Az optimista szemüveg készítéséhez jól jött az a progam, amihez csatlakoztunk, a Gyalogló világnaphoz. A cél, hogy derűsebben és vidámabban lássuk meg rajta keresztül a világot. Ez jól sikerült, mert az elkészítése is vidáman ment és a kipróbálása is sok mosolygós perceket okozott. Az őszi természetet csodálhattuk és az sem volt baj, hogy nem láttak át rajta rendesen, a papíron átsütött a nap és érdekessé tette a környezetet. Jó levegőn voltunk, sütött ránk a nap, tanulni sem kellett. Vicces volt, hogy a szemekről lecsúszott a papír és egymáson jót nevettek a gyerekek.
Boldogságóra Alapprogram
Ezért érdemes!
Szeptemberben a hála témájával foglalkoztunk. Sokat beszélgettünk arról, hogy a felnőttek hogyan segítik mindennapjainkat akár az óvodában, akár azon kívül. Elsétáltunk a közeli zöldségeshez, vásároltunk zöldséget, gyümölcsöt, de a legfontosabb az volt, hogy az eladó néninek vittünk szívecskés kártyát, olyat, amit a dadusoknak is adtak a gyerekek.
A hónap záró beszélgetésén azt kértem a gyerekektől, hogy vigyenek haza a közösen készített színes szívecskékből, és ha a hétvégén vásárolni mennek, adjanak belőle azoknak, akik szerintük segít nekik, akiknek van mit megköszönniük, és ezt mondják is el nekik.
Néhány nap múlva az egyik édesanya elmesélte, hogy a pékségbe mentek vásárolni, ahol kisfia egy szívecskét adott át az eladó néninek és megköszönte, hogy friss kalácsot tudnak venni nála. Nagy ölelés mellett egy finom sütivel köszönte meg a néni, hogy gondoltak rá.
Az édesanya elmondta, hogy a néni a könnyekig meghatódott, nagyon jól esett neki ez a kis gesztus – de jó érzés volt nekik is látni mások örömét.
*
Az óvodában dolgozó felnőttek munkája is szóba került a szeptemberi beszélgetésekben: Dadusok, kertészek munkájáról beszélgettük, arról, hogyan segítenek nekünk, hogyan teszik szebbé, jobbá a mindennapokat.
Már egy hónap is eltelt, amikor az egyik délelőtt, őszi sétára indultunk, egyszer csak a sorban felkiáltott az egyik kisfiú:
– Köszönjük Laci bácsi, hogy levágod a füvet! Szép lesz az ovi!
Később elmondtam a gyerekeknek, hogy mennyire büszke vagyok rá, hogy észreveszik, megköszönik a felnőttek munkáját, mennyire örülök, hogy ez a kisfiú hangosan el is mondta.
Nem számítottam rá, de összedugták a fejüket a gyerekek, leültek az asztalhoz, és rajzokat készítettek, melyeket füzetté összefűztünk, majd átadtunk Laci bácsinak.
*
Mutattam egy képet nekik: sok fekete szomorú szmájli és egy nagy sárga boldog szmájli volt rajta. Megbeszéltük, hogy mit látunk, és hogy mire kell figyelni, mi a fontos: a boldogság, minden kicsinek örülni, felfedezni a jót körülöttünk.
Majd mondtam egy állítást, pl. Esik az eső, rossz idő van. Nekik kellett benne megtalálni a jót, átalakítani kedves dologgá. Nagyon szuper dolgokat mondtak!
Megbeszéltük a napi, addig történt boldog pillanatokat is.
Vágtak szomorú arcokat majd mosolygósat.
Végül a kezükre rajzoltam egy vidám szmájlit, hogy ha ránéznek, mindig jókedvük legyen.
Szeptemberben 4-5 éves gyermekeinkkel arról beszélgettünk, hogy környezetünkben kik azok, akik segítenek nekünk minden nap. Természetesen először a családtagokról volt szó, a hagyományos szerepek jelentek meg: „Anya megvigasztal, finom ebédet főz, apa megszereli az autót, mama mesél nekem és sütni is szoktunk…”
Ezután kiszélesítettük a kört, számunkra ismeretlen, de legalábbis nem a családhoz tartozó embereket kerestünk. Nagyon hamar megérezték a gyerekek a gondolatmenet logikáját. Szinte látni lehetett, hogy gondolatban körül néznek pl. az utcán, a boltokban: Buszvezető, taxis, gyógyszertárban a gyógyszerészek, tűzoltók, rendőrök, HÉV vezetők, a szerelők, akik a járműveket javítják, orvosok munkájáról beszélgettünk: ki mit segít nekünk, mit köszönhetünk nekik. Nagy kartonra közös rajz is készült.
Végig gondoltuk, hogy az óvodában kik dolgoznak, mi a munkájuk, és ez hogyan segíti a mi napjainkat. Kiderült, hogy a gyerekek mennyire figyelnek a felnőttekre, hogy pontosan tudják, ki mit tesz. Tudják, hogy pl. tiszta tányérból akkor tudunk enni, hogy a konyhán elmossák őket, a kertünk is akkor lesz szép, ha kertészeink locsolnak, füvet vágnak, megmetszik a fákat stb. Dadus nénik is sokat tesznek értünk: megágyaznak, segítenek a mosóban, kivasalják a terítőket és még sok más feladatuk van.
