Minden ága egy gyermekhez tartozott a csoportban. Minden jócselekedet után kaptak a gyerekek egy díszt, ami a nevükkel ellátott fenyőágra került.
Boldogságóra Alapprogram
A szivárvány színei jelképezték azt, hogy milyen pozitív megküzdési stratégiakat alkalmazhatunk egy-egy probléma megoldására.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Felelevenítettük az év boldogságóra témáit, foglalkozásait, szineit. Boldogság virágot készítettek a fiúk a lányok pedig karkötőt fűztek. Beszélgettünk róla melyik téma, jàték, mese, dal tetszett nekik a legjobban. A hónap meséjét nagy érdeklődéssel hallgattàk.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Mozogni mindig jó! Kiemelten fontos a megfelelő és rendszeres testmozgás, hiszen fontos fejlődési folyamatokhoz szükséges. A csoportban kevés lehetőség van a hely hiánya miatt,így minél több időt töltünk a szabadban.Ezzel is változatos lehetőségeket biztosítva.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Nehéz téma óvodáskorban a megbocsátás, egyben mégis könnyű. Valahogy minden magyarázat nélkül, gyermeki természetükböl fakadóan sokuknak természetes a megbocsátás. A varázsszavakat szinte kivétel nélkül használják. A bocsáss meg és a sajnálom használata alapvető számukra. Ezért szivesen játszanak társaikkal. Fontos hogy képesek legyenek később is kultúráltan kezelni a konfliktus helyzeteket. A szituációs játékok segítettek a gyerekeknek a keletkezett feszültségek oldását. Egyik kedvenc daluk a hónap dala, melyet más alkalmakkal is szivesen hallgatnak.
A májusi hónap témája nagyon mozgalmas volt számunkra. Az iskolával kirándulást szerveztünk a Városerdőre, ahol egész nap az egészséges életmódé volt a főszerep. Meditáltunk, relaxáltunk, dalt hallgattunk, táncoltunk. A gyerekek nagyon örültek, hogy kiszakadtak egy kicsit a mindennapok monotonitásából. Jól érezték magukat, elfáradva tértek haza. Az iskola udvarán gyermeknap keretében ugrálóvárazhattak.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Végre itt a jó idő, egyre többet tudunk a szabadban lenni. Nap mint nap örömmel fedezik fel a környezetükben történő változásokat. Az apró örömök felfedezése óvodai életük minden területén jelen van. Élményszerző sétákkal, változatos tevékenységekkel. Képesek minden apró dologra rácsodálkozni, örülni annak, mintha kincset leltek volna.
Báthory István Általános Iskola
Az év végén, a boldogságórák keretén beül, mintegy összefoglalva- rendszerezve a nálunk töltött éveket a nyolcadikos diákok röviden megfogalmazták gondolataikat arról, miért hálásak a pedagógusaiknak.
Báthory István Általános Iskola
Boldog anyák napját! – az 1.a köszöntője 💐🌷
Az anyukák, nagymamák nevében köszönjük szépen a szülőknek, apukáknak (és mindenkinek, aki a szervezésben részt vett) a rendkívül megható és rendhagyó ünneplést!
Nagyon örömteli volt a fiúk szeretetteljes köszöntése!