Föld napja
Boldogságóra Alapprogram
A tanulókkal körben ülve kis szóbeli bemelegítéssel kezdtünk. Mi az az öröm? Mi az, amit élvezni tudnak? Mi után vágyakoznak? Adta magát a téma, hogy egymás számára dicséreteket fogalmazzanak meg, azt közöljék a jobb oldalukon ülővel. Miután kölcsönösen kedveskedtek egymásnak, az arcukon elégedettséget lehetett látni. Következő feladatunk egymás dicsérete volt szavak nélkül. Ez után az aktivitás után elbeszélgettünk arról, hogy melyik forma volt számukra kellemesebb: a szóbeli kedvesség vagy pedig az érintés.
A foglalkozás végén a diákok megállapították, hogy a szép szó és a kedves érintés egyaránt örömet okoz, még csak pénzbe sem kerül.
Boldogságóránk kezdő relaxációjának a Szivárványlégzés mindfulness gyakorlatot választottam. A gyakorlat segíti a lecsendesedést, a koncentrálást önmagunkra. Az így magunk köré varázsolt szivárvány hídon keresztül jutottunk el egy távoli kis szigetre, ahol a szigetlakók megtanították nekünk a megbocsátás varázsszavát : a ho’oponopono-t. A Ho’oponopono jelentése : hibát kijavítani. Ebben lehet segítségünkre az ölelés, a sajnálom, köszönöm, a bocsáss meg, és a szeretlek varázsszavak is. Ezt követően Bezzeg Andrea meséjéből ismerhették meg a gyerekek Lola és Lili a két tündér bocsánatkérő történetét. A mesehallgatás után megbeszéltük a mese üzenetét, tanulságát. Folytatva a beszélgetést a Szupererő kártyák segítségével választottunk ki erősségeket (pl: szeretet, bölcsesség, társas intelligencia, önuralom) amelyek fontosak lehetnek a megbocsátás képességének a gyakorlásában . Boldogságóránkon többször meghallgattuk a hónap dalát -Bagdi Bella: ho’oponoponot, és Bella gyermekdalait. Zárásként a gyermekek kiszínezték a megbocsátás ajándékát.
Boldogságóra foglalkozásomat a „Fújj-fújj” relaxációs gyakorlattal kezdtük. Miután boldog Dóra köszöntötte a gyermekeket, egy tengeri utazásra indultunk. A király kalandvágyó lévén rábeszélte a kapitányt, hogy kormányozza a hajóját minél távolabbi helyre, oda, ahol még sohasem járt. Az utazást drámajátékokkal tettem varázslatossá, hol a nap sütött, hol a szél süvített, hol dörgött-villámlott (dob hangjával szemléltettem a dörgést). Közben folyamatosan kérdeztem a gyermekeket, hogy mit éreznek. Azzal folytattam, hogy a kapitány nagyon kimerült, elaludt, emiatt a király végtelen haragra gerjedt, mivel a viharban a hajót nagyon dobálta a tenger. Szörnyű gondolatokat fogalmazott meg a fejében, hogy mit fog tenni a kapitánnyal, ha egyszer kikötnek valahol. És amikor szárazföldet értek, megjelent egy kislány, aki a sziget varázs szavával fogadta a királyt. A király megtanulta ennek az idegen népnek a megbocsátás nyelvét, amit a népének (gyerekeknek) is átadott, így a kapitányának is megkegyelmezett. A játékot követően közösen meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono dalát.
Ezután arra kértem a gyermekeket, meséljék el, hogyan érezték magukat az utazás során, az ő szívükben volt-e harag? Kezdetben a meséhez kötötték érzelmeik elmondását, majd rátértek személyes élményeikre, sértettségeikre, haragjaikra. Tudatosan igyekeztem mindegyik gyermeknél a megbocsátásra fókuszálni. Nagy segítség volt a Tündéri bocsánat mese, a gyermekek nagyon jól kiérezték belőle megbántás-megbánás- megbocsátás párhuzamait. A mese végén a gyermekek egy tündéri öleléssel egy-egy varázsigét súgtak egymásnak.
Minden gyermek készíthetett egy-egy varázskártyát, melyet szivecskével, virággal díszítettek, ezt hazavitték a családjukba, hogy a varázsige mellet ezzel is gyakorolják a megbocsátást.
A szülőknek a zárt csoportjukba továbbítottam a hónap elméleti anyagának kivonatát, illetve a könyvajánlatokra is felhívtam figyelmüket ( Gerald G. Jampolsky: Megbocsátás; Stiegervald Krisztián: Generációk harca a figyelemért…)
Boldogságóra foglalkozásomat a „Fújj-fújj” relaxációs gyakorlattal kezdtük. Miután boldog Dóra köszöntötte a gyermekeket, egy tengeri utazásra indultunk. A király kalandvágyó lévén rábeszélte a kapitányt, hogy kormányozza a hajóját minél távolabbi helyre, oda, ahol még sohasem járt. Az utazást drámajátékokkal tettem varázslatossá, hol a nap sütött, hol a szél süvített, hol dörgött-villámlott (dob hangjával szemléltettem a dörgést). Közben folyamatosan kérdeztem a gyermekeket, hogy mit éreznek. Azzal folytattam, hogy a kapitány nagyon kimerült, elaludt, emiatt a király végtelen haragra gerjedt, mivel a viharban a hajót nagyon dobálta a tenger. Szörnyű gondolatokat fogalmazott meg a fejében, hogy mit fog tenni a kapitánnyal, ha egyszer kikötnek valahol. És amikor szárazföldet értek, megjelent egy kislány, aki a sziget varázs szavával fogadta a királyt. A király megtanulta ennek az idegen népnek a megbocsátás nyelvét, amit a népének (gyerekeknek) is átadott, így a kapitányának is megkegyelmezett. A játékot követően közösen meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono dalát.
