A gyerekek szívesen meséltek jövőbeli céljaikról, amit aztán papírra is vetettek.
Boldogságóra Alapprogram
Bevezetésként relaxációs mozgásokat végeztünk, ami igen kedvelt a gyerekek körében.(Összehangoló 1-2, Hervad a virágom…,Napimádás)
Megismerkedtünk Bezzeg Andrea: Aranykulcs meséjével, amit mesegyertya mellett kitartóan és nagy figyelemmel követtek. Felismerték azt, hogy negatív viselkedésmódokat, hogyan lehet pozitív hatásúvá tenni cselekedetek által és az így megélt boldogság érzése mekkora örömforrás saját magunk és a közösség számára is. Levelet kapott a csoport, miszerint a csoportban lakó Pók néni elköltözött tőlünk, mert nagyon hangosak voltak a gyerekek, illetve játékaikra sem ügyeltek, viszont, ha három akadályt legyőznek együtt, úgy, hogy a hangerőre is figyelnek, akkor jutalomként megkaphatják a megismert mese szereplőit, színezhetik és síkbábot készíthetnek a mese eljátszásához. Feladataik: -játékválogatás, hogy minden játék a helyére kerüljön
– az éjszaka sötétjében ugrándozó kisnyulak egymást kikerülve ,vigyázva járják be a mezőt
– a megtört jégmezőn lévő pingvineknek úgy kellett segíteniük egymást, hogy az elsüllyedt jégtáblákról társaikat rásegítsék a fogyó,de még meglévőkre.
Bevezetésként relaxációs mozgásokat végeztünk, ami igen kedvelt a gyerekek körében.(Összehangoló 1-2, Hervad a virágom…,Napimádás)
Megismerkedtünk Bezzeg Andrea: Aranykulcs meséjével, amit mesegyertya mellett kitartóan és nagy figyelemmel követtek. Felismerték azt, hogy negatív viselkedésmódokat, hogyan lehet pozitív hatásúvá tenni cselekedetek által és az így megélt boldogság érzése mekkora örömforrás saját magunk és a közösség számára is. Levelet kapott a csoport, miszerint a csoportban lakó Pók néni elköltözött tőlünk, mert nagyon hangosak voltak a gyerekek, illetve játékaikra sem ügyeltek, viszont, ha három akadályt legyőznek együtt, úgy, hogy a hangerőre is figyelnek, akkor jutalomként megkaphatják a megismert mese szereplőit, színezhetik és síkbábot készíthetnek a mese eljátszásához. Feladataik: -játékválogatás, hogy minden játék a helyére kerüljön
– az éjszaka sötétjében ugrándozó kisnyulak egymást kikerülve ,vigyázva járják be a mezőt
– a megtört jégmezőn lévő pingvineknek úgy kellett segíteniük egymást, hogy az elsüllyedt jégtáblákról társaikat rásegítsék a fogyó,de még meglévőkre.
A nőnapot minden évben megünnepeljük az óvodánk csoportjaiban. A fiuk otthon is készítenek ajándékot a lányoknak, de fontos, hogy közösen a csoportban is készüljünk erre a fontos ünnepre.
A lányok nagy örömmel fogadták a fiuk köszöntését.
Ezt a napot kineveztük a lányok napjának, amikor is a fiuk kicsit kényeztetik a lányokat. pl. elpakolnak, megterítenek. Mi pedig addig pihentünk, játszottunk sőt még körmöt is festettünk.
A festés a gyerekek mindennapi tevékenységéhez hozzátartozik. Aznapi hangulatuknak, élményeiknek kivetülése. A fiuk kevésbé szeretnek festeni, rajzolni. A zenére festés, a zenehallgatás alatti hangulat, képzelet szárnyalása beindíthatja számukra is a motivációt.
Öröm számukra, hogy ők is önfeledten, témától, ötletadástól függetlenül saját örömükre festhetnek. alkothatnak.
Az elkészült alkotások gyönyörűek lettek.
Decemberi témánk a „Jó cselekedetek gyakorlása volt. Bezzeg Andrea: Szívem kertje c. meséjének feldolgozása során már nagyon sok lehetőség kínálkozott a téma bevezetésére. A gyerekek örömmel meséltek arról ki hogyan segít, tesz jót otthon a családja körében. Kifejezetten kedvelt játék volt a „Jóságos manók” c. játék melyet több napon keresztül játszottunk.A játékhoz kivágott szíveket bármikor elvehették az asztalról, belerajzolhatták annak a kisgyermeknek a nevét, akivel sikerült jót cselekedniük.
Bagdy Bella : Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dalát egész hónapban szívesen hallgatták a gyerekek.
Számos szituációs játékot szerveztünk a jó cselekedetek gyakorlására, melynek akkora sikere lett, hogy a gyerekek már önállóan is szervezték maguktól.
Február – A megküzdés hónapja
Meg tudunk küzdeni a mindennapi kihívásokkal, veszélyekkel? Le tudjuk-e győzni a túlzott aggódást, félelmet? Tudjuk-e, hogyan viselkedjünk szorult helyzetben? Melyek azok a stratégiák, amik megkönnyítik a konfliktusokkal, kudarcokkal való szembenézést? Februárban, a „Megküzdés” hónapjában ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
A mesék, most is, mint mindig a segítségünkre siettek. Megnéztük a Pip című rövidfilmet. A kiskutya kitartása, akaratereje, bátorsága jó példával szolgált. Eljátszottuk a Kecskekatonaság című népmesét. Megláthattuk, hogy szegény fiúnak a sorsa hogyan fordul jobbra akaratának, kitartásának, a magába vetett hitének köszönhetően. Elolvastuk, tovább szőttük a „Ki tudja, ez jószerencse vagy balszerencse?” című mesét is. Ebben a hónapban kezdtem olvasni osztályommal Csukás István: A téli tücsök meséi-t. Igazi „Boldogságórás szemmel” követjük a kis történeteket. A kedves kis szereplőink példát adnak nekünk: elfogadás, hála kifejezése, optimizmus, barátság, kihívásokkal, konfliktusokkal való megküzdés terén.
