitűzés. ebben az évben a boldogság órán kívül is sok órát töltöttünk ezzel a témával .A boldogságóra munkafüzetből az idézetek értelmezése elgondolkodtatta a gyerekeket.
A Boldogságóra munkafüzetből idézeteket, bölcsességeket olvastunk fel, majd mindenki elmondta a véleményét róla.
A gyerekek előző órán feladatot kaptak, hogy végezzenek kutatómunkát arról, hogy a szüleik életére milyen hatással vannak a barátaik. Érdekes történeteket osztottunk meg egymással.
Az optimizmus gyakorlásával kapcsolatban a Boldogságóra munkafüzetből idézeteket és bölcsességeket olvastunk fel. Megbeszéltük, hogy miért jobb optimistának lenni, mint pesszimistának?
A boldogságóra munkafüzetből a hála gyakorlásával kapcsolatban idézeteket, bölcsességeket olvastunk fel. A gyerekek saját életük történeteiből meséltek, hogy mi jut eszükbe róla?
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A megbocsátás jó érzés, örömmel tölt el minket. Ezt gyakoroltuk a Pillangó csoportban is. A két tündér története minket is megtanított arra, hogy igazán boldogok csak akkor lehetünk, ha nincs harag a szívünkben.
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
Egész hetünk a dinókról szólt, nagyon nagy örömet okoztunk minden apró tárggyal, játékkal, kísérlettel, mesével. És valóban az apró dolgok is lehetnek a boldogság forrásai. Ezt tapasztaltuk a dinós mesénkben is, ahol Arcsi dinó kezdeti szomorúságát felváltotta a barátság öröme. A mesét követően beszélgettünk más lehetőségekről, ami örömet vált ki belőlünk, majd pedig záró elemként a kedvenc dinó figuráikból elkészíthették az ÖRÖMKARKÖTŐT.
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A tevékenység elején arról beszélgettünk, ki hogyan érzi magát, kinek van jó kedve, s ki az aki egy kicsit szomorkodik valami miatt. Ezt követve a jókedvű társak tanácsot adhattak a többi gyereknek azzal kapcsolatosan, hogy ők mit tesznek azért, hogy a rossz kedvet elűzzék. Pl. sokat segíthet a szabadban való séta, játék, zenehallgatás, mesefilmnézés, rajzolás, egy finom süti elfogyasztása, stb. A foglalkozást ezt követve a „Testrészeink” elnevezésű vidám mozgásos játékkal zártuk.
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A struccról és a pingvinről szóló kisfilm megtekintése előtt, a gyerekek rendre meséltek saját céljaikról, ( pl. szeretnének megtanulni úszni, szépen rajzolni, olvasni, stb.). Az animáció megtekintése után megbeszéltük, hogy a célok megvalósítása érdekében szerintük melyik madár cselekedett helyesebben. Ezt követve örömmel festettünk pingvincsaládokat, hajtogattunk kedves pingvinfigurákat.