A vidám Bagdi Bella dallamot dúdolgatva készültek angyalkáink.
Boldogságóra Alapprogram
A foglalkozásra hangolódás most is a hónap dalával (Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek) énekkel kezdődött. Majd néhány relaxációs gyakorlattal folytattuk. A téma nagyon közel áll a gyermekekhez, szinte minden játszópajtásra barátként tekintenek. A foglalkozás elején a szeretet-barátság simogatást adták körbe egymásnak a gyerekek, majd arról beszélgettünk, hogy kinek ki a barátja. Az ügyesebb gyermekek azt is elmondták, hogy miért szeretnek a társukkal játszani, beszélgetni.
A kolléganőkkel közösen előadtuk a gyerekeknek a Süni irigy lesz bábjátékot, amely nagyon tetszett a gyerekeknek és érthető számukra a történet mondanivalója, tanulsága.
Majd elkészítettük a csoportunk barátságláncát is.
A gyerekek még délelőtt többször eljátszották a mesét.
Novemberben a társas kapcsolatokról beszélgettünk. Megbeszéltük, milyen a jó barát, hogyan alakulnak ki a baráti kapcsolatok, mit kell tennünk a barátságért, milyen pozitívumai, illetve esetleg negatívumai lehetnek.
Arról is szót ejtettünk, hogy mi alapján választunk barátot és mit jelent a megbocsátás.
A diákok szerint, a jó barát segítőkész, megbízható, megértő, kedves, vicces. Az osztályban már kialakulóban vannak mélyebb barátságok is, de szívesen játszanak közösen is, aminek nagyon örülök.
A foglalkozások elején és végén énekeltünk – Jobb veled a világ, Ha boldog vagy…
Elolvastam nekik a Mese a sündisznóról, aki arra vágyott …: egy szúrós süniről szól és egy kislányról, aki a barátja lesz.
Adventi jó cselekedet kihívást hirdettünk az osztályban: Minden napra egy jó cselekedet. Leginkább olyanokkal, akik nem a barátaink, akikkel ritkábban beszélgetünk, aki nem tartozik szorosan a baráti körünkbe. Volt ölelés, beszélgetés, vigasztalás, masszázs, a nasi megosztása, ökölpacsi… Mindenki körberajzolta a tenyerét, majd beleírta, hogy milyen jó cselekedetet hajtott végre.
December – Boldogító jó cselekedetek
A hónap dalával hangolódtunk a Boldogságóra témájához. Felolvastuk a jó cselekedetek jótékony hatását a személyiségünkre, és mindenkinek kerestünk rá példát a saját életéből. Motivációs üzenetek közül a rászoruló társunk viselkedésbeli elfogadását erősítettük: lakótárs a kollégiumban provokálóan viselkedik, agresszíven fordul a társaihoz. Szupererő kártyák közül kiválasztottuk, melyek nekünk a témához illik és kiválasztotta mindenki magának azt, amelyiket magáénak érez. Majd meg is ajándékoztuk egymást egy rövid indoklással.
Felelevenítettük a Mikulással való találkozást, és azt, hogy ő mit képvisel a szemünkben, lelkünkben. A színházi előadás történetét is felidéztük: ki milyen jócselekedetet tett.
Mesét olvastam „A mókusgyerekek” címmel, hogy a gyerek jó partner legyen. Ez azt jelenti, hogy megbecsüljük és méltányoljuk a másik tulajdonságait, képességeit. Egy személyben elsősorban az embert lássuk meg, igazi partnerkapcsolat alakuljon ki: mások iránti tolerancia, az életközösségben való helytállás, helyes viselkedés.
Fő témánk a mézeskalács-készítő műhely lett. Munkamegosztással, együttműködéssel elkészítettük a süteményt, melyből a karácsony közelettével megkínáljuk társainkat.
Kapni nagyon jó érzés, de adni… leírhatatlan.
Lerajzoltuk a jótevő angyalkáinkat a képeslapokra és ezeket eljutattuk azokra a helyekre, ahol a leginkább szükség van egy kis szeretetteljes gesztusrara, a közvetlen környezetünkben. Kis csomagok is készültek, amelyeket saját magunk csomagoltunk be ünnepi díszbe. Az óvodás társaknak okoztunk ünnepi örömet egy előadásunkkal, amelyben megmutathattuk erősségeinket és tovább erősítettük azokat. Ezáltal adtunk és kaptunk is örömet és szeretetet.
Ezt a foglalkozást is relaxációval kezdtük, majd meghallgattuk A Hónap dalát. Szituációs játékkal gazdagítva beszèlgettünk a gyerekekkel arról, hogy miben tudnak segíteni otthon vagy az iskolában. Ezután meghallgattuk Várfalvy Emőke Angyal a cipős dobozban című meséjét. Beszélgetünk arról, hogy ők mit raknànak a dobozba, és kinek küldenék el. Majd megnéztük a Legcsinosabb óriás mesét. Zárásként meglepetés képeslapot készítettünk a műtét után lábadozó társuknak, amit postán elküldünk neki.