A 4. osztály távlati céljai
Boldogságóra Alapprogram
A tavasz a megújulás hírnöke. Előbújnak az első virágok,rovarok,megkezdődik az óvodai udvar rendbetétele. Mindenre úgy csadálkozunk rá,mintha sosem láttuk volna, a kék ibolyára, a sárga gólyahírre, a bodobácsra, rügyező,virágba borult fákra. Arra ösztönzünk mindenkit tegyenek környezetük megóvásáért valami apróságot. Kis üzenetet küldtünk a családoknak amit a gyerekek nyújthattak át a Boldogság világnap hetében.
Az óvoda minden gyermeke s a nevelőközösség minden tagja, közösen együtt ünnepelte a Boldogság világnapját.
Nagy izgalom s sok nevetés közben készült el az élő hála hidunk.
Az óvoda minden gyermeke s a nevelőközösség minden tagja, közösen együtt ünnepelte a Boldogság világnapját.
Nagy izgalom s sok nevetés közben készült el az élő hála hidunk.
A hetedik boldog órát a Boldogság Világnapján rendeztük meg, és az egész óvodát bevontuk a programokba. Az óvodánkban 3 csoport tart boldog órát rendszeresen, így most úgy gondoltuk, hogy egy közös boldog órát tartunk a gyermekeknek. A programok első felén csak a 3 csoport gyermeki vettek részt, ahol a hónap dalára táncoltunk közösen, majd a kollégáimmal eldramatizáltuk a Pillangók meséjét. Nagyon tetszett a gyermekeknek, hogy beöltöztünk, megszólítottuk őket is, pillangó táncot jártunk. Majd egy szivárványos színezőt kaptak, amit kedvük szerint színezhettek ki. Ezután kapcsolódott be az óvoda többi csoportja. Az udvaron egy kicsit beszélgettünk, a meghívott vendégünkkel együtt (ő már 2018 óta tart boldogság órákat, mentor és oktató is), akivel elmondtuk, hogy miért is vagyunk itt, milyen nap van, megkérdeztük a gyermekeket, hogy mit jelent a boldogság, minek lehet örülni…stb. Közös tánc után, minden csoport „Örömke” rajzot készíthetett, majd szívkeresés kezdődött az óvoda udvarán, és a programot szintén egy közös tánccal, játékkal zártuk. A szülőknek a kollégákkal együtt készítettünk egy selfie pontot, ahol kedvükre fotózkodhattak, valamint egy „Boldogságfalat” is felállítottunk, ahova pozitív gondolatokat oszthattak meg. Úgy gondolom, hogy tartalmas délelőttöt tudhatunk magunk után. Mindenkitől pozitív visszajelzést kaptunk, és úgy döntöttünk, hogy a következő évben is megrendezzük az óvodánkban a Boldogság napot.
A Boldogság világnapja alkalmából szív-készítő programot hirdettünk az óvodába járó gyermekek és szüleik körében. Az elkészült szívekkel feldíszítettük az óvoda csoportjait, átadó-helyiségeit, közterületeit. A Boldogság világnapján minden csoport -szabadon választott technikával -elkészített egy nagy szívet, amelyre felkerültek a gyerekek gondolatai a boldogsággal kapcsolatban. Ezek az óvoda kerítését díszítik.
Csupaszíveimmel mozgalmas márciusi hónapunk van. Apró és nagy örömökből bőven jut mindenkinek ebben az időszakban. Mindenki megtalálja a számára legkedvesebb programot, ki tudja próbálni a számára új dolgokat, lehetőségeket. Megtartottuk a szájápolás világnapját, voltunk vadászkiállításon, nyitott Matematika órát tartottunk elsősként, előttünk a Víz világnapja.
Apró örömök – nagy boldogság, csupa élmény és jókedv, így várjuk az áprilist.
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
Már a hónap elején elkezdtük a téma feldolgozását és elkészítettük a dekorációt a tantermünkbe, ami a gyerekek apró örömeit tartalmazza. A napok végén, levezetésként, a légzőgyakorlat segítségével próbáltak egymásra hangolódni, elmondani az aznapi örömüket. Majd ebben a hónapban sem hagytuk ki a világnapokat. Az újrahasznosítás világnapja alkalmából különböző tárgyakat készítettek a gyerekek, amelyen valamilyen formában megjelenik a szív. Összekötve így a boldogság világnapjával. Végül megépítettük az osztályunk Hála-hídját, köré raktuk az elkészült szíveket és mindenki kikiabálhatta magából miért hálás.
A gyerekek ebben a korban könnyen elkeserednek, megsértődnek. Előszeretettel bántják, piszkálják egymást, sok kudarc éri őket az iskolai tanulásban is. Nagyon fontos,hogy tudatosítsák magukban, hogy milyen tevékenységekkel tudják tompítani az őket ért stresszhatást.
Fürtábrán gyűjtöttük össze azokat a dolgokat, amelyek segíthetnek.Majd mindenki azt a 4-et,5-öt választotta ki, ami neki segít személyesen.
Nagyon fontos óra volt.