Boldogságóra – Április: A megbocsátás gyakorlása

Piros szívvel motiváltuk a gyermekeket, mely során beszélgetés alakult ki, a megbocsátásról. Beszélgettünk a szó jelentéséről, milyen rossz érzés, ha valakit megbántanak és milyen jó az, amikor utána mégis bocsánatot kérnek tőlünk és újra pozitív érzéssel vagyunk egymás iránt. Később a szívet odaadhatták annak, akitől bocsánatot szerettek volna kérni, mert megbántották a társukat valamikor, valamivel. A megbocsátás jeleként átölelték egymást a gyerekek.
Igaz sajnos sokan nem érzik még a súlyát a megbántásnak, megbánásnak és a bocsánatkérésnek sem, de gyakorlással, magyarázattal, példamutatással elérhetjük, hogy megtanulják e szó, fogalom jelentését és fontosságát.

A Boldogsàg óra bevezetèsekèpp ahogy szoktuk, relaxàciós gyakorlattal kezdôdött: Szàrnyalltunk, mint a madarak. Felidèztünk szemèlyes tapasztalatokat, èrzelmeket a megbocsàtàs tèmakörèvel kapcsolatosan, beszèlgetô körben. Bàbjàtèk alkalmàval megismerkedtünk Simi Sünivel ès baràtaival. A gyermekek erkölcsi èrzèke a mese àltal fejlôdött, ok-okozati összefüggèseket vonhattak le a mese fonalàt követve. Elsajàtítottuk a Ho’oponono címû dalt is, melyhez kapcsolódó Hawai-i ôslakosok törtènte segítsègünkre volt e varàzsszó megèrtèsèhez. A megbocsàtàs jele felkerült boldogsàgvàrunk 8. lèpcsôfokàra. Közösen megszàmlàltuk ès azonosítottuk a szeretet fa gyümölcsit. Az elmaradhatatlan tànc mègszebbè varàzsolta a tevèkenysègünket.

Ezen a héten egy ismert, klasszikus mesével foglalkoztunk, a Csipkerózsikával. A hét minden napjára komplex foglalkozásokat terveztem.
Előkészítésként várat építettünk szép nagy, színes elemekből. Megfigyeltük, összehasonlítottuk, mértük a tornyok magasságát, a kerítések és utak hosszát. A várépítés rendkívül megragadta a gyermekek figyelmét, így könnyedén léphetünk tovább minden nap.
Következő napon vendégeket hívtunk a várba, így remekül lehetett gyakorolni az udvarias kommunikáció formuláit. Amikor minden vendég megérkezett, vidám dalokkal. játékokkal szórakoztattuk őket. A Cifra palota új dalként szerepelt. Azt, hogy milyen lehet egy „cifra palota”, meglehetősen gyorsan megfejtették a gyerekek, így ennek kapcsán össze is gyűjtöttük azokat a szavakat melyek eszükbe jutottak.
A Csipkerózsika mesét diafilmen néztük meg. Érdekes volt, hogy a pörgős, színes, mozgó filmekhez szokott gyerekek milyen nehezen lassultak le a diafilm tempójához. Azok a gyerekek, akiknek képeskönyvből mesélnek otthon, könnyebben vették fel ezt a nyugodtabb ritmust.
Harmadik, negyedik napunk legkedveltebb eleme az a játék volt, amikor egy királylány vagy királyfi elaludt a várban, és a többiek, mint egy rózsabokor, körülfonták őt. Az első variációban arra voltam kíváncsi, hogyan érzik magukat a gyerekek ilyen helyzetben. A „körülfonás” szabályait már a játék elején megbeszéltük, be is tartották a gyerekek. Senkit nem szorongatott meg a rózsabokor. Ezt a körülfonást addig tartottuk, amíg fel nem ébredt a kiránylány vagy a királyfi, és azt nem mondta, köszönöm, már jól vagyok. A játék után megbeszéltük, ki, hogyan érezte magát. Volt, akit zavart, hogy a társai túl közel voltak hozzá, és a hosszú hajú lány csiklandozta az arcát; Egy kisfiú azt mondta: „Nagyon jó volt a rózsabokorban aludni. Olyan érzés volt, mint amikor anyukám átölel.”
Másik variációban egy lovag (később egy bátor királylány) is szerepelt. Ők szabadították ki a rózsabokorból az alvó társakat. A rózsa ágait (a karokat) a lovag megsimogatta, a rózsabokor szépen lassan utat engedett neki. Amikor elérte a királylányt, megsimogatta az arcát, a lány felébredt, és megölelhették egymást, ha úgy akarták, kézen fogva vagy csak egymás mellett kisétálhattak. Ezzel a lehetőséggel élt is egy kisfiú. Az érzések megbeszélésénél ez szóba került, elfogadtuk, hogy ő így érzete jól magát a játékban. A rózsabokor közepén alvók közül volt, aki az ébredés pillanatát szerette a legjobban, volt, aki magát az alvást. Egyik kisfiú a sokadik játék után megjegyezte:
 Jó volt rózsabokornak lenni, mert együtt védtük meg azt, aki középen aludt.
 Mitől védtétek meg?
 Mindentől, ami bántani akarta őt.
A hét utolsó napján részleteket néztünk meg Csajkovszkij: Csipkerózsika című balettjéből. Szándékom szerint a Keringőt mutattam volna meg a gyerekeknek, de nagyon kíváncsiak voltak a keresztelőre, és a gonosz tündér érkezésére is. Így aztán módunk volt összehasonlítani a tündérek mozgását, a zene hangulatának változását, a király és az udvarnép mozdulatait és arckifejezéseit.
A hét záró beszélgetésén egy nagyon fontos kérdésre tértünk ki. Lehet, hogy ennek a korosztálynak kissé nehéz ez a téma, de a mese kapcsán annyira kézenfekvő volt, hogy nem lehetett kihagyni. Arról beszélgettünk, hogy volt-e olyan, hogy nagyon megbántódtak; hogy volt-e olyan hogy ők megbántottak valakit; és a mesére vonatkozóan: mit érezhetett a 13. tündér, akkor, amikor az összes tündért meghívták, csak őt nem? ; Az őt ért sérelem miatt szükséges volt-e megátkozni a kis királylányt? Mit tehetett volna mást?; Lett volna mód az átkot elkerülni? A királyi család mit tehetett volna, hogy senkit ne bántson meg?;
Reggeli után színes kendőkkel táncoltunk, mintha Csipkerózsika esküvőjén lennénk. A könnyű kendők libbenése nem csak a lányokat varázsolta el, de kétségtelen, hogy ők egészen ebédig képesek lettek volna a kendőkkel táncolni, játszani.