A streszoldó mozgásos játékok is a megküzdési stratégiákhoz tartozhatnak. Megvalósítottuk az „Állati állapotok” című játékot. Az iskolaudvaron erős farkaskénthaladtunk, riadt, félős nyusziként ugráltunk vagy óvatos rókaként lopództunk. Megtanultuk a „Királylány, sárkány, királyfi” csapatjátékot. Vidám perceket adott számunkra, szabadidőben, testnevelésórán is többször eljátszottuk.
Megismertük a „Szorult helyzetben” című feladatot, és eljátszottuk az ajánlott szituációk közül néhányat, kerestük a megoldásokat, hogyan oldhatnánk a helyzetből adódó feszültséget. A hónap során tudatosan figyeltünk azokra a „szorult pillanatokra”, amikor valaki váratlanul, nehéz helyzetbe került. Például, ha valaki otthon felejtette az úszófelszerelését, kiöntötte az innivalóját a padra, elkésett, összeveszett a társával. Tanácsokkal segítettünk megkönnyíteni a helyzet kezelését. Bátorító kifejezéseket tanultunk: Képes vagyok rá! – Meg tudom oldani! – Előbb vagy utóbb sikerül! – Minden rendbe jön!
A hónapban jelképesen megépítettük a „megküzdés várát”. Mindenkinek úgy kellett megterveznie a vár „tégláját”, hogy színében, mintázatában tükrözze azt az erőfeszítést és érzelmet, amellyel győzedelmeskedhetünk a problémák felett. Ez a vár díszítette havi faliújságunkat.
„Nomen est omen” tartja a mondás. Utánanéztünk, hogy osztályunkban kinek mit jelent a keresztneve. Megbeszéltük, ösztönözhet-e bennünket a nevünkben rejlő erő. A mi kis csapatunk nevei: csillag, hadisten, akarat, bölcsesség, tökéletesség, bölény, oroszlán… hogyan védelmezhetnek, erősíthetnek bennünket. Mindenki lerajzolhatta a nevének megfelelő, vagy az általa elképzelt bátorító lényt. „Egységben az erő” kifejezéseként egymás mellé rendeztük a rajzokat. A gyerekek mesélhettek a rajzaikról, és az életre hívott lényeikről.
Ez a hónap sok feladatot, de sok vidámságot is tartogatott számunkra. Megtanultuk, hogy a jókedv, a vidámság is sok problémán átsegíthet bennünket. A farsangon nagyon jól éreztük magunkat.
Ha mégis maradt bánatunk, azt is megtanultuk, hogy az is jó megküzdési módszer lehet, ha a problémánkat leírjuk. Mindenki kis papírra írhatta, „ami a szívét nyomja”. A kis cetlit alaposan összegyűrtük és a „Bánat-zsákba” dobtuk.
Egy kihívás is várt ránk a hónapban. Az osztályunk egy kis műsorral lépett fel a Suliváró programon, erre kellett alaposan felkészülnünk. Kitartásra, együttműködésre volt szükség. Elértük célunkat, sikeresen szerepeltünk.
A hónap ajánlott nevezetes napjai közül február 29-ét ünnepeltük meg. Kiemeltük különlegességét, mivel csak 4 évente találkozhatunk vele.
A foglalkozásra hangolódásként meghallgattuk a hónap dalát: Bagdi Bella: Imádok élni…
A csoportról korábban készített fotókat nézegetve arról beszélgettünk, hogy milyen öröm jut eszükbe a képekről.
Érzékszerveket ábrázoló kockával való dobás után az érzékszervekhez kapcsolatos örömöket fogalmaztunk meg. Pl: Tapintás: Örömet okoz, amikor megölelem a barátomat. Látás: Örömet okoz, ha meglátom az óvónénimet. Hallás: Örömet okoz, ha hallom a madarak csicsergését.
Ölelő körben először mindenki szomorú volt, majd az örömet, mosolyt átadva körben a társunknak mindenki boldog lett.
Előző napokban titokban a fiúkkal ajándékot készítettünk és verset tanultunk. Nőnapon a lányokat a fiúk felköszöntötték és átadták a kis meglepetésüket, egész nap udvariasak voltak velük, kedvükbe jártak. Ezek az apró figyelmességek örömmel töltötték be a kislányok napját.
A tanulókkal a mindennapi problémáink leküzdésére igyekeztünk fókuszálni. Először beszéltünk az iskolai problémáinkról, a nehézségekről az osztályban, majd a családban, közben pedig megállapítottuk, hogy mindenki hasonló problémákkal küzd. Arra ösztönöztem őket, hogy mindig először a kis problémák megoldásával kezdjenek, csak után lássanak neki a nagyobbaknak, amelyeket ismét kis részekre, összetevőkre kell bontani, úgy foglalkozni velük.
Az órát együttműködésen alapuló játékkal fejeztük be. Megállapíthatjuk, hogy szeptembertől javulás tapasztalható.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
a hosszú távú öröm forrása…