A januári első foglalkozást tantermi meditációs gyakorlatokkal indítottuk. A téma feldolgozását Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mese felolvasásával kezdtük. Megbeszéltük a mese tanulságát, és a célok fontosságát. Összeszedtük közösen, hogy milyen feladatok és célok várnak az osztályra ebben a tanévben. Tetszőlegesen választott célt rajzoltak le a gyerekek, ezeket a faliújságra kitettük. Közben megismerkedtünk Bagdi Bella Van nekem egy álmom című dalával. A gyerekek elmesélték hogy felnőtt korukban milyen foglalkozást szeretnének végezni, valamint összeszedtük a negatív visszatartó és a pozitív előre vivő gondolatokat a cél elérése érdekében. Ezekből szó kártyákat készítettem a következő foglalkozásra. Délután meg is néztük a mesét közösen.
A második foglalkozás tornateremben zajlott, és meditációs gyakorlattal kezdődött. A gyerekek akadálypályán mentek végig Bagdi Bella Van nekem egy álmom című dalára.
A harmadik foglalkozás a játék jegyében zajlott. Először a gyerekek Polgármester-választót játszottak, majd az ő instrukciói alapján Rajzold le amit mondok játékot. Az utolsó játék a Varázsecset volt. Ezt a játékot még nem ismerték, úgyhogy a kezdeti nehézségek után végül örömmel játszották. A foglalkozást meditációs gyakorlattal zártuk. A foglalkozásról készült videót lentebb nem engedi belinkelni, úgyhogy itt megnézhető:
Boldogságóra Alapprogram
8. osztályosokkal a célok kitűzéséről és eléréséről beszélgettünk. Leírták, hogyan látják magukat évek múlva és most milyen célokat tűztek ki maguknak.
A Januári hónapunk a céljaink elérésének és megvalósításának megbeszélésével telt a 12. osztályban, hogy kinek mit jelent. Majd ráhangolódásként megnéztük A varázsecset című kínai mesét amit nagyon élveztek. Ebből kifolyólag rajzolták le a közeli és távoli céljaikat. Majd elkezdtünk mélyebben foglalkozni ezzel a témával, hogy mik a céljaik az életben. Hogyan is tervezik az életüket, ha kikerülnek az iskolából. Majd a főzés is szóba került, hogy szeretnének megtanulni főzni, és hát nálunk, mivel mi sok mindenre nyitottak vagyunk fakanalat ragadtunk és elkezdtünk főzni. Összekötöttük céljaikat azzal, hogy január közepén volt az Olasz konyha napja és ennek tiszteletére egy könnyű kis spagettit készítettek egy kis sütivel a gyerekek. Nagy örömmel és boldogsággal fogyasztották el a közösen elkészített ételt. Készülünk a Magyar Kultúra napjára is, mert az egyik tanulónknak a céljai között szerepelt hogy képes legyen elmondani a megtanult verset.
Románia,15-ös Normál Programú Óvoda,Szatmárnémeti
Óvodánkban már hagyomány A MAGYAR KULTÚRA NAPjának a megünneplése. Ebben az évben a ,,Tündöklő napsugárkák” által nagyon kedvelt népmesékhez kötöttük ezt a napot.Miútán több napon keresztül is népmeséket hallgattunk és dramatizáltunk, január 22-én az ünnephez méltóan felöltöttük népviseleti ruhánkat s elindultunk szerencsét próbálni a nagyvilágba.Tarisznyánkba hamuba sült pogács a cél: kiszabadítani a királykisasszonyt legyőzve az utunkba került akadályokat.
Hétmérföldes csizmával lépkedtük át a hegyeket, aztán hosszú kígyót tapostunk el, magokat válogattunk ( ahogy Hamupipőke is tette), legyőztük a hétfejű sárkányt és amint kiraktuk a kastély puzzleját is kiszabadult a királykisasszony és így mi is igazi mesehősökké váltunk, királyfik és királykisasszonyok.
Természetesen népi gyerekjátékokat énekelve megtartottuk a mulatságot is, majd a nap végén Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát elénekelve zártuk le az élménnyel és jókedvel töltött napot.
Nagykárolyi 1-es számú napköziotthon
A januári hónap témája a „Célok kitűzése és elérése” volt.
