Bella dala mint midig, most is elvarázsolta a gyerekeket. Megbeszéltük, miért is fontos hogy optimista szemlélettel közelítsünk a történések felé. Kipróbáltuk, milyen varázsszemüvegen keresztül nézni a világot.
Boldogságóra Alapprogram
Ebben a hónapban kicsit megfogyatkozott a csapatunk, de így is összeszedtük azokat a dolgokat, amelyek hálával töltenek el. A gyerekek szépen összeszedték miért is hálásak. A nagyokat megszégyenítő őszinteséggel szedtük össze a mindennapi hála lehetséges okait. Jó volt látni milyen nyitott szemmel járnak és látják meg a körülöttünk lévő csodás dolgokat.
Kezdetnek a munkafüzet 40. oldalán lévő táblázat másolatát osztottam ki, azzal, hogy mindenki-mindenkitől szerezzen be aláírást, mert ez 13 fős osztálynál megoldható.
Miután ez megvolt, kértem nézzék át van-e meglepő az aláírások helyi között. Kiderült szinte mindenkit ért 1-2 meglepetés.
A munkafüzet 41-43. oldal idézeteiből beszéltünk meg 10-et, közben több személyes példát is felhoztak, így szinte kiszaladtunk az időből.
Jelző csengőnél került sor a Szókratészről szóló mese felolvasására és pár mondatos értelmezésére.
Az órakezdő relaxáció után csoportban keresztrejtvényt oldottunk meg, amelynek a megfejtése a hála legegyszerűbb módja, a köszönöm volt. Ezután gyűjtöttünk rokonértelmű szavakat, kifejezéseket a hála kifejezésére, majd ki-ki elmesélte, hogy kinek és miért volt hálás. A Holle anyó című mese meghallgatása után megbeszéltük, hogy ki, hogyan mutatta ki a háláját. Csoportokban hálavirágot készítettünk, melynek szirmaira olyan szavakat írtak, amellyel kifejezhetjük hálánkat. A foglalkozás zenehallgatással zárult.
Először a gyerekekkel az optimizmus fogalmát beszéltük meg majd ellentétbe állítottuk a pesszimista gondolkodásmóddal. Azért, hogy mindenki pontosan értse játszottunk egy kicsit. Ugyan arról a dologról fogalmaztak meg a gyerekek pozitív és negatív gondolatokat, majd megállapítottuk, hogy optimistának lenni sokkal jobb, hisz derűsebben látják a világot. Ezek után elkészítettük a mi kis optimista szemüvegünket, és valóban, működött, mindenki vidáman, mosolygósan folytatta a napot.
Boldogságórát osztályfőnöki órán tartottunk. Mivel ez az osztály most csatlakozott a programhoz, előző órákon megismerték a gyerekek, hogy mit is jelent majd a boldogságóra, illetve kipróbálták a pozitivity társasjátékot, mely nagy sikert aratott.
Bevezetésként arról beszélgettünk, hogy milyen jó érzés hálásnak lenni, milyen sok mindenkinek tartozhatunk hálával és mennyi mindenért mondhatunk köszönetet. Majd kis szivecskékre írtuk a gondolatainkat és egy kis üvegbe helyeztük. Ez a mi kis köszönet gyűjtőnk ott áll az osztályban és várja az újabb és újabb hála-gondolatokat, melyeket a hónap végén összegzünk és kis kollázst készítünk belőle.
Levezetésképpen közkívánatra még társasoztunk egy kicsit.
A társas kapcsolatok hónapjában, meghallgattuk a „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek ” című dalt. Novemberi boldogságórákon többek között a jó barátságokról beszéltünk, igaz barátégokról, a viszonzásról. Meghallgatták A róka és a farkas a lakodalomban című mesét, ami után hosszasan beszélgettünk, hogy milyen barát a róka valamint azt, hogy így nem viselkedik egy igaz barát.
Nagyon érdekelte őket ez a hónap téma. Közösen készítettünk tököket, párokban dolgoztak, ahol a munka megosztás és az együttműködés volt a cél. Sikeresnek mondható ez a projekt, de ezt a képek is mutatják.
Az októberi hónapot megkezdve, meghallgattuk a „Pozitív gerek vagyok” című dalt, a gyerekek, többszöri hallgatás után már önállóan is tudták eneleklni. Ebben a hónapban betekintettünk az Agymanók című animációs mesébe, ahol a fő érzelmekre voltunk kiélezve, ezután megbeszéltük az érzelmeket. Végül pedig lerajzoltuk magunkat, hogy hogyan is látjuk magunkat a tükörben.
Az októberi hónapot megkezdve, meghallgattuk a „Pozitív gerek vagyok” című dalt, a gyerekek, többszöri hallgatás után már önállóan is tudták eneleklni. Ebben a hónapban betekintettünk az Agymanók című animációs mesébe, ahol a fő érzelmekre voltunk kiélezve, ezután megbeszéltük az érzelmeket. Végül pedig lerajzoltuk magunkat, hogy hogyan is látjuk magunkat a tükörben.