Április hónapban nagyon sok szituációs játékon keresztül gyakoroltuk, hogyan kell megbocsátani és, hogy miért. A diákok lerajzolták és gyakorlatokon keresztül megfogalmazták az érzéseiket. A hónap dala hallgatása közben több gyermek is elérzékenyült. Voltak olyanok, akiknek igen nehéz volt a megbocsátás, de a hónap végére sikerült bennük tudatosítani, hogy nem szabad huzamosabb ideig haragudni másokra, mert az rájuk rossz hatással van. Úgy érzem, hogy ez az eddigi legnehezebb téma volt a tanulók körében. Viszont azt tapasztaltam, hogy szeptember óta egyre jobban meg tudnak nyílni a gyerekek , ami a Boldogságórának” köszönhető!
Üdvözlettel:
Konczné Szabó Szilvia
Tildy Zoltán Általános Iskola és AMI
Boldogságóra Alapprogram
Zajzoni Rab István középiskola
A megbocsátás érzéseinek megtapasztalása után az iskola udvaráról gyűjtött köveknek adtunk életet. Érdekes állatformákat varázsoltak a gyerekek.
A Föld szülinapját is megünnepeltük, megbeszéltük, hogy miért kell annyira vigyáznunk rá.
Áprilisban a megbocsátás volt a témánk.
Sokat beszélgettünk a diákokkal arról, hogy miért haragudhatunk egy másik emberre vagy helyzetre; miért elégedetlenkedhetünk otthon vagy az iskolában; hogyan bánthatunk meg másokat ; hogyan okozhatunk fájdalmat embertársainknak. Akarattal ritkán, véletlenül gyakran kerülünk problémás helyzetekbe, ahol valakinek lelki sérülést okozunk. Arra jutottunk, hogy magunknak ártunk, ha mérgesek vagyunk a másikra. A megbocsátásig úgy juthatunk el, hogy megpróbáljuk megérteni a másikat, igyekszünk a helyébe képzelni magunkat és elengedni a haragot a másik felé. ez elég nehéz cselekedet!
Szituációs játékok során gyakoroltuk a „sajnálom”, ” kérlek, bocsáss meg” , ” ne haragudj” kifejezések használatát.
A foglalkozások elején énekeltük a Ho’ponopono című dalt.
A diákok különösen élvezték, amikor a bibliai Tékozló fiú történetéről beszélgettünk. Az Apa megbocsátott kisebbik fiába, hiába herdálta el vagyonát és hagyta el családját. A fiú megbánta bűneit, az Apa örömmel fogadta vissza őt.
Május a mozgás hónapja lesz! Izgalmas sporteseményeken is részt vesznek majd a tanulók az iskolából!
A hónap témája a megbocsátás volt. A gyakorlatot, a megbocsátás szó jelentésének megbeszélésével kezdtük. Saját példák felelevenítése következett ezután, ahol nagyon ügyesen megfogalmazták az okot, a következményt és a megbocsátás formáját is. A melléklet képeit megnézve jó ötleteket mondtak, hogy miért kapcsolódhat az adott kép a megbocsátáshoz. Szinte mindenki az ölelős képet nevezte meg a legegyértelműbb megbocsátási formának. A téma körüljárása után szituációs játékok következtek, melyeket a mindennapi iskolai életükből merítettek.
Hatodikos osztályommal különösen testhezálló volt ez a téma, hiszen a serdülőkorba belépve több a közösségben a konfliktus és méginkább fontossá vált a megbocsátásról való beszélgetés. Beszéltünk arról, hogyan és miként tudunk és miért kell megbocsátani. Hasznosan töltöttük az időt.
Ózdi József Attila Gimnázium, szakgimnázium és Kollégium
Az aktuális dal meghallgatása után a diákok páros munkát végeztek, egy olyan esetet beszéltek meg egymással, amikor valakit megbántottak, majd amikor őket bántották meg ( mit éreztek, megbocsátottak – e, ill. bocsánatot kértek-e, utána milyen érzelmeik voltak stb.). Idézetek segítségével megbeszéltük, milyen előnyökkel jár a megbocsátás, miért is „ajándék” ez nekünk. Meghallgattuk a Kowalsky meg a Vega Varázsszavak c. dalát, közösen olvastunk a Ho’oponoponóról.
A négy varázsszót szívekbe írták, ez lett az elküldendő feladatunk
A téli szünet utáni első boldogságóránkon az újévi fogadalmak megfogalmazása mellett új célokat is kitűztek a gyerekek, melyek közül néhányat rövidtávon, néhányat pedig hosszútávon igyekeznek elérni. A félév közeledtél többen is a jegyek javítását tűzték ki megvalósítandó célként, hiszen továbbtanulás előtt álló osztályként ez bizony fontos szempont. Emellett pedig más célkitűzések is megfogalmazódtak a gyerekeknél, melyeket papírra is vetettek: családdal több időt tölteni, a szabadban sokat kint lenni, kevesebb konfliktust az osztálytársakkal.
Az óra végén a célok megfogalmazását követően a papírra írt, rajzolt gondolatokat kitettük az osztálytermünk ajtajára, hogy mindig szem előtt legyenek ezek a célok.