Repüljünk együtt

Repüljünk együtt

Középső csoportunkban már vannak baráti kapcsolatok, ám ezek még nem állandósultak, hiszen a hullámzó érzelmek nagyban befolyásolják a kapcsolatok kialakítását. Próbáljuk arra tanítani őket, hogy annál jobb, minél több barátunk van és attól, hogy a vágyott kisgyermek éppen nem vele játszik, még ugyan úgy a barátja marad, nem lehet senkit sem kisajátítani. A társas kapcsolatok kialakítását és kis közösségünk összekovácsolását személyes példamutatással és különböző kapcsolatteremtő játékokkal segítjük, melyhez jól illeszkedik a boldogságóra havi témaköre.
A tevékenységet közös mozgással kezdtük a hónap dalára. Ezután barátkozós játékot játszottunk, ahol minél több társukkal kellett kapcsolatot teremteniük megadott szempontok szerint (pl pacsi barát, fejős barát, táncos barát stb). Az aktualitásokhoz kapcsolódva beszélgettünk a költöző madarakról, akik nem egyedül, hanem többen együtt repülnek melegebb vidékekre. A hídló végén c. dalra kipróbáltuk hogyan repülnek és gyülekeznek a fecskék a dróton, majd azt is milyen érzés lehet a fiókáknak együtt a fészekben. Itt fel kellett hívnom a figyelmüket az óvatosságra, mert több kisfiú szeret durván nekilökődni a társinak. Végül megnéztük Kormos István: A fecske meg a szalmaszál című meséjét, majd megbeszéltük, hogy egyedül nem sikerült volna felemelnie a fecskemamának a szalmaszálat, milyen jó, hogy ott voltak a barátai és segítettek neki, hiszen együtt mindig erősebbek
vagyunk.
Vizuális tevékenység során elkészítettük a tengerben úszó halacskákat is.(Süni középső csoport 2021)

Képek