Óvodánkban az egészséges életmódra nevelés, a gyermekek egészséges életvitelének, testi és lelki fejlődésének segítése kiemelt feladat a környezettudatos magatartásformálással együtt. Ezt a mindennapi nevelőmunkánk is tükrözi.
A gyermekekkel beszélgettünk a helyes táplálkozásról, az egészség védelméről és a szabad levegőn való mozgás fontosságáról. A mozgás és lelki egészség fejlődését közös kirándulás szervezésével segítettük elő. A kiránduláson a közös élményen alapuló tevékenységeken túl, a gyermekek érdeklődéssel fordultak a természeti környezetük felé és a szabad levegőn való túrázás, mozgás örömét is megtapasztalták.
Boldogságóra Alapprogram
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A mozgásos tevékenységek minden formája nagyon kedvelt időtöltése a 3. c osztálynak. A kisdiákjaim motiváltsága, kreativitása ezekben a helyzetekben határtalan. Így ennek a hónapnak a feladatát nagy örömmel fogadták a gyerekek. Pályákat terveztek csoport munkában, amelyet sorban végig jártak. A legjobban sikerült ugrálós akadályokat többször is kipróbálták. Szívesen kapcsolódnak be minden olyan tevékenységbe, amely az egészséges életmód fontos része.
Középső csoportunkban már vannak baráti kapcsolatok, ám ezek még nem állandósultak, hiszen a hullámzó érzelmek nagyban befolyásolják a kapcsolatok kialakítását. Próbáljuk arra tanítani őket, hogy annál jobb, minél több barátunk van és attól, hogy a vágyott kisgyermek éppen nem vele játszik, még ugyan úgy a barátja marad, nem lehet senkit sem kisajátítani. A társas kapcsolatok kialakítását és kis közösségünk összekovácsolását személyes példamutatással és különböző kapcsolatteremtő játékokkal segítjük, melyhez jól illeszkedik a boldogságóra havi témaköre.
A tevékenységet közös mozgással kezdtük a hónap dalára. Ezután barátkozós játékot játszottunk, ahol minél több társukkal kellett kapcsolatot teremteniük megadott szempontok szerint (pl pacsi barát, fejős barát, táncos barát stb). Az aktualitásokhoz kapcsolódva beszélgettünk a költöző madarakról, akik nem egyedül, hanem többen együtt repülnek melegebb vidékekre. A hídló végén c. dalra kipróbáltuk hogyan repülnek és gyülekeznek a fecskék a dróton, majd azt is milyen érzés lehet a fiókáknak együtt a fészekben. Itt fel kellett hívnom a figyelmüket az óvatosságra, mert több kisfiú szeret durván nekilökődni a társinak. Végül megnéztük Kormos István: A fecske meg a szalmaszál című meséjét, majd megbeszéltük, hogy egyedül nem sikerült volna felemelnie a fecskemamának a szalmaszálat, milyen jó, hogy ott voltak a barátai és segítettek neki, hiszen együtt mindig erősebbek
vagyunk.
Vizuális tevékenység során elkészítettük a tengerben úszó halacskákat is.(Süni középső csoport 2021)
Elő alkalommal Dóra baba hozott nekünk egy díszes szemüveget és elmondta, ha azt felteszi, akkor
egyből színesebben látja a világot, eszébe jut milyen jó tulajdonsága van és mindig erőt ad neki. Ezután
elmeséltem a gyerekeknek Bezzeg Andrea: Tódi törpe varázsszemüvege című történetet, majd megtanultuk a Szebben látó mondókát.
