Decemberi hónap a boldogító jócselekedetekről szólt. A hónap elején meglátogatta az osztályunkat a Jóság manó, aki eldugta az osztályba járó gyerekek neveit az adventi naptárba és elhozta számunkra az adventi kihívásokat is. Naponta teljesítettünk egy kihívást és kihúztuk egy gyermek nevét, akivel aznap csak jó dolgot lehetett tenni. Előre engedni, segíteni neki, első lehetett a sorban, megölelni stb. A kihívások is egy-egy jó cselekedethez kötődtek. Nemcsak az osztályba járó gyerekekre gondoltunk, hanem a nehéz sorsú gyerekekre is. Csatlakoztunk a cipősdoboz karácsonyi akcióhoz, amelyben az osztály kis manói 17 csomaggal járultak hozzá, hogy még szebb legyen az ünnep. Ezt követően mindenki megrajzolta az angyalkáját, aki egy olyan ajándékot hozott, amit nem lehet pénzért megvenni. Ezekből a szavakból elkészítettük az osztály karácsonyfáját.
Boldogságóra Alapprogram
A december a jó cselekedetekről szólt a pillangó csoportban. Már a hónap elejét azzal kezdtük, hogy elkészítettük a “jószívű “szívecskéket mindenki számára, amelybe az egész hónap során gyűjtötték a gyerekek azoknak a gyerekeknek a jelét, akik bármiben jó cselekedeteket, segítséget nyújtottak a számukra. Hónap végén végignéztük ki szerepel a legtöbb szívecskén. Szűlők jelét is felrajzolták a gyerekek, hiszen az adventi nyíltnapunkon ők is az óvodában töltöttek egy napot. Nagyon tetszett ez a gyerekeknek, hiszen ilyen óvodai projektben szülők nem vesznek részt máskor. A Mikulás ünnepség, a karácsony, madárkarácsony önmagában is összehozza és egymáshoz közelebb hozza a csoport tagjait, de ismét nagy kohéziós erővel bírt Bagdi Bella : Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalának hallgatása, később a közös éneklés. Az adventi mindennapokat Boldog Dóra és a karácsony napjához szánkózása tette még varázslatosabbá azon az adventi naptáron, amit a gyerekek készítettek Boldog Dóra számára. Élvezték a gyerekek a segítségnyújtás szituációs játékot is. A decemberi meghitt, nyugodt, békés mindennapok nagyon jót tettek a gyerekek egymásra figyelésének, a csoport kohéziós erejének erősítésében.
Jótett helyébe jót várj!
Fontos számunkra, hogy jótetteket képviseljünk, annál is inkább, mert személyes példamutatásunk hatást gyakorol gyermekeinkre. A Boldogságóra program mindegyik témáját szeretjük, de a” jó cselekedeteket” talán a legjobban. Adventi készülődésünket ez határozta meg. A közös adventi gyertyagyújtások mindig egy picit közelebb vittek bennünket egymáshoz. Sokat beszélgettünk a szeretet ünnepéről, ki hogyan készül az ünnepre, fontosak a jó cselekedetek.
December 6. közeledtével Szent Miklós történetével ismertettük meg a gyerekeket. Más jótevő emberekről, mint pl. Szent Mártonról és Assisi szent Ferencről is beszélgettünk. /Kik voltak, mi fűződik a nevükhöz…stb. Mindezeket az ismereteket mesék segítségével plántáltuk gyermekeink lelkébe./ A várva várt napon a gyerekekhez eljött a Mikulás….Rajzokkal és angyalkákkal mi is megajándékoztuk a Mikulás Bácsit. A hagyományokat őrizve december 13- án búzát vetettünk, majd mézeskalácsot sütöttünk. A búzával és a mézeskaláccsal megajándékozták szüleiket a gyerekek.
Egy másik napon szívesen hallgattuk meg újra Bagdi Bella Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalát. A közös tánc után kézműves tevékenységre hívtam a gyerekeket. Részben osztott Kiscsoport lévén igyekeztem leegyszerűsíteni a feladatokat. Pár középső csoportos kisgyerekkel karácsonyi képeslapot készítettünk, amit családjaiknak ajándékoznak a fa alatt. A kicsik jobbára firkarajzokkal töltötték meg a lapot, de nagy szeretettel és igyekezettel tették azt. /Segítettem őket az „alkotásban”. /A jótevő angyalkák is elkészültek. A feladatot imádták a gyerekek, nagyon motiválta őket. Kartonból készült az angyalka sablonja, amit fonaltekerős technikával öltöztettünk fel. Ez az angyalka mindegyikük karácsonyfáját díszíti otthon. Feltett kérdéseimre aranyos válaszok születtek. Pl.: „Az angyalka szeretetet és jóságot vigyen mindenkihez!”
Nagyon szeretjük a madarakat, így a madáretetők feltöltéséről sem feledkeztünk el. Gondoskodunk róluk, hiszen télen nem találnak ennivalót. Figyelemmel kísérjük van-e magocska az etetőben, szükség szerint pótoljuk.
