Gyermekeknek szóló feladatlapokból vidámságot sugalló képeket vágtunk ki, illetve olyanokat, amelyek minket tesznek boldoggá. Csoportmunkában plakátot készítettünk belőlük. Feltettük az osztály falára, hogy ha rossz kedvünk van, csak ránézzünk, és egyből mosolyra szaladjon a szánk. „Mosolyogj!” te is! 🙂
Boldogságóra Alapprogram
Folyóiratokból vidám képeket nyírtak ki a gyerekek, majd montázst készítettek belőlük.
Címe: „Vidámságot okozó kép”
Az e havi boldogóra foglalkozást varázslással kezdtük. Felolvastam a gyerekeknek a Tódi törpe varázsszemüvege c.mesét. A gyermekek párosával szemben ültek egymàssal ,és elkellett mondaniuk,mi a másik gyereken vagy gyermekben a szép. Külső és belső tulajdonságokat egyaránt.
Majd a pozitivitásra,optimista gondolkodásra terelve a szót, különböző érzelmeket jelenítettünk meg a mimikánkkal,majd az őszi hangulatfán kiválasztottuk azt az almát,amit éppen bemutattunk arcunk kifejezésével. Ragasztottunk mosolygós smilet, meg színeztük szíveket. Ezekkel kétféle játékot játszottunk: Add tovább! , – és a Most emeld fel ! Ha pozitív tulajdonságokat hallottak meg, ,akkor kell felemelni a szívet. Ha rosszkor emelte fel, a szívet tovább kellett adnia. A gyerekek örömmel játszottak végig.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Relaxációval kezdtük az idei első boldogságóránkat. A medvék mozgását utánozva, a gyerekek helyben járással lépkedtek, vagy lomha mozgással folytatták a játékot és közben medve hangját is utánozva. Pihentetésként, ehhez a kis játékhoz kapcsolódott Nasu mackó szerencséje című mesét interaktív módon dolgoztunk fel. A feltett kérdésekkel és a gyerekek által megfogalmazott válaszokkal sikerült a hála fontosságát erősíteni. Foglakozásunkat a Mackó, mackó ugorjál… c. dalos játékkal fejeztük be.
Először ugyanarról a témáról beszélgettünk, de más-más nézőpontból közelítettük meg azokat. foglalkozást az Ördög-angyal játékkal folytattuk, ami nagyon tetszett a csoportnak. Újabb és újabb választási problémákat kértek. Néhány tanuló érvelése kiemelkedő volt. Erre a feladatra magyaróráimon is tudok építeni. 🙂 A jó tündértől, ahogy azt vártam is leginkább pénzt, egészséget és boldogságot kérnének maguk és családjuk számára. Legszívesebben valamilyen fizikailag erős mese-illetve filmszereplő bőrébe bújnának. A zárókörben a jelmondatunk a következő: „Neked is sikerülni fog!”
A témakörhöz választható feladatok közül mi a Flashmob-ot választottuk. Megtanultuk a dalt és kísérő mozdulatokat, koreográfiát is kitaláltak hozzá, de végül nem volt bátorságuk az iskola diákságának is bemutatni a produkciót, így a tanteremben énekeltük el.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Relaxációval kezdtük az idei első boldogságóránkat. Nasu mackó szerencséje című mese meghallgatása után, a gyerekekkel megbeszéltük a mese lényegét. A feltett kérdésekkel, sikerült a hála fontosságát erősíteni. Nagy sikere volt a Hálavonatnak, melybe mindenki beszállhatott. A hálájuk jeléül, az a társuk szállhatott be a vonatba, akinek valamiért hálásak voltak.
Az október az optimizmus hónapja. Óvodás korban a gyerekeket meg kell tanítani az optimizmusra. Arra, hogy észrevegyék a jót, a szépet, az értéket, és arra, hogy a felnőttek segítségével legyőzzék az eléjük gördülő akadályokat. Olyan játékokat, tevékenységeket terveztünk erre a hónapra, amelyek során a gyerekek optimista szemlélete fejlődik.