Beszélgetés végén kis kártyákat készítettünk, amire olyan szívecskét ragasztottunk, amire előzőleg valami szépet, kedveset rajzoltunk. Érdekes volt látni, hogy a gyerekek személyre szólóan rajzoltak, így aztán rá is írtuk a kártyák hátára, kinek kell majd odaadni.
Amikor elkészültünk, az óvodában megkerestük a dadusokat, a konyhás nénit, a kertész bácsikat, és a gyerekek átadták a kártyákat.
Jó volt látni a felnőttek mosolyát, meghatottságát, és tudni, hogy valóban megérintette őket ez az apró gesztus.
A hét utolsó napján színes szívecskéket vágtunk. Záró feladatként arra kértem a gyerekeket, hogy ezekből a szívecskékből vigyenek haza magukkal, és ha vásárolni mennek, adjanak belőle azoknak, akik szerintük segít nekik, akiknek van mit megköszönniük, és ezt mondják is el nekik.
A téma bevezetését Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalával indítottam. Ezzel invitálva a gyerekeket szabad elképzelés, tetszés, érzés, asszociáció alapján tőrténő mozgásra, mellyel célom az érdeklődés felkeltése és a hangulat fokozása volt. A táncot követően a szőnyegen beszélgető kört alakitottunk ki. Ezután beszélgettüink az érzelmekről és bemutattam a különböző hangulatokat tükröző Smilei – kat. Mindegyikhez rövid magyarazatot fűztem. pl.: Boldog vagyok azért, mert ma nem veszekedtetek egymással, Szomorú voltam. mert a játékok nem kerültek a helyére, miután mar nem használtátok őket. Ezt követően különböző állítasokat mondtam, melyeket pozitív meglátásba kellett helyeznünk. Miután megértettük az optimizmus fogalmát mindenki lerajzolhatta saját stemüvegén keresztül ezen szemléletben látott kis világát. A tevékenységet az Ölelő fogó játékkal zártuk.
Feldolgozásom által a boldogságfokozó hála bevezetését a csoportomban egy óvoda környéki séta előzte meg, mely jó alkalmat biztosított a természet, fák és azok termései, illetve lombhullásuk megfigyelésére, természetes közegükben, így az előzetes élményekre alapozva, a fokozatosság elvét követve, törekedtem a téma élményszerző felgöngyölítésére. Igyekeztünk felfedezni a természet szépségeit, hisz a környezethez fűződő pozitív viszony megalapozása, a felfedezés öröme és az ezidőtájt gyűjtött tapasztalatok, a gyermeki érzelemvezéreltségre építve segíti a pozitív gondolkodásmód fejlődését. A téma feldolgozását relaxációval kezdtük. Ehhez az ,Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok..” gyakorlatot választottam, majd elmeséltem nekik Bezzeg Andrea: A Hálafa története című mesét. Ezt követően kezdeményeztem a Hálakezek elkészítését, ahol mindenki elmondhatta saját hálás kis gondolatait. A séta során gyűjtött faleveleket pedig a téma továbbadása, tovább élése érdekében iktattam be a tevékenységbe. Ez a levél szimbolizálta a hálát, mellyel megajándékozhatták szeretteiket.
Az óra elején ráhangolódásként meghallgattuk a Remény erősség dalát; azt kértem, hogy ez alapján következtessenek a havi témánkra. Ezt követően a tanulók az optimista gondolkodást fejlesztő tippek közül húztak egy-egyet, mindegyik fejlesztő gondolat kétszer szerepelt. Ez alapján párt alkottak, és a segédanyag Optimista reakciók egy-egy problémahelyzetét húzták, amelyben pozitívumot kellett keresniük, többnyire gördülékenyen találták meg a negatív helyzetben a jót. Ezt követően két feladat közül választhattak, vagy optimista szemüveget készítettek, amelyen keresztül pozitívabban szemlélik a jövőt, vagy csoportmunkában mesét alkottak, melynek a címe Holnap még jobb lesz. A mesében kötelező kellékként kellett szerepelnie az optimista varázs – szemüvegnek.
Ózdi József Attila Gimnázium, szakgimnázium és Kollégium
Ráhangolódásként Bagdi bella Imádok élni c. dalát hallgattuk meg, majd optimizmussal kapcsolatos képeket elemeztek a gyerekek, és egy filmrészletet néztünk meg. Nagyon tetszett nekik a Yes Man c. film rövid részlete, elmondták, hogy ők mit tennének hasonló helyzetben. T- táblázatot készítettek csoportos munkában (optimista, pesszimista ember jellemzői), majd páros feladatként megbeszélték, hogy a lehető legjobb életük hogyan nézne ki 15 év múlva. A Kitöltötték a diákok a HUNOPTI – tesztet, majd megbeszéltük.
Megbeszéltük a beadandó feladatot, ez lett hf., amit a következő hétre el is készítettek a tanulók. Optimista idézeteket kerestek a tanulók, amit az osztály optimista képével tablóra ragasztottunk.
Az őszi fesztivál keretein belül küzdöttek gyermekeink a 7 próbán 🙂 Igazi csapatmunka volt.