Boldogságbefőtt nyárra.
Boldogságóra Alapprogram
Az órát beszélgetéssel kezdtük. Mindenki választott egy kártyát. Hogyan érkeztél a mai órára? Hogy érzed most magad? Ez alapján lett kiválasztva a kártya. Mindenki elmondta a választása okát. Meghallgattuk a hónap meséjét, és mindenki választhatott, hogy melyik ajtón menne be. Majd egy labda segítségével eljátszottuk az Adok neked egy… játékot.
Beszélgettünk az egészséges életmód fontosságáról, majd a gyerekek kipróbálták az iskolaudvarra újonnan felfestett mozgásos pályákat, játékokat.
Meghallgattuk a Három csibe című mesét, majd megbeszéltük, hogy kit milyen bosszúsás és sérelem ért a történetben. Beszélgettünk a megbocsátó kiscsibéről is, arról is, hogy ki milyen terhet visz. Ezeket a sérelmeket hogyan lehetne letenni (megbocsátani). Beszélgettünk az érzésről, amely akkor alakul ki az emberben, ha megbocsát valakinek. A beszélgetés végére elértünk a szeretet kifejezéséig. Aki szerette volna, annak csoportos öleléssel adtuk át a szeretetünket.
Az órát pizzamasszázzsal kezdtük. Mindenkinek jár egy kis kényeztetés. Sokat beszélgettünk az apró örömökről. Mindenki kapott egy pillangót. Miközben meghallgattuk a hónap dalát, a gyerekek kidíszítették a pillangójukat, és ráírták a szárnyaira, hogy mostanában milyen öröm érte őket.
Megnéztük az adott témához ajánlott kisfilmet, majd beszélgettünk róla.
Irányítottan mindenki lerajzolta a saját megküzdési szivárványát, mely segítségével légzőgyakorlatot végeztünk. Ezután csoportokban dolgoztak a gyerekek. Minden csapat kapott egy abc-t, ahova be kellett írni, hogy mit csinálnak, ha nehézségeik vannak. Ezt össze is gyűjtöttük a végén. A foglalkozás végét most is meditációval zártuk.
Beszélgettünk a rövid és a hosszabb céljairól is a gyerekeknek. Játszottunk különböző foglalkozásokkal kapcsolatban. (Melyik foglalkozáshoz melyik eszköz tartozik?) Majd mindenki lerajzolta, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz.
A valódi jótett keresztrejtvényt csoportokban fejtették meg a gyerekek. A megfejtés alapján beszélgettünk arról, hogy mit jelent az a szó, hogy önzetlenség. Mikor és ki lehet önzetlen. Majd mindenki kapott egy virágot. A kérés az volt, hogy a közepének rajzolj egy olyan arcot, ahogyan most érzed magad. Majd az volt a feladat, hogy a szirmaiba írjon mindenki egy-egy olyan cselekedetet, amellyel másnak és magának is önzetlenül örömet tud okozni.
Elindítottunk egy fonalat. Bárkinek lehetett dobni a fonalat, de el kellett mondani hozzá, hogy mit szeret benne.
Mindenki elkészíthette a saját optimista esernyőjét, melyre pozitív gondolatok írtak.