Ezután arra kértem a gyermekeket, meséljék el, hogyan érezték magukat az utazás során, az ő szívükben volt-e harag? Kezdetben a meséhez kötötték érzelmeik elmondását, majd rátértek személyes élményeikre, sértettségeikre, haragjaikra. Tudatosan igyekeztem mindegyik gyermeknél a megbocsátásra fókuszálni. Nagy segítség volt a Tündéri bocsánat mese, a gyermekek nagyon jól kiérezték belőle megbántás-megbánás- megbocsátás párhuzamait. A mese végén a gyermekek egy tündéri öleléssel egy-egy varázsigét súgtak egymásnak.
Minden gyermek készíthetett egy-egy varázskártyát, melyet szivecskével, virággal díszítettek, ezt hazavitték a családjukba, hogy a varázsige mellet ezzel is gyakorolják a megbocsátást.
A szülőknek a zárt csoportjukba továbbítottam a hónap elméleti anyagának kivonatát, illetve a könyvajánlatokra is felhívtam figyelmüket ( Gerald G. Jampolsky: Megbocsátás; Stiegervald Krisztián: Generációk harca a figyelemért…)
Februárban a megküzdési stratégiákkal foglalkoztunk. A gyermekek szembe nézhettek saját kihívásaikkal, problémáikkal, konfliktusaikkal. Megbeszéltük, hogy nehézség, fájdalom és kudarc nélkül nincs élet, mégis mindig van lehetőségünk ezekkel szembe nézni és sikeresen megküzdeni. Ebben a fejezetben különösen nagy szerepet kaptak Bagdy Emőke kidolgozott relaxációs gyakorlatai. A tevékenységek végén pedig Bagdy Bella:Ellazulni jaj de jó c. dala segített Nekünk az ellazulásban. Kedvenc játékunk a „cápatámadás” volt, mely során a gyerekek megtapasztalhatták hogy együtt , közös erővel sokkal könnyebb megküzdenünk a felmerülő problémánkkal is. A játékot a nagyobb hely miatt a tornateremben játszottuk. Számomra is megható volt amikor a játék végén már 14 kisgyermek állt egyetlen karikában, hogy mindenki megmenekülhessen a cápáktól./lásd.képek/
A foglalkozás során a gyermekek közösen küzdhettek meg a kedvenc játékuk kiszabadításáért./lego/
Az összetartás és az egymás segítése a mai napon példaértékű volt a csoportban./lásd.video/ A gyermekek és a csoportban dolgozó felnőttek is mind pozitív, szívet melengető érzésekkel zártuk a délelőttöt.
A foglalkozás eleji relaxáció után meghallgattuk „Az egér és az oroszlán” című mesét. Arról beszélgettünk, mi a hála, miért lehetünk hálásak. Ezután mindenki körberajzolta a saját kezét és beleírta, ő miért hálás.
Az óra eleji relaxációt követően az volt a gyerekek feladata, gondolják végig, kivel volt -ha volt- konfliktusuk legutoljára és ez hogyan végződött. Sajnos nem nagyon kellett a távoli múltba visszamenniük, mert szinte mindennaposak a kisebb-nagyobb összetűzések, főleg a fiúk körében. Megbeszéltük, hogyan kellene az efféle konfliktusokat lezárni, főleg pedig elkerülni. Varázsszavakat gyűjtöttünk, majd ezeket csoportmunkában megjelenítették rajzos formában. A foglalkozás végén konfliktuskezelési játékot játszottunk. ( vakjáték )
A morgó medve és a méhecske mesét játszottuk el a gyerekekkel és a megbocsátásról beszélgettünk. Kibékítettük az ellentéteket, kitáncoltuk magunkból a rosszaságot és óvó nénit egy nagy öleléssel tettük boldoggá. A foglalkozás második felében a 16 perces koreográfiánkat gyakoroltunk.
Több osztályfőnöki órán keresztül foglalkoztunk a megbocsátás fontosságával. Felvezetésként a tanulók olyan saját történeteket meséltek el (aki akart), amikor valamilyen sérelem érte őket. Ezek közül az élethelyzetek közül több is az osztályközösséghez kapcsolódott.
A diákok véleményt formáltak arról, hogy mi a nehezebb: megbocsátani vagy bocsánatot kérni, hogy meg lehet-e mindent bocsátani, és meg tudunk-e önmagunknak bocsátani.
A foglalkozások zárásaként a diákok színes papírból kivágtak egy szív alakzatot, amelyre a varázsszavak közül került fel az általuk választott (Sajnálom! Bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!), majd szabadon díszítették, további szövegekkel látták el az alkotásokat. Végül a szívecskéket átadták annak a társuknak, akitől úgy érezték, hogy van okuk bocsánatot kérni, vagy csak egyszerűen a másik iránt érzett szeretetüket akarták megerősíteni.