Karácsony közeledtével szeretetdobozt ajándékoztunk egy szerényebb körülmények között élő, csoportunkba járó kisfiúnak. Otthonról hozott dolgokkal és sok szeretettel töltöttük meg a kis dobozt, hogy örömet szerezzünk.
Úgy érzem, hogy tartalommal teli, szép hónapot tudhatunk magunk mögött. A közösen végzett jó cselekedetek gazdagították a pici kis lelkeket.
Az adventi időszakban igyekeztünk kicsit lecsendesedni, egy-egy osztályfőnöki óra vagy délutáni foglalkozás alkalmával rövid, karácsonyi videókat, kedves történeteket néztünk meg a gyerekekkel, ezzel is hangolódva az ünnepre, melyet mindenki annyira várt. Minden héten egy közös gyertyagyújtást is beiktattunk a hétköznapi rohanást megtörve, ezzel is közelebb kerülve karácsonyhoz. A boldogságóránkon mi más lehetett volna a téma, mint a karácsonyi előkészületek, illetve megkértem a gyerekeket, hogy mindenki meséljen kicsit, hogy ő otthon hogyan és miben segít a szüleinek. Utolsó napunkon pedig közösen töltöttük el az osztálytermünkben a karácsonyi ‘angyalkázós’ délelőttöt, amikor sor került egy-egy apró ajándék átadására. Végül egy közös gyertyagyújtással és egy fényképpel zártuk a napunkat a téliszünet előtt.
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Az egész hónap a szeretet jegyében telt, hogyan vidíthatunk fel másokat, hogyan szerezhetünk örömet? Sokat énekeltünk és sok ajándékot készítettünk társaknak, tanítóknak, szülőknek. Elolvastam Várfalvy Emőke: Angyal a cipősdobozban című meséjét a gyerekeknek. Beszélgettünk arról, hogy milyen ajándéknak örülnének a mesében szereplők, a saját családjuk, ők maguk. Hangsúlyoztuk, hogy a szívből, szeretettel adott apró meglepetések adnak a legtöbb örömet. 🧡
Ebben a hónapban a Boldogító jó cselekedetek témát dolgoztuk fel csoportjainkban. A katica csoportban mindenki lerajzolta a saját segítő angyalkáját s megbeszélték, kinek miben szokott ez az angyalka segítségére lenni. A Napocska csoportban a Mikulást segítő műhelyben cipős dobozba rajzolhatták, vagy készíthették el a segítő angyalkáikat a gyerekek melybe a szülőket is bevonták az óvónénik hiszen a cipős dobozokat otthonról hozták a gyerekek, s volt aki már otthon kivágta, elkészítette sítő angyalkáját.A kisebbek jó cselekedetként óvónénik segítségével mézeskalácsot sütöttek az Adventi ráhangolódás idején mellyel szüleiket ajándékozták meg.Minden csoportban meghitt Karácsonyi műsorral kedveskedtek a gyerekek szüleiknek ezzel kívánva boldog , áldott ünnepeket nekik.
Beszélgetőkör- mi az a jócselekedet?
Mesére hívó mondóka.
Mese: Angyal a cipősdobozban.
Cipősdobozos ajándékok átvétele a jótevőktől.
Együtt játszás az ajándékozó iskolásokkal.
A legnagyobb boldogság a sugárzó gyermekarcok látása.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
A mai boldogságóránkon azt a feladatot adtuk a gyerekeknek, képzeljenek el valakit, aki valamiért nehéz időszakon megy keresztül, vagy mostanában nehéz neki, esetleg valamiért szomorkodik. Megbeszéltük, hogy mindenkinek jól esik tudni, hogy nincs egyedül és néha egy kis szeretetteljes gesztus is segíthet széppé tenni a napot. A beszélgetés végén képeslapot készítettünk, amit az elképzelt személynek ajándékozhatnak, jelezve ezzel, hogy mellette vannak. Folytatásként a Boldogító jó cselekedet színpadán a jó cselekedetekről színházi előadást nézhetett meg Boldog Dóra! Olyan jelenetet, helyzetet, amiből egy kicsit jobban megérthetik, hogy miért is boldogít minket, ha jót teszünk másokkal! Végül, a boldogságóra zárásaként meghallgattuk Várfalvy Emőke: Angyal a cipős dobozban c. meséjét.
A kicsikkel a karácsonyi készülődés a szülőknek és gyermekeknek is nagy öröm volt. A szülőkkel közösen alkottak a gyerekek, mindenki aktív volt és segítőkész, szívesen segítettek egymásnak. Megajándékozták egymást saját készítésű alkotásokkal.
Jobb adni, mint kapni
A foglalkozást a jó cselekedet, önzetlenség, segítőkészség fogalmának megbeszélésével kezdtük.
Példákat kerestünk a saját életünkből , és az általunk ismert mese-, film-, olvasmányélményekből.
Megnéztük a Kőleves című népmesét, majd beszélgettünk a szereplők tulajdonságairól, a mese tanulságáról.
Advent-hez kapcsolódva a gyerekek általuk végrehajtható jó cselekedeteket fogalmaztak meg. Angyalkákat rajzoltunk, akik segítenek a jó cselekedetek végrehajtásában.