A boldogságóra keretén belül meghallgattuk a „Varázsecset” című mesét, melyet követően eljátszottuk az „Add körbe a Varázsecsetet!” című szórakoztató játékot. Egy gyermek volt a kereső, aki beállt a kör közepére. A többiek szorosan, egymás mellé állva kört alkottak. A körön belül kijelöltük a start és a cél mezőt. A kört alkotók hátradugták a kezüket és egy ecsetet adogattak egymásnak egyik kézről a másikra. A játék lényege, hogy anélkül érjen célba az ecset, hogy a kör közepén álló kitalálná annak pontos helyét. Ha kitalálta, akkor helyet kell cserélnie azzal a gyermekkel, akinek a kezében „ragadt” a varázsecset és a játék újra indul. A nagy sikerre való tekintettel, a játékot többször is újra kellett játszani.
A játék végén megbeszéltük, hogy milyen érzés volt közösen összefogni egy bizonyos cél elérése érdekében. A gyermekek arról számoltak be, hogy nagyon csalódottak voltak, amikor valaki kitalálta az ecset pontos helyét és folyamatosan azért szurkoltak, hogy az ecset végül tényleg célba tudjon érni, ami végülis nem sikerült.
Megbeszéltük, ha mindenkinek volna egy varázsecsete, akkor mi volna az a dolog amit szívesen lefestenének vele. Mivel a heti témánk az Univerzum volt, ezért a gyerekek azt szerették volna lefesteni. Viszont voltak olyanok is, akik azt mondták, hogy nem szeretik a sötétséget, mert olyankor félnek, ezért kitaláltuk, hogy a közös cél legyen az, hogy lefestjük a sötét éjszakát és a világos nappalt, így mindenkinek teljesülhet a kívánsága. Az elkészült napszakoknak megfelelően, öntapadós dekorgumiból ragasztottunk a nappalra napocskát és felhőt, valamint az éjszakára holdat és csillagot.
Ahhoz, hogy a kisebb félős gyermekek is bátrabbak legyenek a sötétségben, a nagyobb gyermekek elhozták otthonról a saját Univerzum éjszakai lámpáikat és planetárium projektoraikat, mely színes fényekkel bevilágítottuk az egész csoportszobát.
A Boldogságóra lezárásaként meghallgattuk és táncoltunk Bagdi Bella „Van nekem egy álmom” című dalára a színes fényekkel bevilágított óvódai teremben.
Az óvodás korú gyermekek érzelmi intelligenciáját nagymértékben fejleszti a mese. A szereplőkkel való azonosulás során átélik, megtanulják, megnevezik azok érzéseit.
A hónap témájának feldolgozásához egy mesét hívtam segítségül: A kis veréb leghőbb vágya volt felrepülni a legmagasabb hegy tetejére. A többi állat le akarta beszélni, mert nem hitték el, hogy képes lesz rá. A madárka kitartott az elhatározásánál és többször nekirugaszkodott, mire sikerült felrepülnie, célját elérnie.
Elkészítettük a mese főszereplőjét.
.
Hálabefőttet készítettünk, hogy megtanuljuk: még a legapróbb dolgokért is hálásak lehetünk!
A tanulókkal hétköznapi szituációkat formálunk át, hogy más szemszögből láthassuk őket. A nehézségeket magas hegyekként képeltük el.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A Varázsecset nagyon jól működött a kicsik kezében. A játék közben felszabadultak, vidámak voltak, sokat nevettek. Mosolygós délutáni játék az esős napokban. Jó hatással volt a kisdiákokra, gyorsan alkalmazkodtak a néma kooperációhoz. Nagyon szívesen mutatják meg másoknak is ezt a kis csapatépítő játékot.
Január hónapban a boldogságóra témájának egy nevezetes napot választottunk: Az olasz konyha napját. Ehhez kapcsolódva pizza készítés, sütés volt a cél. Projektnap keretén belül foglalkoztunk a témával. A Wikipédián (picit kapcsolódva a Wikipédia napjához) rákerestünk és olvastunk a pizza történetéről, pizzafélékről gyűjtöttünk képeket, mindezt a digitális kultúra tantárgy keretén belül. Vizuális kultúra órán papírból készítettünk pizzát színes, nyomtatott hozzávalók (zöldségek, sajt, szalámi )felhasználásával. Ezután került sor a pizzakészítésre. A hozzávalókat és elkészítést módját elolvastuk, mindent kikészítettünk az asztalra. A gyerekek között felosztottuk a feladatokat, volt aki a hozzávalókat mérte ki, volt, aki a tésztát állította össze vagy nyújtotta. Voltak, akik a feltéteket vágták vagy éppen a sajtot reszelték. Ügyesen dolgoztak a gyerekek, minden egyes mozzanatát élvezték a pizza készítésének. Akadt olyan tanuló is, aki a pizza sülését is végignézte. A végeredmény ízletes, gusztusos sonkás pizza lett, amit aztán közösen jóízűen el is fogyasztottunk.