A következő tevékenységet közös tánccal kezdtük Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok címűdalára. Ezután hangulat polip plüss segítségével mindenki megmutatta hogyan érzi jelenleg magát. Majd rövid bábjelenetben Polipka is elmesélte nekünk mikor milyen a hangulata, és hogy éppen nagyon szomorú, mert odakint esik az eső és nem tud kimenni játszani a barátaival. Dóra baba megmutatta neki az optimista szemüvegét, és elmondta neki hogyan lehet meglátni a jó dolgokat is a rosszban, odabent is lehet játszani, ha kint esik az eső. Beszélgettünk arról miért nem tudunk esőben kimenni, milyen ruhát kell olyankor felvenni. Ezután esőt varázsoltunk, ami nagyon tetszett a gyerekeknek és megbeszéltük, hogy eső nélkül nem nőnének a növények, virágok, gombák. Felidéztük a már korábban tanult gomba, gomba gomba mondókát. Kitaláltuk melyik az az eszköz, ami olyan nagyra nő mint a gomba
kalapja és megvéd minket az esőtől. Ezután mozgásos szabályjáték során kipróbáltunk hányan férünk be az esernyő alá. (Alma együttes Zivatar lány című dalára)Végül pedig kipróbáltuk Dóra baba célbadobós játékát, és optimista elkészítettük az optimista esernyőket. (2021 Süni középső csoport)
Számos alkalommal lehetünk hálásak a mindennapjaink során, valahogy mégsem tudjuk ezt
kifejezni, értékelni. Fontos, hogy már a legkisebbek figyelmét is irányítsuk a jó és szép
dolgok meglátására. Tudatosítsuk, hogy szüleik mennyit fáradoznak azért, hogy ők örüljenek
és milyen jó érzés nekik, ha elismerjük munkájukat, köszönetet mondunk nekik.
A Hála fogalmával először a Három pillangó mesén keresztül ismerkedtünk. Az ismert mese felidézése után dramatizálással dolgoztuk fel a történetet. Megbeszéltük kinek lehettek hálásak a szereplők és miért, ki segített nekik a bajban. Most először játszottuk el a mesét a szereplők bőrébe bújva, ami felkeltette és fenntartotta a gyerekek érdeklődését, többször kérték az újrajátszást más – más leosztásban. Az azonosulást fejdíszekkel, pillangószárnyakkal és a meséhez illő dalokkal segítettem, úgy gondolom igazi közösségi élmény volt a gyerekek számára. A filc szemléltetőkkel lehetőséget biztosítottam az igény szerinti egyéni játékra is. A vizuális asztalnál a munkafüzetben található feladatlap segítségével végignéztük és kiszíneztük ki miért hálás.
A következő alkalommal megismerkedtünk Lucassal a hálapókkal. Az egyik kisfiú kedvenc
plüssállata Lucas, ezért a csoportból mindenki ismeri a kis pókot. Amit nem tudtak, hogy neki
örömből van a fonala és körbeszövi azt, aki tud olyat mondani, ami örömet okozott neki, amiért hálás lehet. Először rövid bábjelenet formában beszélgetett Dóra baba és Lucas pók, ahol bemutatta hogyan szövi be Dórát a pihe puha hálójával. Olyan fonalat választottam, aminek finom, puha a tapintása, hogy kellemes érzés legyen az érintése, senki ne féljen a póktól. Magam is meglepődtem, milyen okosakat mondtak a gyerekek, és sokan tényleg végig tudták gondolni, miért lehetnek hálásak. Külön örültem, hogy mindenki megengedte, hogy Lucas körbeszője a hálójával. (2021 Süni középső csoport)
Kis csapatom igazi kis izgő-mozgó közösség. A testnevelés órák mellett néptánc foglalkozásokra is részt vesznek. . E mellett a fiúk foci edzésre, a lányok pedig kézilabda és röplabda edzésre járnak. Állandóan mozognak, ugrálnak, kergetőznek. Még írás közben is jár a lábuk. Így nekik a májusi témakör nagyon kedves volt. Szívesen játszottak eddig is ugróiskolákat, de most még nagyobb lendülettel kezdték a testmozgást. Köszönjük az ötleteket!
A testmozgás nagyon fontos az emberek egészséges életmódjához. Felmérések bizonyítják, hogy a fizikai aktivitás hat a lelkiállapotunkra. Aki keveset mozog, nagyobb eséllyel lesz depressziós, stresszes. Aki beiktatja a mozgást a mindennapjaiba, sokkal jobb kedvvel kezd hozzá bármilyen tevékenységhez. Ezért fontos és hasznos beiktatnunk a saját magunk és gyermekeink életébe is a megfelelő mértékű, rendszeres testmozgást.
A mi óvodánkban ez a hónap a ballagás előkészületeiről szólt többségében, és a ballagásról. Utoljára vagyunk együtt a nagycsoportban ezekkel a gyerekekkel. Akik elballagnak azokból lesz olyan gyerek, aki nem jön egész nyáron. „Elengedjük, kirepülő fecskéinket.”