Október elején egy óvodai programon vettünk részt. A helyi művelődési ház udvarán álló gesztenyefánál helyeztük el a „Hős fa” táblát, az Éghajlatvédelmi Szövetség kampányának részeként. Beszélgettünk a gyerekekkel a fa értékeiről. Megbeszéltük, mi mindent adhat egy fa. Mivel kiscsoportosok vagyunk, a gyerekek a kérdeseinkre válaszolva fogalmazták meg a fa értékeit: melegben árnyékot ad, kismadarak építhetnek rajta fészket, a rossz levegőt elnyeli és jó levegőt ad nekünk.. . A „Hős fa” avatás után még ottmaradtunk az udvaron gesztenyét szedni, szaladgálni, labdázni. Nagyon jól éreztük magunkat. Igazán jó, első közös óvodán kívüli közösségépítő program volt számukra.
Sokat mondogattuk és nagyon megkedveltük a következő mondókát:
Egyedem, begyedem tengertánc,
Hajdú sógor, mit kívánsz
Nem kívánok egyebet
Csak…(mosolygós/ szomorú) gyereket.
A mondóka végén elhangzott érzelmeket a gyerekek jól meg tudták jeleníteni az arcukon. Megkérdeztem tőlük, melyiket jobb érezni? (Szomorú vagy mosolygós?) A gyerekek mindig azt felelték, hogy a „mosolygósat”! Majd bemutattam nekik Boldog Blankát és Szomorú Szilárdot (2 síkbáb). Boldog Blanka mindig boldog és mosolygós, Szomorú Szilárd pedig mindig szomorú és rosszkedvű. Megkérdeztem a gyerekektől, hogy ők mikor szoktak boldogok illetve szomorúak lenni? A gyerekek ezeket válaszolták
Boldogok: „Amikor valaki játszik velem”, „Amikor nem bánt az öcsém”, „Amikor apa épít velem egy nagy tornyot”, „Amikor nem sírunk”.
Szomorúak: „Amikor hiányzik anya”, „Amikor nem játszik velem senki”, „Amikor hamarabb hazamegy a barátom”.
Játszottunk megkeresős, csoportalakítós (halmazalkotó) játékot. Több mosolygós és szomorú arcocskát vágtunk ki papírból és elrejtettük a csoportszoba különböző részein. A gyerekeknek meg kellett találniuk és az asztalra tenni Boldog Blanka illetve Szomorú Szilárd mellé. Nagyon tetszett nekik ez a játék. Szorgalmasan keresték a képeket, és ügyesen meg is találták, hová kell tenniük. Majd a képeken lévő arcokat utánoztuk. A mosolygós képeket haza vihették a gyerekek. Reméljük, amikor ránéznek, jó kedvük lesz és eszükbe fog jutni ez a játék.
Sokat meséltem ebben a hónapban A három pillangó című mesét. A gyerekek nagyon megszerették, újra és újra kérték, hogy meséljem el. Ez egy igazán optimista mese, hiszen a pillangók a bajban is összetartottak, bíztak a jó időben, még a napocskának is énekeltek, aki a mese végén meleg fényt árasztott a mezőre és a pillangók szárnyát megszárította.
A vizuális foglalkozás keretén belül mosolygós, vidám arcokat készítettünk a gyerekekkel – festés, ragasztás technikájával. Majd az öltözőben az ajtóra kiragasztottuk őket, hogy akik arra járnak és ránéznek, jó kedvre derüljenek.
Napközben mindig odafigyeltünk rá, hogy a gyerek pozitív tulajdonságait, értékeit kiemeljük. Nagyon megdicsérjük őket, amikor olyat tesznek, ami példa lehet a többi gyerek számára is. Például síró gyereknek zsebkendőt hoznak, odanyújtják társuknak a gyümölcsös tálat, ha ő nem éri el vagy egymás elkeveredett ruháját, cipőjét megtalálják…
Sokat hallgattuk Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalát (a hónap dala).
Úgy érezzük, azzal, hogy az értékeket megfogalmaztuk, játékos úton, de tudatosan megjelenítettük az érzelmeket, majd beszélgettünk is róluk, mindezekkel segítettük a gyerekek optimista szemléletének fejlődését.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Szeptemberben megtartottuk havi Boldogságóránkat, melynek témája a Hála volt. Beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy ki miért hálás. A Hálafa című mesét minden gyermek szívesen hallgatta és a mese utáni beszélgetés során, elmondták mi is volt a mese lényege. A foglalkozás lezárásaként hálakezeket és hálafát készítettünk, amelyet kihelyeztünk csoportunkba.