A foglalkozást a Dagasztás című relaxációs gyakorlattal kezdtük. Körben álltunk a gyerekekkel, majd elindítottam Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie című számát és mozogtunk a dalra. A dal végén leültünk, körben a gyerekekkel. A téma bevezetéseként megkértem a gyerekeket, hogy mindenki mondjon egy madárfaj nevet, olyat amelyiket még előtte nem mondtak. Szerencsére a gyerekek nagyon sok féle madarat ismertek, így elég gyorsan körbejutottunk. Ezek után elmondtam a gólyává átváltoztató varázsmondókát és kipróbáltuk milyen gólyának lenni. Megpihentünk a tóparton, leültünk a szőnyegre és elmeséltem a mesét a piros kalapos gólyáról. Kérdéseket tettem fel a mesével kapcsolatban és megbeszéltük a történetet. Aztán arra kértem a gyerekeket, hogy gondolkodjanak, milyen gólyás, madaras dalokat ismerünk: Eresz alól fecskefia; Gólya, gólya gilice; Gólya bácsi, gólya; Boglya tetején áll egy gólya;. Ezeket a dalokat elénekeltük, eljátszottuk. A boldogságvárunk lépcsőjére ráragasztottuk a testmozgás szimbólumát és zárás képen meghallgattuk még egyszer Bagdi Bella: Jól érzem magam boogieját.
A gyerekekkel megint jó hangulatba telt a boldogságóra foglalkozás. Ismét remek feladatokat kaptunk. Szerintem legjobban a körjátékok tetszettek nekik.
Pénteken (május 20-án) került megvalósításra májusi Boldogságóránk, melynek témája a testmozgás volt. Ezen a foglakozáson , mint boldogságóra mentor vendégül láttam intézményünk vezetőjét, egy pedagógus kollégámat, aki szintén gyakorló boldogságóra pedagógus -és mentor, valamint mentoráltamat, aki mint boldogságóra pedagógus tapasztalatszerzés céljából érkezett hozzánk.
Milyen kapcsolat van a boldogság és a testmozgás között?
Prof. dr. Bagdi Emőke gondolatait idézve a „testi-lelki jóllét fontos feltétele az aktivitás, a mozgás, a fizikai élénkség. A ritmikus mozgások a szervezetet örömhormon termelésre ingerlik.”
Ha a testmozgást másokkal együtt gyakoroljuk, hatással lehetnek társas kapcsolatainkra is.
A foglakozásunkat egy kötetlen, improvizatív mozgásos tevékenységgel indítottam Bagdi Bella : Jól érzem magam zeneszámával.
Majd a Képkereső játék során , gyermekeknek a csoportszobában előzetesen elrejtett mozgásformákat ábrázoló vektor-képeket kellet megkeresniük. Lelkesedésük, óriási volt: izgatottan keresték, kutatták a képeket 🙂 Ezt követő a beszélgetés során, megfogalmazhatták én-élményeiket, gondolataikat a mozgással, sportolással kapcsolatban.
Ezt követően a „Matróz bácsi” mozgásos játék során különböző mozgásformákat valósítottunk meg. Ez a játék a mozgás mellett lehetőséget biztosított az egymásra való odafigyelésre, az együttműködésre, kooperációra is.
Természetesen most sem maradt el a téma feldolgozását segítő mese, amelyhez az online ajánlás meséjét választottam :a lengyel mesét , a piros kalapos békáról.
Boldogságóránkat a meseillusztrációk elkészítésével zártuk. Hangulatteremtéshez Bagdi Bella gyermekdalait hallgattuk.
Élményekkel gazdagodva köszöntünk el egymástól, várva a következő-Velük így együtt utolsó közös Boldogságóránkat❤️🧡💛💚💙💜
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A foglalkozást relaxációval kezdtük. A mondókával ráhangolódtunk a kiinduló mesére. A mese meghallgatása után lerajzolták azt a jelenetet, amelyik a legjobban tetszett nekik. Ezt követően került sor az átmozgatásra. Törpék és óriások is voltak a játékok során, így átélték mindkét szerep előnyeit és hátrányait is. Ezután következett a „Be happy”, ahol kedvükre táncolhattak, mozoghattak. Osztályunknak lépegető sítalpai vannak. Így ezeket használtuk fel a szabadtérti mozgáshoz. Ezeken kellett egymással versenyezve előre jutni. Nem volt egyszerű, de a végén mindenkinek sikerült. Tartalmas, vidám órát töltöttünk el ismét.